Kedveskéim!
Haha, oké, ez béna volt :D
Na, a lényeg, hogy sikerült megírnom egy részt, így gondoltam megleplek titeket, már most! :)
A részben egyenlőre semmi érdekes nem történik, mármint de, csak még Hazzababy nem bukkan fel a színen, de annak is eljön majd az ideje.
Viszont, egy kicsit megismerhetitek Blue családját, pontosabban a húgát. :)
Nem is húzom a szót.
Remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok magatok után egy kis nyomot!
Ölel-csókol,
Lace x.
Haha, oké, ez béna volt :D
Na, a lényeg, hogy sikerült megírnom egy részt, így gondoltam megleplek titeket, már most! :)
A részben egyenlőre semmi érdekes nem történik, mármint de, csak még Hazzababy nem bukkan fel a színen, de annak is eljön majd az ideje.
Viszont, egy kicsit megismerhetitek Blue családját, pontosabban a húgát. :)
Nem is húzom a szót.
Remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok magatok után egy kis nyomot!
Ölel-csókol,
Lace x.
// Első - Sajnálom, srácok, rossz híreim vannak //
Nyíltan kijelenthetem, hogy az egész versenyben, a várakozás a legrosszabb. De, ezt még az is tudja, aki csak nézi. Mármint, hihetetlenül utáltam, az egészet, pontosabban, mikor arra kellett várni, hogy tovább jutunk -e, vagy fogjuk a cuccunkat, és menjünk - e a picsába.
Az egész várakozós dolgot akkor utáltam meg, mikor a mentorok házában vártunk arra, hogy Louis hívasson.
Hihetetlen egy fickó volt, aki mindenkit képes volt vigyorgásra ösztönözni, már csak a jelenlétével. Ugyan, ki ne mosolyogna, mint a tejbe tök, ha meglát egy alacsony, kopaszodó fickót, aki mindig idiótán bazsalyog? Na, ugye, hogy senki nem bírná ki.
Halvány mosoly kúszott az arcomra, amikor a Blonde Electra nevű egylet visongva, csurom vizesen rontott ki a medence térből, ahol Louis közli mindenkivel, a jó, vagy rossz hírt.
A két lány egyértelműen tovább jutott, hiszen idáig hallottam, ahogy Darren nyakába ugorva visítoznak.
Charlie rászorított a kezemre, mikor észre vette a velünk szembejövő operatört, és mélyet sóhajtott. Felé fordultam, és némán eltátogtam neki, hogy "menni fog, megyünk az élő show-ba", és viszonoztam a szorítást.
A 18 éves fiú volt a legjobb barátom, akármennyire is volt egy másik női tag a bandában, nem bíztam meg benne annyira, mint Charlie-ban. És, ez fordítva is így volt. Mármint, ami Paris-at illeti, elvolt a kis saját világában, ahol a világon mindennél jobban szerette Mikey-t, és azt hiszem, hogy a srác ezt gusztustalanul boldogan viszonozta.
Szerettem őket, hiszen az életem részei voltak, csupán azt gyűlöltem, mikor előttem élték a szerelmi életüket. Mármint, bah, senki nem kíváncsi arra, hogy hogy nyelik le egymást.
Időközben megérkeztünk Louis Walsh elé. Egy kovácsolt vas székben ült, és rózsaszínes inget viselt, ami nyílván a BE-s lányoktól lett olyan. Magamban megjegyeztem, hogyha tovább jutunk jó lesz megtanulni a nevüket. Meg úgy mindenkiét.
Az öreg arca nem sugárzott sem boldogságot, sem vidámságot, és ennek láttán, a szabad kezemmel szinte egyből Charlie felkarjába markoltam. Felém fordult, halvány mosolyt erőltetett magára, és egy apró puszit nyomott a homlokomra. Parisa kinyúlt mellőle, és az alkaromat megragadva áthúzott maga mellé.
Louis idegesítően sokáig volt csendben, zavaromban és idegességemben, egyfolytában a kalapomat igazgattam.
- Srácok, imádtuk az első meghallgatásotokat - bár dicséretet mondott, a hangjából tisztán érződött, hogy a dolog már nem fog jól végződni. Összeszorítottam a szememet, és elfordítottam a fejemet, ráejtve Mikey vállára - De, nem vagyok benne biztos, hogy ez az Only The Young bírni fogja - azt hiszem, mind a négyen egyszerre zokogtunk fel, és a mentor hangjából is kiszűrődtek a sírás nyomai - Ez egy nagyon nehéz megmérettetés, sárcok, itt nincs henyélés csak kemény munka van - felemeltem a fejemet, hogy láthassam az arcát. Elhúzta a száját, és egyáltalán nem mosolygott - Sajnálom, srácok, rossz híreim vannak - a térdeimen megtámaszkodva, rejtettem el a könnyes arcomat a tenyerembe - Azt hiszem, benne vagytok a végső háromban! - kiáltotta.
A dolgok egyszerre történtek. Pontosabban Charlie-val egyszerre mozdultunk meg a mentorunk felé, és rángattuk fel a székéből, hogy utána egy csoportos ölelésbe vonjuk, és a kiabálásunkkal még meg is süketítsük szegényt.
- Köszönjük, úristen, nagyon köszönjük!
×××
- Ti elhiszitek ezt? - dőltem hátra a kanapémon. Miután bekerültünk a végső háromba, hazajöttünk, hogy összepakoljunk, hiszen remélhetőleg sokáig egy teljesen más helyen fogunk élni. Mindannyian elbúcsúztunk a családunktól, és szokás szerint az én szobámban gyűltünk össze - Mármint, ti felfogtátok már, hogy ma beköltözünk az x factor házba? - néztem végig a körülöttem terpeszkedő bandatársaimon - Mától merőben más lesz az életünk - sóhajtottam, és kényelmesen hátradőltem, míg apa hívására vártunk, aki majd elvisz minket Londonig.
Viszont arra nyilván senki nem számított, hogy a mai nap folyamán a húgom, Lacey- Lotte is felbukkan. Pontosabban a lehető legváratlanabb pillanatban vágta ki a szobám ajtaját, és vetődött az ölembe, a nyakamnál húzva magához.
Lacey- Lotte, nemrég töltötte be a 17. életévét, és majdnem ugyanúgy nézett ki, mint én. Mármint, akár az ikrem is lehetett volna, aki 2 évvel később született. Annyi különbség volt köztünk, hogy utált énekelni, és nem is tudott, viszont rajongott a sportokért. Emlékszem, mindenfélét kipróbált, míg meg nem találta a tornát. Percről percre vált egyre nagyobb fanatikussá, és kezdett egyre többet edzeni, míg nem odáig jutott, hogy magántanuló lett, az edzéseinek száma miatt. És, nem bánta, hogy ott kellett hagynia emiatt a barátait. Mindig azt mondta, hogy neki az álmai a legfontosabbak, és, senki nem állhat az útjába, amíg el nem éri azokat.
Hihetetlenül büszke voltam rá, és bár nem találkoztunk mindennap, mégis nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Ő volt a második legjobb barátnőm, és rengeteg dologért lehetek hálás neki, és egyben irigylem is a kivételes felfogása miatt.
- Dupla B! - kiáltotta, és hátrébb húzódva tőlem, kiskutya szemekkel pislogott rám. 17 év után, amíg együtt éltünk, kiismertem már őt annyira, hogy tudjam, amikor Dupla B-nek hív, és így néz rám, nagyon szeretne valamit.
- Mondd, mi kell - forgattam meg a szemeimet, a többiek pedig felnevettek a reakciómon. Rengetegszer voltak szemtanúi az ilyen dolgainknak, és nem egyszer nézték végig azt is, ahogyan öltük egymást. De, ilyenek a jó testvérek, nem?
- Hááát - húzta el a szót, így húzva az időt, én pedig a lehető legrosszabbra számítottam. Mert, ami őt illeti, soha nem szabad engedni, hogy túl sokáig gondolkozzon - tudod, nézelődtem versenyzők között, ilyen kis háttérellenőrzés- szerű - legyintette, mintha nem lenne fontos, vagy éppen csak egy hétköznapi dologról lenne szó - és azt kell mondjam - sóhajtotta, drámaian a szívére szorítva tenyerét - megtaláltam életem szerelmét! - ha a többiek az előbbi szóváltásunkon nevettek, akkor most sokkal inkább kacagtak, vagy fogalmam sincs, mit csináltak, de Charlie kevés híján lefordult a fotelből.
A húgom és a szerelem, minden napos dolog volt. Értem én azt úgy, hogy naponta zúgott bele más és más fickóba, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy bejelentette ismételten elrabolták a szívét. Még ha csak egy fél napra is.
- És, ezúttal ki a szerencsés? - préselte ki magából Mikey, mikor látta, hogy senki nem fog megszólalni. A húgom kikászálódott az ölemből, és a kanapé előtt, a földön foglalt helyet, keresztbe fonva maga előtt a karjait, hiszen beduzzogott, amiért kinevettük.
Azonban, mikor a szőke feltette neki a kérdést, a szemei újra felcsillantak, és másodperceken belül vad mesélésbe kezdett.
- Van egy fiú banda, azt hiszem a New Boyband, de mintha, említették volna valahol, hogy nevet kellett volna választaniuk, mert...
- A lényeget, Lacey- Lotte - vágott közbe Charlie, mire a húgom ráöltötte a nyelvét.
- A lényeg az - sóhajtott egy nagyot, és erősen összeszorította szemeit, mintha még maga elé képzelné a fiút - hogy a Stereo Kicks-ben van, és Reece Bibby-nek hívják, és 17 éves. És, ah, szerelmes vagyok, oké?! - nevetett fel zavartan, majd újra felém nézett - Kérlek, Bets, naaaaagyon - húzta el az a betűt - beszélj vele, az érdekemben, vagy, uuuuh, még ennél is jobb ötletem támadt! Hívj el az első show-ra, és mutass be neki! - pislogott rám kérlelően, én pedig megadóan felnevettem, és hagytam, hogy az ölembe katapultálva magát, addig szorongasson, amíg apa értünk nem jött.
