2015. november 17., kedd

// Első //

Kedveskéim!
Haha, oké, ez béna volt :D
Na, a lényeg, hogy sikerült megírnom egy részt, így gondoltam megleplek titeket, már most! :)
A részben egyenlőre semmi érdekes nem történik, mármint de, csak még Hazzababy nem bukkan fel a színen, de annak is eljön majd az ideje.
Viszont, egy kicsit megismerhetitek Blue családját, pontosabban a húgát. :)
Nem is húzom a szót.
Remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok magatok után egy kis nyomot!
Ölel-csókol,
Lace x.
// Első - Sajnálom, srácok, rossz híreim vannak // 





Betsy - Blue English

Nyíltan kijelenthetem, hogy az egész versenyben, a várakozás a legrosszabb. De, ezt még az is tudja, aki csak nézi. Mármint, hihetetlenül utáltam, az egészet, pontosabban, mikor arra kellett várni, hogy tovább jutunk -e, vagy fogjuk a cuccunkat, és menjünk - e a picsába.

Az egész várakozós dolgot akkor utáltam meg, mikor a mentorok házában vártunk arra, hogy Louis hívasson.

Hihetetlen egy fickó volt, aki mindenkit képes volt vigyorgásra ösztönözni, már csak a jelenlétével. Ugyan, ki ne mosolyogna, mint a tejbe tök, ha meglát egy alacsony, kopaszodó fickót, aki mindig idiótán bazsalyog? Na, ugye, hogy senki nem bírná ki.

Halvány mosoly kúszott az arcomra, amikor a Blonde Electra nevű egylet visongva, csurom vizesen rontott ki a medence térből, ahol Louis közli mindenkivel, a jó, vagy rossz hírt.

A két lány egyértelműen tovább jutott, hiszen idáig hallottam, ahogy Darren nyakába ugorva visítoznak.

Charlie rászorított a kezemre, mikor észre vette a velünk szembejövő operatört, és mélyet sóhajtott. Felé fordultam, és némán eltátogtam neki, hogy "menni fog, megyünk az élő show-ba", és viszonoztam a szorítást.

A 18 éves fiú volt a legjobb barátom, akármennyire is volt egy másik női tag a bandában, nem bíztam meg benne annyira, mint Charlie-ban. És, ez fordítva is így volt. Mármint, ami Paris-at illeti, elvolt a kis saját világában, ahol a világon mindennél jobban szerette Mikey-t, és azt hiszem, hogy a srác ezt gusztustalanul boldogan viszonozta.

Szerettem őket, hiszen az életem részei voltak, csupán azt gyűlöltem, mikor előttem élték a szerelmi életüket. Mármint, bah, senki nem kíváncsi arra, hogy hogy nyelik le egymást.

Időközben megérkeztünk Louis Walsh elé. Egy kovácsolt vas székben ült, és rózsaszínes inget viselt, ami nyílván a BE-s lányoktól lett olyan. Magamban megjegyeztem, hogyha tovább jutunk jó lesz megtanulni a nevüket. Meg úgy mindenkiét.

Az öreg arca nem sugárzott sem boldogságot, sem vidámságot, és ennek láttán, a szabad kezemmel szinte egyből Charlie felkarjába markoltam. Felém fordult, halvány mosolyt erőltetett magára, és egy apró puszit nyomott a homlokomra. Parisa kinyúlt mellőle, és az alkaromat megragadva áthúzott maga mellé.

Louis idegesítően sokáig volt csendben, zavaromban és idegességemben, egyfolytában a kalapomat igazgattam.

- Srácok, imádtuk az első meghallgatásotokat - bár dicséretet mondott, a hangjából tisztán érződött, hogy a dolog már nem fog jól végződni. Összeszorítottam a szememet, és elfordítottam a fejemet, ráejtve Mikey vállára - De, nem vagyok benne biztos, hogy ez az Only The Young bírni fogja - azt hiszem, mind a négyen egyszerre zokogtunk fel, és a mentor hangjából is kiszűrődtek a sírás nyomai - Ez egy nagyon nehéz megmérettetés, sárcok, itt nincs henyélés csak kemény munka van - felemeltem a fejemet, hogy láthassam az arcát. Elhúzta a száját, és egyáltalán nem mosolygott - Sajnálom, srácok, rossz híreim vannak - a térdeimen megtámaszkodva, rejtettem el a könnyes arcomat a tenyerembe - Azt hiszem, benne vagytok a végső háromban! - kiáltotta.

A dolgok egyszerre történtek. Pontosabban Charlie-val egyszerre mozdultunk meg a mentorunk felé, és rángattuk fel a székéből, hogy utána egy csoportos ölelésbe vonjuk, és a kiabálásunkkal még meg is süketítsük szegényt.

- Köszönjük, úristen, nagyon köszönjük!

×××

- Ti elhiszitek ezt? - dőltem hátra a kanapémon. Miután bekerültünk a végső háromba, hazajöttünk, hogy összepakoljunk, hiszen remélhetőleg sokáig egy teljesen más helyen fogunk élni. Mindannyian elbúcsúztunk a családunktól, és szokás szerint az én szobámban gyűltünk össze - Mármint, ti felfogtátok már, hogy ma beköltözünk az x factor házba? - néztem végig a körülöttem terpeszkedő bandatársaimon - Mától merőben más lesz az életünk - sóhajtottam, és kényelmesen hátradőltem, míg apa hívására vártunk, aki majd elvisz minket Londonig.

Viszont arra nyilván senki nem számított, hogy a mai nap folyamán a húgom,  Lacey- Lotte is felbukkan. Pontosabban a lehető legváratlanabb pillanatban vágta ki a szobám ajtaját, és vetődött az ölembe, a nyakamnál húzva magához.

Lacey- Lotte, nemrég töltötte be a 17. életévét, és majdnem ugyanúgy nézett ki, mint én. Mármint, akár az ikrem is lehetett volna, aki 2 évvel később született. Annyi különbség volt köztünk, hogy utált énekelni, és nem is tudott, viszont rajongott a sportokért. Emlékszem, mindenfélét kipróbált, míg meg nem találta a tornát. Percről percre vált egyre nagyobb fanatikussá, és kezdett egyre többet edzeni, míg nem odáig jutott, hogy magántanuló lett, az edzéseinek száma miatt. És, nem bánta, hogy ott kellett hagynia emiatt a barátait. Mindig azt mondta, hogy neki az álmai a legfontosabbak, és, senki nem állhat az útjába, amíg el nem éri azokat.

Hihetetlenül büszke voltam rá, és bár nem találkoztunk mindennap, mégis nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Ő volt a második legjobb barátnőm, és rengeteg dologért lehetek hálás neki, és egyben irigylem is a kivételes felfogása miatt.

- Dupla B! - kiáltotta, és hátrébb húzódva tőlem, kiskutya szemekkel pislogott rám. 17 év után, amíg együtt éltünk, kiismertem már őt annyira, hogy tudjam, amikor Dupla B-nek hív, és így néz rám, nagyon szeretne valamit.

- Mondd, mi kell - forgattam meg a szemeimet, a többiek pedig felnevettek a reakciómon. Rengetegszer voltak szemtanúi az ilyen dolgainknak, és nem egyszer nézték végig azt is, ahogyan öltük egymást. De, ilyenek a jó testvérek, nem?

- Hááát - húzta el a szót, így húzva az időt, én pedig a lehető legrosszabbra számítottam. Mert, ami őt illeti, soha nem szabad engedni, hogy túl sokáig gondolkozzon - tudod, nézelődtem versenyzők között, ilyen kis háttérellenőrzés- szerű - legyintette, mintha nem lenne fontos, vagy éppen csak egy hétköznapi dologról lenne szó - és azt kell mondjam - sóhajtotta, drámaian a szívére szorítva tenyerét - megtaláltam életem szerelmét! - ha a többiek az előbbi szóváltásunkon nevettek, akkor most sokkal inkább kacagtak, vagy fogalmam sincs, mit csináltak, de Charlie kevés híján lefordult a fotelből.

A húgom és a szerelem, minden napos dolog volt. Értem én azt úgy, hogy naponta zúgott bele más és más fickóba, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy bejelentette ismételten elrabolták a szívét. Még ha csak egy fél napra is.

- És, ezúttal ki a szerencsés? - préselte ki magából Mikey, mikor látta, hogy senki nem fog megszólalni. A húgom kikászálódott az ölemből, és a kanapé előtt, a földön foglalt helyet, keresztbe fonva maga előtt a karjait, hiszen beduzzogott, amiért kinevettük.

Azonban, mikor a szőke feltette neki a kérdést, a szemei újra felcsillantak, és másodperceken belül vad mesélésbe kezdett.

- Van egy fiú banda, azt hiszem a New Boyband, de mintha, említették volna valahol, hogy nevet kellett volna választaniuk, mert...

- A lényeget, Lacey- Lotte - vágott közbe Charlie, mire a húgom ráöltötte a nyelvét.

- A lényeg az - sóhajtott egy nagyot, és erősen összeszorította szemeit, mintha még maga elé képzelné a fiút - hogy a Stereo Kicks-ben van, és Reece Bibby-nek hívják, és 17 éves. És, ah, szerelmes vagyok, oké?! - nevetett fel zavartan, majd újra felém nézett - Kérlek, Bets, naaaaagyon - húzta el az a betűt - beszélj vele, az érdekemben, vagy, uuuuh, még ennél is jobb ötletem támadt! Hívj el az első show-ra, és mutass be neki! - pislogott rám kérlelően, én pedig megadóan felnevettem, és hagytam, hogy az ölembe katapultálva magát, addig szorongasson, amíg apa értünk nem jött.

2015. november 9., hétfő

// Nulla //

Kedves, olvasók!
Már, ha vagytok még.
Sajnálom, hogy eddig hanyagoltam ezt a történetet, csak valahogy nem sikerült a megírása.
De, most azt hiszem újult erővel állok hozzá, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle.
Nos, ezt a szösszenetet, nem mondanám prológusnak, egyszerűen csak kellett valami, amivel elkezdhetem a történetet.
Ez ilyen, visszatekintés szerű cuccos, nagyívben leírja, miről is van szó.
Csak annyit szeretnék kérni, hogyha vagytok még itt páran, és el is olvastátok, akkor kérlek, hagyjatok nyomot magatok után! 
Ölel- csókol, Lace x. 

Nulladik - Cseppnyi boldogság. 





 Betsy- Blue English

Ha valaki, még az x factor előtt azt mondja nekem, hogy ez az egész életeket változtat, talán nem hiszem el. Hiszen, hogy változtatná meg az ember életét, ha nem nyert? Egyértelmű, hogy, aki elbukik, az megy szépen a süllyesztőben, de még az sem biztos, hogy a nyertes talpon tud maradni.
Igaz, van kivétel, nem is egy, de lássuk be, hogy hatalmas nagy szerencse kell ahhoz, hogy az embert elismerjék, pontosabban egy tehetségkutató során megszeressék.

Mert ugye, az egész azzal kezdődik, hogy el kell érni odáig, hogy a mentorok felfigyeljenek rád, aztán megkedveljenek, és lássanak benned annyi tehetséget, ami elég az élő show-hoz.

Egyedül soha nem próbáltam volna meg, hiszen nincs annyi tehetségem, hogy helytálljak, de talán csak egyszer- kétszer fordult meg a fejemben.

15 éves korom óta voltam tagja az Only The Young nevű bandának, amit még James McVey alapított, majd pár évvel később kilépett, tehát maradtunk hárman. Charlie, Parisa és én. Nem sokkal később a bandánk felvette a végleges formát, pontosabban, mikor Mikey belépett hozzánk.

19 lehettem, mikor a banda tagjaival, akik addigra a legjobb barátaim lettek, eldöntöttük, hogy megpróbáljuk a tehetségkutatót. Félve álltam neki a próbáknak, és őszintén nem éreztem magunkat elég jónak ahhoz, hogy sikerüljön nekünk.

Naphosszakat próbáltunk, keményen, volt, hogy nem is aludtunk, de most, hogy itt állok a végén, nyíltan kijelenthetem, hogy bőven megérte.


Mert nem csak a legjobb háromba jutottunk be, nem csak megismertek minket, nem csak rajongóik lettek, hanem még az első show környékén, Őt is megismertem.

Most mondhatnám azt is, hogy boldog, és gusztustalanul örömtelen, szerelmi történet a miénk. És, valakinek az is lesz majd. De, én tudom, hogy ez annál sokkal több.


Mert, ha egyszer elérem, hogy megbocsájtson soha nem engedem el.

Nem csak napsütés, és szivárvány, a tehetségkutató, egyáltalán nem az, aminek látszik.

A háttérben, rengeteg küzdelem, könnyek, vita, és egy cseppnyi boldogság van.

Amíg külső szemlélője voltam, addig nem tudtam elképzelni, hogy miért születik a show- k alatt annyi - meg annyi szerelmes pár. Aztán, ahogy engem is belevontak ebbe, akarom mondani, belekényszerítettek, leesett, hogy az egész csak a nézettség miatt megy, és a legkisebb mértékben, az újabb tehetségek felfedezéséért.

A mi történetünk, pedig valahogy úgy kezdődött, hogy az első élő show közben, a backstage-ben, egymásnak rohantunk. Hát, nem meglepő? A két főszereplő, első találkozása, egy baleset során történt. Pont, mint egy filmben.



2014. november 2., vasárnap

[4. Díj]

Köszönöm a díjat, Leah-nak! :)

Szabályok:
I. Tedd ki, és kö.d meg a díjat, annak akitől kaptad!
II. Írj magadról 11 dolgot!
III. Válaszolj 11 kérdésre! 
IV. Írj 11 kérdést!
V. Küldd el 11 embernek! 

I. 11 dolog rólam:


  1. Visitva néztem végig Hosszú Katinka csodálatos 400-át. ❤
  2. Nyáron megyek Ausztriába, triatlon VB-re. 
  3. Kedvenc mondatom: Az vagy, amit megeszel. "Akkor én megeszem Hosszú Katinkát"
  4. A legjobb barátnőm javaslatára elkezdtem egy nem FF törit is.
  5. A diétám miatt nem eszek csokit. 
  6. A kóláról viszont nem vagyok hajlandó lemondani.
  7. Hétfőn újra 5:05-kor fogok kelni.
  8. Novemberben lesz a szezonom első versenye.
  9. A téli szünetben 3 napig össze leszek zárva azzal a sráccal, akivel majdnem egy éve kavarok. 
  10. Nem fogok összejönni vele, pedig imádom.
  11. Most olvastam el a Késtélt, és imádom❤


 II. 11 válaszom:

  1. Miért kezdtél el blogot írni?  Nagyon régóta írok, ami azt illeti. Viszont a blogolást azért kezdtem el, mert meg akartam mutatni mit is tudok. Viszont csúnyán leragadtam az FF-eknél. 
  2. Van példaképed? Ki az, és miért? Ha nincs, miért? Természetesen van. Nagyon felnézek Hosszú Katinkára, azért mert sorra dönti meg a világcsúcsokat, mégis egy elképesztően kedves, aranyos nő.
  3. Sminkeled magad? Még ha időm lenne rá, akkor se tenném nagyon.
  4. Olvasol könyveket, hogy így fejlesztd a szókincsedet, írás készséged, fantáziád? Igen, rengeteg könyvet olvasok.
  5. Pepsi vagy Coca Cola? Pff. Coca ❤
  6. Autóval viszik a segged, vagy tömegközlekedéssel jársz? Edzésekre, valamint iskolába biciklivel járok. 
  7. Dolgoztál már pénzért? Igen, többször is. Legutóbb egy ingyenes úszás regisztrációjánál segédkeztem, de komolyabnan, csak úszás oktatással foglalkoztam. (Megjegyezném, hogy azóta az egyik kisfiú aktív triatlonista)
  8. Mit szeretsz élni? Jó kérdés, válaszolni már nem tudok.
  9. Csend kell az alváshoz, vagy zene, tébé mellett is elalszol? Tegnap filmezés közben aludtam el. 
  10.  Melyik a kedvenc színed? Miért? Fekete, narancssárga. Az egyesületem színei. 
  11. Szoktál valahova rendszeresen járni szabadidődben? Uhm. Uszodába 

2014. október 27., hétfő

[3. Díj]

Köszönöm, a díjat! :)
A blogot eltávolították, mielőtt kiraktam volna, így linket írni már nem tudok
Szabályok: 
-Tedd ki, és köszönd meg a díjat! 
-Írj 11 dolgot magadról! 
-Válaszolj 11 kérdésre!
-Írj 11 kérdést! 
-Küldd tovább 11 embernek! 

I. 11 dolog rólam: 
  1. Most értem haza edzésről. 
  2. Rekordot úsztam 50 pillén 
  3. Megírom ezt, aztán alszok?
  4. Tegnap végig segédkeztem a maratonon apának, amit sérülés miatt abbahagyott. 
  5. Tegnap a "bátyám" és a "nővérem" visszautazott az egyetemre. 
  6. Mellúszó vagyok, még ha ez rontja a térdem állapotát. 
  7. Jövőre apa egyesületénél fogok önkénteskedni. 
  8. Van egy macim, aminek a pólóján barátnőmmel közös képek vannak. 
  9. Majdnem egyedüli lány voltam edzésen, mert barátnőm 15 percet késett. 
  10. Holnap lesz egy 2 órás elméleti oktatásom. 
  11. Baszakszik a blogger. 
II. 11 válaszom: 
  1. Kedvenc évszak? Ősz. Én is őszi gyerek vagyok. 
  2. Blogod alapötlete? Uhm. Boldogtalan csaj, elszállt srác. Egymás mellé kerülnek és kénytelenek megjátszani magukat, és átverni az egész világot. A végén a lány boldog lesz, a srác pedig a lánynak hála visszaszáll a földre. 
  3. Életed nagy vágya? Uhm. Igazából olyan nagy dologra nem is vágyom, csak egy sportpszichológiai diplomára, valamint szedjem össze magam annyira, hogy letoljak egy IronMant. 
  4. Honnan jöttél? Uhm - ez egy szokásom - mindenki tudja honnan jöttem, elég egyértelmű.Viszontm ha pszichológiailag - lelkileg - valahonnan a nulláról indultam, az önbizalmat illetően. Lakhelyileg, pedig Hajdúböszörményből. 
  5. Hova tartasz? Uhm. Valahova nagyon messzire. New York, London, Dublin, Tokió, meg úgy mindenhova a világon. 
  6. Mi a célod? Körbeutazni a világot, valamint teljesíteni az IronMant. 
  7. Bölcs vagy inkább cselekvő vagy? Egyértelműen cselekvő. Szinte soha nem gondolkozom mielőtt valamit csinálnék. Őszintén, néha még utána sem. 
  8. Fájdalmas igazság, vagy enyhítő hazugság? Elég könyörtelen személyiség vagyok, csak nagyon ritkán enyhítek egy-egy hazugsággal. 
  9. Család vagy barátok? Fáj ezt mondani, de a családomat elnézve, barátok. 
  10. Egyedül vagy tömegben? Írtózom a tömegtől, viszont egyedül lenni is gyűlölök.
III. 11 kérdésem: 
  1. Mi leszel, ha nagy leszel? 
  2. Nézed az x faktort?
  3. Van legjobb barátod? 
  4. Hiszel a fiú-lány barátságban?
  5. Ha tehetnéd, eltűnnél egy pár napra a világ elől? 
  6. Vannak féltestvéreid? 
  7. Szeretsz sokat aludni? 
  8. Olvasod Leiner Laura könyveit? 
  9. Van kedvenc blogod?
  10. És kedvenc íród? 
  11. Mi inspirál az írásban? 
IV. 11 ember: 
Azoknak küldeném, akik megérdemlik, de akiknek olvasom a történetét, azoknak az utóbbi díjnál elkdüldtem. 
Annyit kérek, ha viszed, kommentelj! xx. 


2014. október 25., szombat

[2. Díj]

Köszönet a díjért, Dsupin Lillának!
Szabályok: 
1. Rakd ki és köszönd meg a díjat, annak akitől kaptad!
2. Írj 11 dolgot magadról!
3. Válaszolj 11 kérdésre!
4. Tegyél fel 11 kérdést!
5. Küldd tovább 11 embernek!

11. dolog rólam: 
1. Göndör a hajam. :3 
2. Ma megyek jógázni 
3. Nobody loves you baby, the way I do. - jól esik ezt énekelni :) 
4. Van egy plüssöm a Micimackóból, aki az ikertestvérem, Füles :D 
5. Sorozat, és filmfüggő vagyok, jelenleg egy nyomozási (Stalked) sorozatot bámulok. 
6. Elhagytam a kulcsomat, így még úszni sem tudok menni, mert a cuccom a szekrényemben van, amihez meg kéne a kulcsom. 
7. Az unokatesóm utál engem, én pedig utálom Őt. 
8. Összevesztem, a majdnembarátommal, megint. 
9. Imádom a triatlonistákat, holott én csak úszó vagyok. 
10. Minden reggel végig hallgatok egy motivációs hanhfájlt, amitől rendszerint eltökélt leszek, és elmegyek a reggeli (khm, hajnali 6:00-ás) úszásra. 
11. Zene nélük nincs élet, a telefonomon közel 400 szám van. 

11 válaszom: 
  1. Szerinted mi a legjobb tulajdonságod?  A makacsságom, ez egyértelmű :) 
  2. Nézed a Teen Wolf-ot?  Nem, de tervezem, már szinte minden sorozatot kivégeztem.
  3. Van ask.fm-ed?  Már nincs
  4. Milyen színű a szemed? Zöld, kék, szürke 
  5. Mi a kedvenc ételed? Nem tudom, sok mindent megeszek, főleg, ha éhes vagyok.
  6. Kedvenc blogod?  Sok van, leírni nem szeretném, meg lehet nézni mikre vagyok feliratkozva (khm, kb. 110 blog) 
  7. Szereted a csípőset? Nem, allergiás vagyok rá. Ezt én döntöttem el :) 
  8. Milyen tipusú fiúk/lányok  jönnek be?  Uhm. KB. ♥ Annak ellenére, hogy most utáljuk egymást (féltékeny a drága) szeretem, a szőke hajú, kék szemű triatlonista fiúkat. 
  9. Mi a kedvenc számod?   Maroon 5 - Animals, 5SOS - Amnesia, Ariana Grande - Just a little bit of your heart, One Direction - Little Things
  10. Mi a kedvenc filmed?  Soroljam? Mindegyik filmet imádom, amit megnézem. De talán a Könnyű nőcske, és a The Lucky One. (Zac Efroooon <3) 
  11. Mi a legnagyobb vágyad az életben?  Öh. Sportpszichológia szak elvégzése, és kijutás Írországba, vagy Angliába. 
11 kérdésem: (Ezt utálom a legjobban) 
1.Mi inspirál az írásban? 
2. Mit csinálsz, ha nincs ihleted, de elvagy maradva a részekkel? 
3. Sportolsz? Ha igen, mit? 
4. Van testvéred? 
5. Mennyire tartod magadat okosnak? 
6. Milyen zenét hallgatsz a legszívesebben? 
7. Mióta írsz? 
8. Egyszerre csak egy történet van a fejedben, vagy folyamatosan jönnek az újabbak? 
9. Te nem unod még a kérdéseket?
10. Csak egy blogot vezetsz? 
11. (Uhh, utolsóóó.) Milyen színű a hajad? 

11 ember, akinek küldöm: 

2014. október 19., vasárnap

Nem, nem rész.

Cicák, nem tudom, mennyire érdekel titeket, de azért leírom.
A blog nem fog szünetelni, sem bezárni. Csupán annyi, hogy még nincs kész a design, valamint a részekkel is elég lassan haladok.
Egy héten 1 rész lesz, ha sikerül összehoznom addigra.
Nem muszáj elolvasni, de aki meg akarja érteni, hogy miért, akkor olvassa.
Szóval, kedzjük ott, hogy semmi időm nincsen.
Egy átlagos napom úgy néz ki, hogy reggel 5-kor felkelek, eltekerek az uszodába, ott 7-ig úszok, aztán egyből megyek a suliba, ahol végig csücsölök 6 - kedden 7 - órát, fél háromkor hazaérek, négyig, fél ötig tanulok, majd 6-ra megyek edzésre, onnan 8-9-kor hazaesek, és még semmit nem ettem.
Még, ha időm is lenne, akkor viszont erőm nem. Most fejeztük be az alapozást, ami azt jelenti, hogy végem lesz. 3 hetes ciklusok vannak, ezek ismétlődnek egészen júniusig. Az első hetem közepes - se nem erős, se nem laza - a második viszont erős, olyannyira, hogy állva elalszok a végén, vagy esetleg megbetegedek, és a harmadik a pihenőhét, amikor azt kívánod bárcsak ne lenne a hétnek.
Az, hogy őszi szünet jön, nem azt jelenti, hogy akkor időm is lesz. 8:30-kor már az uszodában leszek, onnan fél 11-kor szabadulok, hazamegyek. Van olyan nap. hogy mégis lesz egy kevés időm írni, mert rám nem vonatkoznak az edzések, viszont 2-szer kell részt vennem, egy 2 órás elméleti oktatáson, szigorúan úszóknak. Valamint szünetben is német tanárhoz kell járnom, ahol alkalmanként 1 és félórát hadarok, mert vizsgáznom kell. Arról nem is beszélve, hogy 8 éves gimibe vagyok, elég nagy elvárásokkal. Magyarul van olyan napom, hogy szinte csak természet órám van.

Most olyan, mintha egy hisztis picsa lennék, nem? :)
Szerdán valószínüleg ÚJ!:)

2014. október 11., szombat

Nos, akkor.


Jelenleg nagyon ideges vagyok,mert az öcsémék még nem értek haza. Lénygtelen.
Kezdjük az új törivel, szerintem:
Wherever You Are
Nem tudom, mit is kéne írnom.
A főszerepben, Liam Payne és Devonne Downey (Cher Lloyd) áll. Mindketten olyan életet éltek, ami nem tetszett a menedzsementek, és a rajongóknak sem. Devonne apja (Robert Downey Jr.) és a fiúk menedzsere, George alkut kötnek.
Az alkuban a két fiatal, egy párt alkot, és azt teszi, amit mondanak nekik.
Röviden ennyi lenne, azt hiszem.

A nem FF. (Én nagyon annak szeretném, erősen gondolkozom, hogy még is az lesz.)

Stalked - Zaklatva
Boldog volt. Ám, ennek hamar vége szakad, mikor barátnője faképnél hagyja az oltár előtt.
Sokáig azt hiszik, kárt tesz magában. De, jön egy lány, aki elveszi az eszét.
Boldogok együtt. A lány megőrül, arra kéri vegye el. A fiú nem tesz neki eleget, nem szereti, elhagyja.
Ám a lány nem törődik bele, mindent meg tesz, hogy újra a fiú közelébe férkőzik. Azt mondja terhes, hogy a srác otthonába jusson.
Hamar lebukik, újra elküldi.
Olyat tesz, amit talán nem kellett volna, de visszafordíthatatlan.

Második évad.
Summer Love - WAWWA II. Évad.
Eltelt 14 év, 2035-öt írunk.
Mindenkinek van gyereke, felesége.
Claire és Noah nagyon jóban voltak 5-6 éves korukig.
Niall és akkori felesége Kylee elváltak, Noah az apjával ment, Írországba.
Ezzel megváltoztatva a 2 gyerek kapcsolatat...

#bloggernemszeretengem
#nemengedihogyrendesenirjak
#rohadjonmeg