2014. június 29., vasárnap

×Chapter1-Ezt megszívtad, életem!

°Belen Faith°


-Mi ez az egész?! - kérdezte idegesen. Csak mosolyogni tudtam tehetlenségén. Nagyon szerettem ezt csinálni. Látni, hogy az emberek, szinte könyögően néznek ránk, azért, hogy elengedjük. Persze, pont a körözött bűnözőkön fog megesni a szívem. Egész életemben -főleg a kiképzéseken - arra tanítottak, hogy csak a csapattársaimban bízhatok meg, vagy bennük sem.  A szüleimet is a csapattársaik árulták el. Akkor voltam 16 éves. Anya testvéréhez kerültem, aki szintén ügynök volt - még az is. Az én kiképzéseim 17 évesen kezdődtek, és 20 évesen kerültem csapatba. A csapatban összesen hatan vagyunk, de mindenkinek van egy párja, aki mindig vele van. Még együtt is lakunk. Gondolataimból Alex Hale hangja rángat ki, akit már nagyon régóta üldöznek, kiskorú megerőszakolásáért, és fosztogatásért.
-Engedj el, te mocskos ribanc! - üvölti, de nem hat meg. Csak mosolygok és az autóhoz vezetem, ahol Drake vár.
-Ezt megszívtad életem. - nevetek fel gúnyosan és beletuszkolom az autóba, ami kivűlről úgy néz ki, mint egy rendes, civil autó. Igazából belülről is.
Az állomáson leadjuk Alex-et, majd hazaindulunk, ugyanis mára már nincs más dolgunk. Ahogy kilépünk a kapun Drake, vigyorogva öleli át a vállam, majd újra megdicsér. Mint mindig.
- Szuper voltál! Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - néz rám, nagy kék szemeivel. Félreértés ne essék, Drake meleg.
-Nem elégszer. - nevettem fel. Az elején még féltem, hogy D is el fog árulni, mint anno a szüleimet is... De ez alatt az 1 év alatt, már rájöttem, hogy Drake csodás ember és eszében sincs elárulni. Jó kedvűen ülünk be az autóba és száguldunk a házunk felé.
Megérkeztünk, a hatalmas villához, ami New York gazdagabb negyedén helyezkedik el. Egész jól fizetnek. Az sem mellékes, hogy a házat is Ők fizetik. Sietősen mentem be a szobámba, hogy levehessem ezt a göncöt. A cipőt, már a ház előtt elhajítottam.
D nevetve jött utánam, és hozta a cipőmet is.
-Azt vidd innen! - mutattam arra, a szörnyű találmányra. Vihogva nézegette a cipőt, majd a szobámban lévő kukába hajította. - Mikre nem vagyok képes... - nevettem el magam, miközben a ruhámat rángattam le magamról. Drake mosolyogva csukta rám a szobám ajtaját, miután jó éjszakát kívánt.

XXXX

-Bel, Bel, Belen. - hallottam meg Drake fáradtan bársonyos hangját, ami kicsit morcosan hangzott. 
-Mi...mi van? - nyögtem rekedten, még csukott szemekkel.
-Csörög az a kikurt telefonod. - mondta, majd otthagyott. És tényleg. A telefonom hangszórójából hangosan üvöltött a Coldplay-Paradise című szám. Csukott szemmel, tapogattam a hangosan zenélő tárgy felé, s mikor megtaláltam egyből megnyomtam a zöld gombot. 
-Igen? - szóltam bele fáradtan. Hazaérek reggel 3 óra körül és, már délután 4-kor munkába hívnak. Milyen világ ez? 
-Belen Faith? David Jones. - drágalátos főnökömnek, máris ennyire hiányzom? - Sürgős megbeszélésen kéne megjelenned, 20 perc múlva. Drake nélkül.
-De, miért? Komolyan, 20 percet kapok? Lekötelezel. - mondtam dühösen és kinyomtam a telefont. Kipattantam a kellemesen puha és meleg ágyból, majd a fűtött fürdőbe siettem és gyorsan lezuhanyoztam.  A szobámba visszatérve, egyből megrohamoztam a szekrényemet, hogy gyorsan felöltözhessek. Miután végeztem, a konyhába siettem, hogy egyek is valamit, de mikor megláttam az órát, inkább felhívtam David-et, hogy vegyen nekem valami ehetőt is. A nagy rohanás miatt, csak egy gyors levelet hagytam Drake-nak, majd leléptem otthonról. 
A szolgálati kocsiba pattanva hagytam el az utcát, majd az egész környéket is lassan. Az állomáshoz érve, gyorsan kipattantam az autóból és futó lépésekkel indultam meg David irodája felé, ahol Ő, a kávém és még a többi fontos személy vár rám. A 3. emeletre érve, félve kopogtattam az ajtón, és csak akkor nyitottam be, mikor hallottam a "gyere" szócskát. 
-Hello. Bocs, a késésért, csak későn szóltál. - néztem rá szúrósan. Érdekes, hogy rajta kívül senki nem volt még itt, csak Mara, az egyik társam, akit amúgy utálok. Leültem az egyik székre és vártam az információkat, vagy a kiokatást valamiért. 
-Semmi baj. Először is, gratulálni szeretnék a tegnapi akciótokhoz. 
-Köszönöm. 
-Másodszor, hatalmas feladatom lenne kettőtök számára. De, csak akkor, ha tudtok együtt dolgozni. - nézett ránk szigorúan. 
-Miről lenne szó? - kérdeztem. Hatalmas feladat, ergó hatalmas fizetés emelés. Azért még csigát is eszek. 
-Kezdjük ott, hogy áthelyezlek titeket. De nem maradtok ott sokáig. - micsoda? Elköltözünk? Hova? Miért? Ezzel a hárpiával? Ennél, már nem is lehet rosszabb. 
-Hova? - mióta nem nyávogós a hangja? Eddig, mindig vinnyogott, mint valami gumikacsa. 
-Londonba. Azt sajnos még nem mondtatom el, hogy mi lesz a feladat, vagy mennyi idő lesz. Azt csak az ottani igazgató mondhatja el. - hadarta. Tipikus David. Csak hadar, hadar és hadar, aztán mikor belezavarodik, még jobban hadar. - Hagyok egy kis időt, hogy átgondoljátok és megbeszéljétek. - mondta, majd kiviharzott az irodából. Aha, szóval most kell döntenünk. 
-Figyelj, tudom, hogy utáljuk egymást, de gondolj bele...London egy másik világváros, ráadásul ezzel a feladattal hatalmas emelést is kaphatunk. Tudom, hogy fáj itt hagynod Drake-t, nekem is rossz, hogy itt kell hagyjam Joe-t, de muszáj. Ez egy hatalmas lehetőség. Nem szabad kihagynunk. - fejezte be a mondandóját. 
-Basszus, mikor lettél, te ilyen okos? Te emlékszel még miért utáltalak? - kérdeztem nevetve. 
-Akkor, vállaljuk? - persze, te is rátérsz a lényegre. Mosolyogva bólintottam, majd viszzahívtuk David-et, és közöltük vele, a csodás hírt. - Már, csak egy kérdésem van. - nézett a főnökre Mara - Mikor kell indulnunk? 
-Hááát...- vakargatta meg a tarkóját, ami nem jelenthet jót. Nagy levegőt vett, majd élesen kifújta. Ezt a tettét megismételte 3-4-szer, majd kinyögte a fájó szavakat - Ma. Este 9-kor indul a gépetek. 
-Tessék?! Te, mikor tudtad meg ezt? - kérdeztem felháborodva. Mi az, hogy közel 5 óránk van összeszedni a cuccainkat és elbúcsúzni a többiektől? David Jenson, ajánlom, hogy menekülj!
-Esküszöm, hogy ma tudtam meg! Kemény 2 percem volt kiválasztani azt a 2 embert, aki a megbízást kapja. - 2 perc alatt ránk került a döntése? Ennyire jók lennénk? 

2014. június 14., szombat

×Prológus

°Belen Faith°
A ruha szűk és rövid, a cipő túl magas és kényelmetlen. Egyáltalán, mit keresek én itt? Nekem otthon kéne ülnöm egy melegítő nadrágban és egy bő pólóban, nem pedig egy elhagyatott játszótéren álldogálni, mint valami útszéli ribanc. A hinta megnyikkan, ahogy leülök rá. A libikóka a szél mozgására, fel-le mozzan. A csúzda és a mászóka, már rég eltőrt és berozsdásodott. Undorító ez a hely.
Én meg itt várom a kajánul vigyorgó, perverz, erőszakos alakokat. Csak gondolnom kellett rá. Zöld szemei neonként világították be a sötét területet, fekete haja tökéletesen az égnek meredt, ahogy egyre közelebb jött, úgy érződött rajta, egyrejobban a pia szag. Egy nagy levegő után magamra erőltettem "csábos" mosolyom, és angyalian ránéztem. Mosolya még szélesebb lett, mikor átdobtam a vállam felett a barna hajamat, és engedtem, hogy felhúzzon a hintából. Egyik kezét a derakamra tette, amit ki is használtam. Az egyik kezemmel óvatosan, észrevehetlenül, raktam rá a bilincset, a derekamon pihenő kezére, még a másikkal a jelvényemet nyomtam az orra alá, majd mikor a meglepődöttségtől, olyan magasságba emelte a kezét, hogy rárakhassam a bilincset, cselekedtem.
-Mi a franc? - kérdezte, mikor hozzányomtam a törött mászókához.