2014. szeptember 29., hétfő

[14."Harry Styles a testvéréhez költözött?"]

Spencer Styles
2012. Szeptember 29. 
London. 


Ahslyn néhány napja ment el, ezzel összetörve kisöcsémet. Persze előtte megbeszélték, hogy együtt maradnak, amíg tudnak, de szerintem mindketten tudják, hogy a kapcsolatuk nem fogja túlélni. Ashlyn-nel azóta is próbálok mindennap beszélni, és tudom, hogy ő is rettentően szomorú és magányos. Nincsenek még barátai odakint, amitől csak rosszabb a lánynak.
Az öcsém. Na, ő sokkal rosszabbul viseli, hogy ilyen távol van szerelmétől. És, ha így folytatja én is nagyon rosszul fogom viselni.
Ash repülője talán egy órája ment el, Harry pedig azóta nálam sír. Na, jó nem. Bömböl, bőg. Komolyan, ha nem tudnám, hogy 18 éves azt hinném, hogy most lett 3. Gondoltam, ha már sír is, akkor enni is fog, így megkértem Liam-et, hogy hozzon egy kis fagyit, hátha jobb lesz a testvéremnek.
-Héé, öcskös – huppantam mellé, a földre – mert, hogy nem volt hajlandó leülni a kanapéra – és szorosan megöleltem. – Ne, sírj.
-De, olyan rossz. – fújta ki az orrát, egy újabb zsebkendőbe. – Mi van, ha talál valaki mást?
-Nem fog mást találni. – mondtam kicsit idegesebben, mert nem akartam, hogy ezen gondolkozzon. – Miért találna mást, ha itt vagy neki te?
-De, ha talál valakit, aki ott lesz vele mindig és mindenhol, azt sokkal jobban fogja szeretni.
-Annyira hülye vagy, Harry. – puffogtam idegesen. – Attól, hogy nem látod annyit, még ugyannyira szereted, nem?
-De. – motyogta lehajtott fejjel. – Köszönöm.
-Mit?
-Azt, hogy a testvérem vagy, és hogy soha nem hagysz cserben, és mindig észhez térítesz, akár 5 perc alatt. – emelte fel a fejét. Könnyek szöktek a szemembe, és eszembe sem volt letörölni őket. Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam, hogy tudja rám bármikor számíthat.
-Ez a dolgom, nem? – suttogtam. –Szeretlek, öcsi. – nyomtam egy puszit az arcára. –Na, húzás haza! – álltam fel mellőle, s kényszerítettem, hogy ő is ezt tegye.
-Mi? Máris kidobsz? – kerekedtek el a szemei. – Szívtelen dög. – nyújtotta ki a nyelvét, viszont az előző szomorúsága és könnyei már sehol sem voltak.
-Pfff.

Napokkal később tehetetlenül álltam a nappalim közepén és néztem az odapakolt cuccokat.
Harry még tegnap éjszaka jelent meg nálam, és jelentette be, hogy ide költözik, mondván „Mindketten szinglik vagyunk, és ő már nem bírja a magányosságot. Amúgy sem bírja már nézni, Louis és új barátnője enyelgését. És, legalább még figyelni is tud rám.”  Az utolsó indokát nem igazán értettem, hogy mire is értette. Azonban pár perccel később, mikor Liam megérkezett, hogy beszélgessünk egy kicsit, Harry szigorú tekintettel hazaküldte szegény srácot.
Nem értettem testvérem viselkedését. hiszen semmi nincs köztem és Liam között. Lehet nem is akarja, hogy legyen.

Reggel úgy ébredtem, hogy tudtam nem kell rohannom sehova, van időm meg reggelizni rendesen, elmenni egy kicsit vásárolni, Louise-val.
Harry még javában húzta a lóbőrt, így volt időm egy kicsit átszökni Liam-hez, hogy beszélgessünk.
Halkan csuktam be magam mögött az ajtót és még pizsamában igyekeztem Liam lakásához. A srác kómás fejjel, félig csukott szemmel nyitott ajtót és engedett be.
-Jó reggelt! – köszöntem felpörögve, s konyhájába léptem, hogy kávét készítsek 2 személyre.
-Szia – motyogta szemeit dörzsölgetve. – Te, miért nem alszol? – kérdezte, miközben letette a kávét az éjjeli szekrényre, majd eldőlt az ágyán. – Gyere, aludni. – húzott be maga mellé.
-Hééé, mit csinálsz? – kuncogtam, miközben áttette a karját a derekamon.
-Alszom. – suttogta, és közelebb húzott magához.  Reméltem, hogy nem érzi remegésem, és, hogy a szívem is háromszor hevesebben vert.
-Liam, ne most aludj! – suttogtam, de reménytelen volt. Már mélyen aludt. Mivel szorosan tartott maga mellett, így mozdulni is alig tudtam.
Az éjjeli szekrényén kezdtem nézelődni, és találtam is olyat, ami érdekelhet.
A címlapon az öcsém is szerepelt, valamint egy kisebb képben ott volt Liam is. érdeklődve nyitottam ki az újságot, hogy elolvassam mi is van a cikkekben.
„Harry Styles testvéréhez költözött?
A napokban felröppent a hír, hogy a híres banda legfiatalabb tagja és párja, Ashlyn Tracell szakítottak, de a szerelmesek megcáfolták a dolgokat, miszerint csak arról van szó, hogy Ashlyn Amerikába költözött.
Újabb hírként érkezett hozzánk, hogy a fiatal srácot a napokban nagy táskákkal látták nővére lakása előtt, valamint egyre kevesebbet látják a Louis Tomlinson-nal közös lakásában.
Vihar van a paradicsomban? Vége a Larry Stylinson-nak?
Harry vajon, miért költözött Spencer lakására? Hogy figyelje testvérét, aki az újabb albumukon dolgozik?”
Kuncogva csóváltam a fejemet, nem hittem el, hogy már megint a srácok magánéletével foglalkoznak. Tovább lapoztam, hogy elolvassam azt a cikket, ami Liam-ről szól.
Nem lepődtem meg, mikor megláttam, hogy én is szereplője vagyok a cikknek.
„Spencer Styles és Liam Payne együtt?
Sokszor hozták már össze a két fiatalt, azonban ők ezt tagadták, nekünk meg nem volt „bizonyítékunk”. Egészen idáig, ugyanis egy névtelen forrás beküldött egy képet, amin Spencer és Liam félreérthetetlen pózban vannak, Los Angeles partjain.
Liam a mólón ül, miközben mohón falja a lány ajkait.
A kettejük között lévő kapcsolat, most már tagadhatatlan. Azonban a kép még a turnén készült azóta pedig több, mint 4 hónap telt el, és soha nem láttuk őket együtt. Lehet, hogy a csók a kapcsolatuk lezárása volt?”
-Ezt nem akartam, hogy elolvasd. – suttogta Liam.
-Miért? – fordultam meg karjai között, nem számolva azzal, hogy vészesen közel kerültem hozzá.
Meleg lehelete csiklandozta az arcomat, mégis uralkodtam magamon és, a szemeit néztem tökéletes ajkai helyett.
-Mert, marha nagy hülyeség. Nem akartam, hogy ezen járjon az eszed. – sütötte le szemeit. Óvatosan simítottam végig puha arcán, mire felnyitotta a szemeit.
-Nem járt ezen az eszem. Nem érdekel. Hazudjanak, amit akarnak. – vontam vállat, és nyomtam egy puszit az arcára. – Kialudtad, magad? – kérdeztem mosolyogva.
-Nem nagyon, de gondolom oka van, hogy most itt vagy. – mosolyodott el csukott szemmel.
-Olyan rég beszéltünk. – motyogtam szomorúan.
-Valóban, de nem tudok mit csinálni a magányos kisöcséddel. Miért figyel téged ennyire?
-Nem akarja, hogy én is csalódjak, vagy mi. – húztam meg a vállamat.
-Mégis kiben csalódnál? – húzta fel a szemöldökét. Még szorosabban húzott magához, bár kétlem, hogy lassan lehetséges lett volna.
-Gondold végig, a „kapcsolatunkat”. – néztem rá komolyan, mire elgondolkozott. – Azért nem mondanám egészségesnek, és gondolom te sem. – magyaráztam, miközben ujjaim haján szántottak végig. Emlékszem, hogy egy kicsit kiakadtam, mikor megláttam, hogy megvált göndör fürtjeitől, és félcentisre nyíratta frizuráját. Nem is volt mibe beletúrnom. Kezei bejutottak hosszú felsőm alá, egyből tudtam, hogy nem is gondolkozik. A derekamat simogatta, s nyakamat kezdte el apró csókokkal behinteni. – M-mit művelsz? – motyogtam, de eszemben sem volt eltolni magamtól. Nyakánál öleltem át.
-Olyan régen voltunk, már együtt. – kerekedett felém, és elkezdte lehúzni rólam a saját felsőjét.
-Li-liam, ne. – toltam el magamtól, fájó szívvel. – Nem lehet.
-Miért? – kérdezte kicsit idegesen. Kezeivel fejem mellett támaszkodott meg, arca vészesen közel volt az enyémhez.
-Mert én nem akarok ilyen kapcsolatot. Sőt, semmi nincs köztünk. – mondtam, majd lelöktem magamról. Megigazítottam a felsőmet, és szó nélkül otthagytam.
Idegesen vágtam be magam mögött az ajtót, ezzel halálra rémisztve kakaót kortyolgató öcsémet.
-Hééé, Spenc, mi történt? – pattant fel a bárszékről, s jött elém.
-Semmi. – vágtam oda neki, majd kikerülve őt a szobámba siettem.

Cirmoskáim, meghoztam az újat, remélem tetszett. Igen, gonosz vagyok, mert még jobban széttörtem a "Stayne" kapcsolatot, de nyugiii:) Szerintem kicsit zavaros lett, bevallom a most következő részeket megkönnyeztem. Nem, nem azért mert meghatóak. Rengeteget szenvedtem velük. 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 
Guten Tag, Babes
xxx.En_Payne

2014. szeptember 26., péntek

[13. "Mikor akartad elmondani?"]

Ahslyn Tracell
2012. Augusztus 27. 
London. 


Nem tudok aludni. Nem csak most, már legalább egy hete. Akárhányszor rágondolok sírhatnékom támad, bárcsak ne tenném ezt vele. De, muszáj. Csak forgolódtam az ágyban, miközben életem szerelme a testvérénél volt, hogy segítsen neki az új albumnál. Viszont én nem bírtam tovább. Muszáj tudnia. A sötétben indultam a telefonom megkeresésre, magamat ismerve tudtam, hogy valamelyik táskámban hagytam. Miután legalább háromszor rúgtam bele, a már félig megpakolt bőröndömbe, megtaláltam a készüléket, és tárcsázni kezdtem barátomat.
-Ash! – még a hangjától is elfog a sírhatnék, de uralkodok magamon és nem hullajtok most könnyeket.
-Harry – hangom valamivel jobban csengett, mint vártam. – Ide kell jönnöd. – motyogtam.
-Minden oké? – hangja aggodalmassá változott,  amit nem akartam, viszont rátapintott a lényegre.
-Nem igazán.
-10 perc és ott vagyok, szívem. – mondta és letette.
Imádtam, ha becézgetett, imádtam, mikor reggel felkel és még kócos a haja, imádtam, azt a rekedtes hangját, imádtam az egész srácot. És most elveszítem, talál magának jobbat, én meg egyedül halok meg kutyákkal körül véve. Visszabotorkáltam az ágyamhoz és leültem rá. Arcomat a tenyerembe temettem és próbáltam nem elsírni magamat. Nem igazán sikerült. Pont zsebkendő után kutattam, mikor barátom bezuhant szobám ajtaján. – Életem, mi történt? – guggolt le elém és aggódva méregette az arcomat. Hatalmas tenyerével letörölte könnyeim, majd az ölébe húzott. – Mondj valamit, kérlek! – suttogta. Megráztam a fejemet, és ránéztem. Apró mosollyal szája szélében lehelt csókot ajkaimra. Szokás szerint bele szédültem, ez a fiú elveszi az eszemet. – Babe, szólalj meg!
-Mondanom kell valamit. – hajtottam le a fejemet. Fel voltam készülve mindenre. Őrülten kiabálva kidob, itt hagy én meg sírok, mint valami kisbaba, aztán átjön Spencer, és próbál lelket önteni belém, de nem sikerül neki. – De nem fogsz neki örülni. – most veszem csak észre, hogy nem is rám figyel, hanem a szobámat kémleli. Basszus. Letett az öléből, és elkezdett járkálni a helyiségben. Alaposan megfigyelte a már összepakolt dobozt, az üres íróasztalomat, majd végül az éjjeli szekrényemet, amik roskadoztak, a képektől. Egyesével vette fel a képeket és nézte meg mindet.  Az utolsónál elmosolyodott. Ketten voltunk rajta, talán az ő szobájában, éppen megcsókol, és mindketten mosolygunk. Nem tudom tovább húzni az időt, bizonyára már ő is nagyon fáradt, szeretne aludni. – Elköltözöm. –nyögtem ki nagy nehezen. Nem lepődött meg, sőt semmi nem látszik rajta, ami megijeszt. – Amerikába. – úgy látszik csak egy szavas mondatok kinyögésére vagyok képes. Viszont barátom arcán továbbra sem látok semmit. – 4 évre.
-Mikor akartad elmondani? – kérdezte. Nem volt mérges, semmi, csak feltett egy kérdést.
-Nem tudom. – motyogtam lehajtott fejjel.  – Honnan tudod? – kérdeztem ezúttal én. Süt róla, hogy tudja, hiszen már semmin nem lepődött meg.
-Van egy nővérem, aki nem bírja befogni. – kuncogott. Annyira abszurd ez a helyzet. Ordibálnia kéne, törnie-zúznia, ehelyett kuncorászik. Imádom.
-Nagyon utálsz? – kérdeztem, miközben odasétáltam hozzá, s félve megálltam előtte. Felnevetett, majd magához húzott egy rettentő szoros ölelésre.
-Téged nem tudlak utálni. – mosolygott  le rám, majd megcsókolt.
-De, akkor most, hogy lesz? Mármint én, ott leszek, te meg itt. És. – kezdtem el hadarni, és Harry nagyon jól tudja, hogy ilyenkor nehezen bírom abbahagyni.

-Figyelj. Én szeretlek, és ezt te is nagyon jól tudod. 4 év hosszú idő, azt be kell látni, viszont tudom, hogy mindig is erre vágytál, így nem is próbállak megakadályozni. Amúgy neked is lesznek szüneteid, gondolom, én pedig megyek turnézni, és majd meglátogatlak, addig meg mindennap beszélünk valahogy, jó, babe? – emelte fel a fejemet az államnál. Aprót bólintottam. – Mikor indulsz?
-Holnap után. – nyögtem ki nehezen. Karjai megfeszültek körülöttem, nem hiszem, hogy el akart valaha is engedni. – Itt maradsz? – néztem fel rá könnyes szemekkel, és ahogy elnéztem neki is előbújt egy-kettő.
-Ameddig csak tudok, szerelmem. – suttogta, majd felkapott az ölébe és egyenesen az ágyhoz cipelt. Megvált felesleges ruháitól, befeküdt mellém és szorosan magához vont. – Jó éjt, babe! – nyomott egy csókot a nyakamba.

Reggel legnagyobb szomorúságomra, egyedül ébredtem. Nem akartam, mégis pánikolni kezdtem, hogy itt hagyott, csak meg akart nyugtatni. Végleg elment, soha többet nem fogunk találkozni, és én egyedül halok meg. Fejemet jobbra-balra kapkodtam ijedtemben, remélve, hogy találok valamit, amit véletlenül itt hagyott, és nem is fontos neki annyira, hogy visszakérje, én pedig elvihessem az egyetemre.
Lassan, könnyeimmel küszködve sétáltam fürdőszobámba, hogy elkészüljek. Egy ideig nem tűnt fel a változás, de miután tizedjére néztem vissza, a szívem gyorsabban kezdett verni, arcomon hatalmas, boldog mosoly terült el, tükrömre írt sorait olvasva.
„Sajnálom, tudom, azt ígértem itt maradok veled. Most viszont muszáj volt elmennem, hogy segítsek a testvéremnek! Megírta az albumunk első számát, amiből kislemez is lesz. Szóval, egésznap a stúdióban leszek, illetve leszünk. Ha felébredtél, gyere be, már ebéddel várlak!
Siess, nagyon hiányzol!
Szeretlek, Babe!
xxx.Harry.”

A vörös rúzsomat el kellett tüntetnem, mert ha nem teszem, anya fogja, így gyorsan lefényképeztem, majd fájó szívvel lemostam, a remek művet. 

Cirmpskáim, meghoztam az újat, ami Ahslyn szemszögéből íródott, és ez volt az egyetlen. 
Remélem tetszett, várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 
Guten Tag, Babes.. 
xxx.En_Payne

2014. szeptember 23., kedd

[12. Hangos csobbanás]

Spencer Styles 
2012. Május 30. 
Los Angeles. 

7 hónap telt el, a bál és a Liam-mel való kibékülésem óta. A turné javában folyik,  én pedig ezerrel tanulok, illetve dolgozom az új albumon, ugyanis Simon kikötötte, hogy mást nem hajlandó felvenni a dalok megalkotására. Jelenleg még egy dal sincs megírva, amit mindenki megért és elfogadják, hogy az érettségim után fogom megírni őket.
Ashlyn nem jött velünk, hiszen iskolába jár és még van neki egy kevés belőle, mindezek ellenére néha-néha eljön hozzánk öcsém legnagyobb örömére. Azonban azt csak én tudom, hogy barátnőm hova is jelentkezett, mit is vállalt, mi is vár kapcsolatukra, ami rettenetesen elszomorít. Harry csak augusztusban fogja megtudni, addig is próbálom leplezni szomorúságomat, akárhányszor rá nézek.
A tanulással egész jól haladok, ha a fiúk hagynak, vagy néha, ha tudnak még segítenek is.
Most éppen Los Angeles-ben vagyunk, számomra ez az utolsó állomás, ugyanis holnap hazautazom, hogy leérettségizzek. A helyet nagyon szeretik a banda tagok, de leginkább az öcsém lelkesedik.    
-Srácok, kimegyek a partra, rendben? – kiabáltam túl, az éppen kialakult kajacsatát. Ki akartam menni, hogy még egyszer megnézzem, illetve, hogy önző módon meneküljek a csatától.
-Rendben, de siess vissza! 2 óra múlva kezdődik a koncert. – kiabált vissza a fiúk turnémenedzsere, Paul. Bólintottam, bár kétlem, hogy látta, mert éppen akkor nyomták fejbe egy banánnal.
Sietős léptekkel távoztam, figyelve, hogy épségben kiérjek az épületből. A helyszínen már most rengetek rajongó álldogált sorban várva, hogy végre bejussanak és láthassák a példaképeiket énekelni. Próbáltam minél kisebb feltűnéssel távozni, így a kalapomat a fejembe húztam, de még ez sem segített. Felismertek. Francba.
-Sepncer, kaphatunk aláírást és képet? – kérdezték egyszerre többen is.
-Persze – mosolyodtam el halványan. Bár még mindig rettenetesen szokatlan, hogy felismernek és aláírást kérnek tőlem, de megteszem, amit kérnek. – Kinek lesz? – kérdeztem mosolyogva.
Ezt mindig megkérdezem, bár egy idő után annyira elfáradok, hogy még a saját nevemet is elfelejtem.

1 órával később már a parton sétáltam a kiszemelt móló felé, ahol már egy ember sem tartózkodott. Cipőm a kezemben pihent, még akkor levettem, mikor a partra értem.
Elértem a stégre, ahol csak egy-két elhagyatott csónak ringatózott a vízen. Leültem a fából tákolt emelvényre, s belelógattam a lábam a hideg vízbe.
Lassan mozogtak egymás mellett, miközben azon gondolkoztam, mi lett volna, ha nemmel válaszolok Liam-nek? Ha azt mondom, hogy ne legyünk barátok?
Sokat gondolkoztam már ezen, igazából semmire sem jutottam. Ha együtt lennénk, vajon a rajongók elfogadnának? Vagy együtt lennénk még? Hiszen annyit dolgoznak, utaznak, próbálnak, hogy szinte semmi másra nincs idejük. Nem is lehetnénk kettesben. Aztán ott van az öcsém is, aki tutira kinyírná szegény srácot, ha összetöri a szívemet, és ennek a kapcsolatnak úgy is az lenne a vége.
Annyira abszurd ez az egész, hogy én itt fantáziálok arról, hogy mi is lett volna, ha.
És, mi van most? Alig beszélünk, szinte nem is. Egymásra se nézünk. Mindenkivel jóban vagyok, mindenkivel beszélgetek, csak vele nem. Pedig ő kérte, hogy ne taszítsam el magamtól, mégis Ő teszi ezt. Mikor tudnánk egy kicsit beszélgetni inkább elmenekül, vagy nem szólal meg csak nyomogatja a telefonját. Viszont ezt Ő akarta.

Felnéztem a lábam bámulásából, ugyanis már fájt a fejem a lefelé nézéstől. A nap már lemenőben volt, mindent arany színbe burkolt. Egy-két kacsa úszkált a vízben, néha lehajolva egy-egy halért.
Lépteket hallottam magam mögül, ám nem törődtem velük, tovább bámultam, a narancssárgába öltözött tájat.
Valaki megérintette a vállamat, amitől ijedtemben megugrottam, és hangos csobbanással érkeztem a vízbe.
-Úristen, Spencer! – hajolt le Liam, a vízhez, hogy megnézze jól vagyok-e. Nem, nem voltam a toppon. – Gyere, segítek. – nyújtotta a kezét,  és kihúzott a hidegből. – Nem akartalak megijeszteni, csak beszélni akartam veled. – motyogta és rám terítette a pulóverét.
-Eddig, miért nem tetted? – néztem rá nagy szemekkel, szomorúan. – Azt kérted, hogy ne taszítsalak el magamtól, nem? – vontam fel szemöldökömet kérdőn.
-Sajnálom – túrt rövidre nyírt, barna hajába.
-Annyiszor hallottam már ezt – vágtam rá gúnyosan. – Már nem tudom,  hogy higyjek-e neked, Liam. – sóhajtottam szomorúan.
-Spencer, kérlek! – fogta meg a kezemet, amit nem tudtam mire vélni. – Csak egy utolsó esélyt adj, jóvá teszem, ígérem! – nézett mélyen a szemembe. – Fontos vagy nekem.
- És, hányszor fogjuk még eljátszani ezt? – kérdeztem, már a sírás határán. Hiányzott, hogy egész éjszakákat beszéljünk át, hiányzott, hogy spontán megszorongasson és átöleljen, hiányzott, hogy megnevettessen, hiányzott Liam.
- Soha többet – suttogta egyre közelebb hajolva. Lehunytam a szemeimet, nem akartam elhinni, hogy megint ezt teszi.
-Ígéred? – néztem fel rá, pilláim alól. Elmosolyodott, s még közelebb férkőzött hozzám. Tenyerét a derekamra simította, úgy húzott magához még közelebb.
-Ígérem – vigyorgott, majd megcsókolt. Nem ellenkeztem, ellenben tudtam, hogy ennél nem lesz több. Nem lehet. Óvatosan, nehogy visszaessek a vízbe, áthúzott az ölébe, úgy csókolt tovább. Karjaimat a nyaka köré fontam.
-Hát, itt meg mi folyik? – hallottuk meg Louise hangját. Amilyen gyorsan csak tudtam kikászálódtam a srác öléből. Barátnőm kíváncsi tekintettel közelített meg minket, majd mikor kellő közelségbe ért, leült mellénk. – Miért nem mondtátok el?
-Nem volt mit elmondanunk – vontam vállat lehajtott fejjel.
-Akkor ez mi volt? – érdeklődött továbbra is.
-Semmi, csak egy gyenge pillanat. – magyaráztam rá sem nézve.
-És, milyen ritkán vannak ilyen gyenge pillanataid?
-Ez volt az első, és utolsó. – zártam le a témát azzal, hogy felálltam mellőlük. – Még össze kell pakolnom. Holnap korán indulok. Sziasztok! – intettem.
- Spencer, várj meg! – kocogott utánam Louise. – Miért vagy most ilyen? – tette kezét a vállamra. Hátra néztem és láttam, hogy Liam egyedül ül a mólón lehajtott fejjel. Megvontam a vállamat.
-Nem tudom. – mondtam őszintén. Tényleg nem tudom, mi bajom lehet.
-Ha bármi van szólj, oké? – nézett a szemembe, mire csak bólintottam. – És, senkinek nem mondom el, amit láttam.

-Köszönöm. – suttogtam. 

Hii,Girls!:) Cirmoskáim, meghoztam az újat, remélem tetszett! Na, jó. Ez vicces. Most tettem tönkre Liam és Spencer kapcsolatát. A következő részben semmi nem fog kiderülni róluk, de az utána következő még jobban rontja a helyzetet. Na, de utána...:) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim! :) 
Guten Tag, Babes
xxx.En_Payne.

2014. szeptember 19., péntek

[11. "Barátok?"]

Spencer Styles
2011. November 12. 
London. 

Újabb órák elteltével Ahslyn és én a kanapén ültünk, teljesen készen. Louise éppen távozni készült, mikor az öcsém is befutott. Egyből Lux-val kezdett el gügyögni. Elvarázsolta a kislány. Ash néha atól fél, hogy a végén Harry elhagyja őt a kicsilányért.
-Szia, Speny – ölelt meg szorosan, s nyomott egy puszit a homlokomra. – Meseszép vagy. – mért végig csodálkozva.
-Te sem nézel ki rosszul, bár közelembe sem érhetsz. – vigyorogtam. Megforgatta a szemeit, s inkább barátnőjét helyezte nagyobb figyelembe.
-Hallod, Spencer. – szólalt fel Harry, miután kigyönyörködte magát Ashlynben. – A lovagod, mikor jön?
-Kim? – kérdeztem vissza értetlenül. – Milyen lovag? Hova?
-A kísérőd – segített ki – El fogunk késni. Simon meg mérges lesz.
-Megkérdezem, hol jár. – mondtam és kisétáltam a lakásból, egyenesen Liam-hez. Unottan nyomtam a csengőt, egészen addig, amíg ki nem nyitotta.
-Huh. Wow. – kerekedett el a szeme, amint meglátott. – Gyönyörű vagy. – mosolygott, miközben többször is, kicsit sem titkolva végig mért.
-Öhm. – próbáltam leplezni a zavaromat.  – Köszi. Azt hiszem. – motyogtam.  – Figyelj, mennyi idő még?
-Akár mehetünk is, csak még bent hagytam valamit. Egy perc. - rohant be a szobájába.
-Addig szólok Harry-éknek. – mondtam és visszamentem a lakásomba.  – Egy perc és itt van.
-Várj, te – kezdte Harry, de a színrelépő Liam megakadályozta a beszédben.
-Hello – intett, majd a kezembe nyomott egy meseszép vörösrózsát, valamint az arcomra egy puszit. –Mehetünk?
-Te, é-és – szegény kisöcsém csak dadogni tudott – E-együtt?
-Nem – vágtuk rá egyszerre.
-Csak Liam engem hívott. – vontam vállat.
-Figyellek – „fenyegette” meg Liam-et, öcsém. – Ha bármi baja lesz az én testvérkémnek, szétverlek. – mondta miközben alaposan megszorongatott.


Felhajtás, fények, rajongók, kamerák, fotósok, újságírók. Annyian voltak, hogy attól féltem elvesztem Liam-et. Mondjuk erre semmi esély sem volt, mert már olyan szorosan fogta a kezemet, hogy szinte már fájt. Túl haladtunk a rajongókon, s egyből a fotósokhoz, újságírókhoz érkeztünk.
-Miért együtt érkeztetek? – érkezett a kérdés az MTV megbízottjától. – Van köztetek valami? Igazak a hírek?
-Sorjában. – mosolyodott el halványan kísérőm, miközben fél kézzel átölelte a derekamat. Szorosan tartott magához, mintha attól félne, itt hagyom. – Én hívtam el, Spencert, ugyanis Harry mással érkezett, se neki, se nekem nem volt kísérőm. Nincs köztünk semmi, csupán szomszédok, illetve barátok vagyunk. Nem igazak a hírek sem.
-Spencer – fordult felém a lány. – Kivel készültél a mai estére? Igaz, hogy az öcsédnek barátnője van?
-Louise Teasdale segített nekem a készülődésben, aki ugye a fiúk segítője is. – magyaráztam a könnyebb esetet. – A testvérem nevében, viszont nem nyilatkoznék. – mondtam diplomatikusan. Még kérdeztek egy keveset, viszont most már csak az albumról. Liam óvatosan húzott el a riporterektől, s adta át a helyet a következő érkezőknek.
-Nagyon ügyes voltál – suttogta, majd egy alig észrevehető puszit nyomott a fülem mögötti részre, ahol tegnap este kicsit megszívta. – Látszódik – kuncogott fel édesen. – Egyébként sikerült megoldani a Louise-s ügyet?
-Nagyon szépen köszönöm, hogy ott hagytál. – morogtam. – Mellesleg, igen. Megoldottam, legalábbis remélem, hogy elhitte az a hülye, hogy nem volt semmi. Harry kikészülne, ha megtudná. – motyogtam.
-Nyugi, senki nem fogja megtudni. – mosolygott bíztatóan. – Mi lenne, ha táncolnánk?
-Itt? Tudod, hogy keringőzni kell? – nevettem el magamat.
-Dülöngélés jobbra-balra, minek számít? – kérdezte aranyos mosollyal, puha arcán.
-Uhm. Tökéletes keringő lesz – kuncogtam, s elfogadtam a felém nyújtott kezét. Lassan sétáltunk a táncparkettig, ahol már 3-4 pár táncikált a mesés dallamra. Beálltunk közéjük és dülöngélni kezdtünk, pont ahogy Liam mondta. – Nagyon jól táncolsz – mosolyogtam rá.
-Köszönöm. – suttogta. Valaki megkocogtatta a vállamat, így Liam elengedett, s átadott öcsémnek, míg Ő Ashlyn-nel kezdett táncolni.
-Hogy fogadták, Ash-t? – kérdeztem Harryt, mikor már percek óta némán forogtunk.
-Egész jól. De nagyon féltem. Nem tudom mi lesz vele, ha elmegyünk. – motyogta lehajtott fejjel. – Még azt sem mondtam neki, hogy mikor indulunk.
-Harry! – szóltam rá egy kicsit idegesen. Ismertem már, tudtam, ha rajta múlik szó nélkül jön el a turnéra. – El kell mondanod neki. – morogtam, összeszűkített szemekkel.
-Jó, rendben – sóhajtott. – Viszont lenne még egy kérdésem – nézett rám, tágra nyílt szemekkel.  – Biztos nincs köztetek semmi? – vonta fel szemöldökét, s közben Liam-re pillantott.
-Teljességgel biztos – bólintottam egy bíztató mosoly kíséretében. – Miért lenne?
-Csak olyan sokat vagytok együtt – vont vállat.
-Mivel a szomszédom, mellesleg a munkatársam is? – kérdeztem egy kicsit idegsebben. – Menj inkább vissza a barátnődhöz – toltam el magamtól, s Ash és Liam felé mutattam.
-Csak, hogy tudd. Azért még szeretlek, Spenc – nyomott egy puszit a homlokomra.
-Én is, de ilyenkor egy kanál vízben megfojtanálak – vigyorogtam rá, mire elmosolyodott és otthagyott.

Órákkal később kísérőmmel sétálgattam, a rendezvényhez közeli parkban. Halkan beszélgettünk, mintha attól félnék, hogy ránk találnak.
-Nem mehetnénk, már haza? – nyávogott, akár egy kislány. – Álmos vagyok. Valaki kifárasztott az éjjel. – vigyorgott rám kajánul, mire erősen vállon bokszoltam. – Annyira nem vagyok fáradt, hogy ne tudjuk megismételni… - húzott magához szorosan, s nyakhajlatomba temette a fejét.
-Liam – toltam el mellkasánál. – Mit művelsz? – kérdeztem, de mikor láttam, hogy csak vigyorog, leesett. – Te ittál? – kérdésem kicsit hisztérikusra sikerült.
-Kicsikét – mutató- és hüvelykujjával mutatta meg alkohol fogyasztásának mértékét. – De, Spencer – jött megint közelebb.
-Liam James Payne – próbáltam nyugodt maradni, és nem figyelni az eszeveszett tempóban dübörgő szívemre, vagy arra, hogy legbelül már azért ordítottam, hogy csókoljon meg végre. – Most hazamegyünk, és szépen aludni fogsz. – ragadtam karon, s uralkodtam magamon.
-De, Spencer! – nyávogott, de tudtam, holnap semmire nem fog emlékezni.
-Semmi, de hazamegyünk.


Reggel arra ébredtem, hogy valaki nem akarja abbahagyni, az ajtóm ütését, annyira be akar jönni. Nyűgösen, kómás fejjel, szinte még csukott szemekkel sétáltam oda, hogy elküldjem egy melegebb éghajlatra az érkezőt.
-Mit akarsz? – kérdeztem meg sem nézve, ki az. Nem szólalt meg, én pedig kezdtem unni az ajtóban álldogálást, így végül rá emeltem a tekintetem.  Göndör barna haja, kócosan, ziláltan pihent feje tetején, szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, tökéletes, rózsaszín ajkait, szomorúan lefelé biggyesztette.
-Bocsánatot kérni. – egy halvány mosoly futott át az arcán, de hamar el is tűnt.
-Várom. – dőltem neki az ajtó keretének, mellkasom előtt keresztezve kezeimet.
-Nem lehetne, hogy odabent…? – utalt arra, hogy ezt talán nem a folyosón kéne megbeszélni.
-De – sóhajtottam és beengedtem.
Teljesen otthonosan mozgott, mintha mindig is itt élt volna. Levágta magát a krémszínű kanapémra és várta, hogy üljek mellé, de nem tettem. Helyette inkább egy fotelben foglaltam helyet. Először furcsán nézett, mintha még csalódott is lett volna, de nem szólt semmit.  Fejét puha tenyerébe temette, mélyeket lélegzett.
-Annyira sajnálom, a tegnapit. Nem lett volna szabad annyit innom. – motyogta lehajtott fejjel.
-Valóban, nem – morogtam és hátra dőltem az ülőhelyemen. Felnézett rám, és szemeiben olyat láttam, amitől, kis híján elbőgtem magam. Olyan fájdalommal nézett, hogy majdnem kifacsarta a szívem.
-Kérlek, ne lökj el magadtól. – suttogta és felállt. – Bármit, csak azt ne. Megértem, ha csak a barátom akarsz lenni, főleg a tegnapi viselkedésem után. Csak annyit kérek, hogy ne taszíts el. – hangja könyörgő volt, s nem bírtam tovább. Könnyeim lassan szánkáztak végig az arcomon, amitől az előttem guggoló srác, ijedten, aggódva fürkészte arcomat. – Bocsáss meg, Spencer.
Puha ujjaival letörölte könnyeimet, majd szoros ölelésébe zárt. Derekánál öleltem át, húztam még jobban magamhoz. Arcomat vállába temettem és csak élveztem a pillanatot, amit Ő szakított félbe. – Barátok?
A válaszommal saját magamat is megleptem, mégis biztos vagyok benne, hogy így lesz a legjobb. Neki is, és nekem is. – Barátok. – bólintottam, s karjai megfeszültek körülöttem


Hii,Girls:) Cirmoskáim, meghoztam az újat. Ez az a rész, ami nem tetszhet nektek annyira. 
De, azért remélem, hogy nem utáltok meg nagyon. 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 
Guten Tag, Babes. 
xxx.En_Payne

Egy kis tájékoztató.

Szóval, a lényeg annyi lenne, hogy hezitálok több történet között is.
Leírom a lényegüket, viszont a választás továbbra is rajtam áll.
1. Kiss In The Dark. 
Szereplők: 
Louis Tomlinson
Fairy Nortcliffe (Bridget Mendler) 
Dean Corwell (Shane Tusup) 
Történet röviden: 
Az igazság fáj. Pontosan úgy, mint ahogy a torna is. Fairy egy nagyon fiatal, tehetséges tornász, aki új edzőt kap, Dean személyében, aki hamar felmond az akadémián. Új társaként kapja Louis-t, akit tiszta szívéből utál. Viszont az igazság tényleg fáj, mikor rájön, hogy csúnyán belezúgott a srácba. 
2.  Champions Of The Heart. 
Igaz történet alapján!
Szereplők: 
Zayn Malik (18)
Liam Payne (16)
Ruth Payne (18)
Nicola Payne (19) 
Karen Payne (41)
Geoff Payne (45) 
Történet röviden: 
Egyedül élt. Egyik napról a másikra tengette sanyarú életét. Egyetlen pólója volt, valamint egy cserenadrágja. Új iskolába került, tanulni egyáltalán nem tudott, még ha volt is esze. 
Ám, egy iskolai előadás napján, a tehetős Karen Payne szemet vet Zayn Malik-ra, s otthonába hívja, hogy egy napig legyen hol laknia. 
És, itt kezdődött a Zayn élete. 
3. Wherever You Are
Szereplők: 
Devonne Faye Downey (Cher Lloyd)
Robert Downey (Robert Downey Jr.) 
Harry Styles 
Történet röviden: 
Devonne-t elragadja a hírnév, drog, pia, cigi és pasik. Apjának, Robert-nek ez egyáltalán nem tetszik, ezért cselekszik is. Talál egy srácot. Harry-t, aki ugyanígy él, s kényszeríti a fiatalokat, hogy szeressék egymást, valamint, hogy Harry 2 év elteltével elvegye a lányt. 

2014. szeptember 16., kedd

[10. "A mi titkunk."]

Spencer Styles 
2011. November 12. 
London. 



-Spencer, ébren vagy már? – dörömbölt az ajtómon, reggel 11-kor, Louise. Még félig csukott szemmel togyogtam lakásom bejáratáig. – Komolyan, most keltél fel? – robogott be karján Lux-al, akit egyből az én kezembe nyomott, s pakolni kezdett. – Ülj le! Beszélgessünk egy kicsit. – paskolta meg maga mellett a helyet, kanapémon.
-Mond! – ásítoztam. Hátradőltem a kényelmes ülőhelyen. Félig felém fordult, úgy vizslatott kissé aggodalmas tekintetével.
-Mégis, mi a fene van veled, mostanában?
-Hogy érted, Lou? – vontam fel szemöldökömet.
-Szinte mindig, mindenhonnan elkésel, rettenetesen szétszórt vagy. – méregetett aggódva. – És ez nem csak nekem tűnt fel. Simon és Harry is aggódik érted. Biztos nem vagy beteg? – kérdezte.
-Nem emlékszem, hogy beteg lennék, szimplán csak annyi, hogy későn fekszem le mostanában. Vagy inkább korán. – vontam vállat.
-És, ennek van valami köze a szomszédodnak? – húzogatta a szemöldökét mindentudóan.
-Mi lenne? – kérdeztem kapásból, ezzel elárulva magamat, vagyis, hogy hazudok. Igenis van hozzá köze.
-Hmmm. Ismerlek, Spencer. – fenyegetett mutatóujjával. – Mesélj csak!
-Nem kéne készülnünk, Louise? – kérdeztem, csakhogy tereljem a témát.
-Még ráérünk. Direkt ezért jöttem ilyen korán. – vont vállat vigyorogva. – Szóval, mi is van most veletek?
-Jó reggelt! – lépett ki a szobámból valaki. Pontosabban Liam.
-Te meg mit keresel itt? – kérdeztük Lou-val tökéletesen egyszerre. Figyelmem hamar csupasz felsőtestére vándorolt, s hirtelen beugrott, mit is keres itt.

A szerencsétlen megint elrontotta a zuhanyzóját, így megint nálam zuhanyzik. Már szinte megszoktam, hogy itt van. Talán még hiányozna is, ha nem jönne. Éppen a vacsorámat készítettem, ami egy saláta volt, mikor kilépett a fürdőből. Félmeztelenül. A lélegzetem is elállt, ahogy végignéztem rajta.  
-Elkészültél? – krákogtam, hogy eltereljem a figyelmemet, Liam-ről és zavartságomról. – Kérsz valamit enni? Én mindjárt megkajálok. A hűtőben van bor, vedd elő. Elmegyek lezuhanyzom. – siettem el mellette. Nem érdekelt, hogy már zuhanyoztam, annyira lefőttem, vagy nem is tudom, de nagyon melegem volt. A fürdőmben, Liam tusfürdőjének illata uralkodott, amitől enyhén elkábultam. Nagy levegőt vettem, s lerángattam magamról a bő pólót, majd a hideg víz alá álltam.
-Jól vagy? – nézett rám aggódva Liam, mikor leültem mellé a konyhába. – Most már kibonthatom a bort?
-Persze – bólogattam hevesen. Próbáltam nem arra figyelni, hogy a srác még mindig nem öltözött fel.

-Hogy érezted magad a LiveStream-on? – kérdeztem, miközben a Gemma-tól kapott bort iszogattuk. Már vagy egy órája üldögéltünk, a szobámban, és már 1-2 üveg bor is elfogyott.
-Nagyon jól. – mosolyodott el. – Nagyon tetszett, amit Harry-ről mondtál. Nagyon jó a kapcsolatotok.
-Igen. – egy halvány mosoly futott át az arcomon. – Nem olyan volt a gyerekkorunk, mint a többieknek, vagy neked.
-Hééé – fogta meg a kezemet, s játszadozni kezdett ujjaimmal, csak hogy nyugtasson. – Nagyon tisztellek, amiért eddig eljutottál, és hogy ilyen erős vagy. Erősebb bárkinél. Számomra szinte hihetetlen, és felfoghatatlan, hogy ilyen gyermekkor után valaki ennyire erős legyen. Sokat gondolkoztam azon, hogy te, vagy éppen Harry, miért vagytok ennyire erősek, boldogok. Aztán ma rájöttem. Ott voltatok egymásnak. Fogtátok egymás kezét. Mikor az x-factorban voltunk, nem telt el úgy nap, hogy Harry ne áradozott volna rólad, vagy épp Gemma-ról. Amikor felhívtad, vagy ő téged, a szemei még a szokásosnál is jobban csillogtak. Nagyon szeret téged. – suttogta egészen közelről. Szavai hallatán, elérzékenyültem. A könnyek megállíthatatlanul folytak le arcomon, egyenesen a combomra. A fiú puha ujjaival letörölte könnyeimet, és lágyan simogatni kezdte az arcomat – Mondták már neked, hogy gyönyörű vagy? – suttogta, immáron már a számba.
-Liam mit csinálsz? – kérdeztem, annyira halkan, hogy szerintem meg sem hallotta. Ajkait az enyémekre tapasztotta, lágyan, gyengéden csókolt. Óvatosan magára húzott, így rajta feküdtem. Pólómmal kezdett el játszani, majd megunta és lehúzta rólam.

-Na, jó. – sóhajtott fel barátnőm, mikor felfogta, hogy mi is történhetett. – Mégis, mi a szent szart műveltetek ti ketten?
-Asszem’ én most lelépek – túrt zavartan hajába Liam.
-Nem mész te sehova! – szólt rá utasítóan Louise, és maga mellé mutatott, hogy üljön le. – És, most meséltek!
-Nem történt semmi – mondtam egyszerűen. Liam rám kapta a tekintetét, én pedig megráztam a fejemet. Senkinek nem szabad ezt megtudnia, ez a mi kis titkunk. – Csak…
-Csak… Lefeküdtetek?
-Nem – vágtuk rá egyszerre, ezzel tökéletesen elárulva magunkat.
-Spencer Claire Styles, Liam James Payne – Louise hangja rémisztően csengett. – Mégis, mi a fészkes fene van köztetek?
-Most már komolyan mennem kell – pattant fel Liam a helyéről, és köszönés nélkül lelépett. Na, kösz.
-És, milyen volt? – hajolt bizalmasan közelebb a lány.
-Louise, nem történt semmi! – morogtam.
-Akkor, mit keresett itt Liam, korán reggel, egy szál bokszerben?
-Csak nem jó a zuhanyzója, és itt fürdik, mert máshoz nem mer menni. Aztán borozgattunk és a végén elaludtunk – mondtam el a majdnem igazságot.
-Biztos ez? – vonta fel a szemöldökét.
-Tuti biztos – bólintottam mosolyogva.
Nagy örömömre hamar abbahagyta a faggatást és elküldött zuhanyozni. Annak ellenére, hogy nagyon sokat ittunk kicsit sem fájt a fejem, és semmit nem bántam meg a tegnap estéből. Egyedül azt sajnálom, hogy reggel olyan hamar ott kellett hagynom Liam-et.

-Ugye nem bántad meg? – kérdezte, miközben mellkasára húzott.
-Soha – nyomtam puszit, puha arcára. – Ez titok, oké? Még a srácok sem tudhatják meg, főleg nem Harry.
-Ez a mi titkunk – nyomott egy puszit a hajamba, s szép lassan elbóbiskolt.

Hangos a csengő. Szólni kell a gondnoknak, vegye halkabbra. – ezek voltak a reggelem legelső gondolatai. Szemeim hirtelen gyorsasággal pattantak ki, a zajra és Louise ideges hangjára. Ahogy megláttam Liam-et elmosolyodtam és egy apró puszit nyomtam a szájába, vigyázva nehogy felkeljen.

-Spencer, ha ilyen gyorsan zuhanyzol nem lesz kész, se a hajad, se a körmöd. Szóval életem, kapkodd magad! – dörömbölt idegesen az ajtón.
-Jövök már – kiabáltam és elzártam a hideg vizet.  – Na, hol a ruhám? – kérdeztem, mikor kisétáltam a nappalimba, ahol Louise éppen Lux-ot csikizte.
-A szobádba raktam. Vigyázz rá, nincs másik! – kiabált utánam.
-Szörnyen vicces vagy, ugye tudod?

1 óra elteltével a szobámban lévő tükör előtt ülök és nézem, ahogy barátnőm, a hajamat
göndöríti. Időközben Ashlyn is megérkezett, így most ő vigyáz Lux-ra.
-Na, és van valami pasi a láthatáron? – kérdezte vigyorogva, miközben egy újabb tincset vett karmai közé.
-Nincs. Nem volt időm pasizni. Még egy ideig nem is lesz. Most, hogy lemegy a felhajtás a dalok körül, kezdhetek tanulni az előrehozott érettségimre, hogy utána az új albumra koncentráljak. – magyaráztam.
-De, ha turnézunk, akkor, hogy érettségizel?
-Hazajövök a turnéról, és elutazom valami elhagyatott kis helyre, ahol egyedül lehetek és a srácoknak sincsenek ott rajongóik.
-Louise, asszem’ Lux bekakilt. – rontott be a szobába Ash. Ijedt fejét látva azonnal kitört belőlem a nevetés, amit Lou sem bírt kihagyni.

-Megyek. – mondta. – A hajad kész. Már csak a fejeddel kell csinálnom valamit – magyarázta, miközben elhagyta a szobát. 


Hii,Girls!:) Cirmoskáim,meghoztam az újat, igaz késtem, de semmi gáz. Remélem tetszik, szerintem elég jó lett:) 
És akkor most egy egoista megnyílvánulás. Ma van a szülinapom-pom-pom-pom. 
Oké, ennyi voltam. Egyébként szeretem ezt a részt is, mert van benne sok Liam-Spencer jeleneeeet:) 
Jó olvasást, várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 
Guten Tag, Babes. 
xxx.En_Payne

2014. szeptember 14., vasárnap

Happy Birthday to my Prince! - part 2.

Hii,Girls!:)Cirmoskáim,  tudom, megkéstem a "felköszöntéssel", ugyanis az én csodálatosan aranyos barátaim meglepi bulit szerveztek nekem, így nem igazán jutottam géphez, vagy ha jutottam nem volt net, szóóó, na! :D 
Rész lehet holnap, lehet kedden! Legyetek jók, Marharépácskáim!:)
 Guten Tag, babes!
xxx.En_Payne. 
Az én kis szőke hercegem, már 21 éves! Wáó! És, csak 3 nappal ünnepli hamarabb a szülinapját, mint én
Az elmúlt 4 év alatt, az ír srác, szinte semmit nem változott, ugyanolyan aranyos kis srác, és az is marad, örökre.
Akármikor kajálásra kerül a sor, mindig Ő jut az eszembe, hogy vajon Ő megenné-e, amit még én is alig merek. 
Annyira aranyos. és kisfiús, hogy el sem hiszem, hogy már 21 éves, és legálisan ihat Amerikában is! :) 
Na, szóval Boldog szülinapot, az én  kis ír, szőke hercegemnek! <3