Jó olvasást!:)
°Belen Faith°
°Belen Faith°
2015. Március
Egyre jobban kezdtem fázni, a takarót, már a nyakamig felhúztam, de még így is vacogtam. Hirtelen rázott ki a hideg és levert a víz is. A homlokomon lassan folytak végig a verelyték cseppek, miközben egyre jobban remegtem. Niall egy bögre teával lépett be a szobába, amint meglátott kishíján elejtette a bögrét.
Egyre jobban kezdtem fázni, a takarót, már a nyakamig felhúztam, de még így is vacogtam. Hirtelen rázott ki a hideg és levert a víz is. A homlokomon lassan folytak végig a verelyték cseppek, miközben egyre jobban remegtem. Niall egy bögre teával lépett be a szobába, amint meglátott kishíján elejtette a bögrét.
-Sejtettem, hogy szarul nézek ki - kuncogtam, a helyzethez képest vidáman. Aggodalmas tekintettel nézett rám, egyáltalán nem találta viccesnek az előző mondatom. - Nagyon fázom - láthatóan remegtem.
-Miért nem öltöztél át valami melegebbe, Bels? - kérdezte gondterhelten.
-Nem volt hozzá erőm - motyogtam. Majdnem elaludtam.
-Ha szedek elő ruhát, átöltözöl? - kérdezte, miközben helyet keresett a gyógyszereknek.
-Ühüm - bólogattam.
-Addig idd meg! - nyomta a kezembe a bögrés, forró teát. Lassan a számhoz emeltem, és belekortyoltam. Nem sok hiányzott, hogy kiköpjem.
-Jesszus, Niall! Tudsz, te teát csinálni? - kérdeztem. Borzasztó volt. Túl sok volt benne a...só. - Honnan szedted a cukrot? Vagyis honnan nem szedted?
-Basszus, ennyire rossz lett? - kapta fel a fejét, és látva az arcomat, majdnem kitört belőle a nevetés, de tartotta magát. - Öltözz fel, addig megcsinálom. Hol a cukor? - fordult vissza az ajtóból.
-Niall - motyogtam - Nem tudok egyedül öltözni. Segítenél?
-Jó ötlet ez, Belen? - kérdezte felvont szemöldökkel. - Mármint, nem biztsos, hogy tudnám türtőztetni magamat. - hajtotta le a fejét zavartan.
-Kérlek, Niall - a hangom egyre kevesebb volt, lassan már csak suttogás. Felemelte a fejét, mire küldtem felé egy bíztató mosoly-félét. Felsóhajtott és megfogta az ágyra rakott ruhákat. Lassan közelített felém, majd megvárta, hogy rendesen felüljek. Leült velem szembe, az ágyszélére és megfogta a felsőm alját. A levegőt visszafolytva húzta egyre feljebb. Nem tudta kihagyni, hogy ne bámulja meg melleimet. Megrázta a fejét, és végleg lehúzta rólam a felsőt. Gyorsan rám adott, egy bő, jó pár számmal nagyobb felsőt, ami egész meleg volt.
-Az enyém - tudtam. Niall Illata volt. Óvatosan leszedte rólam a takarót és a nadrágom gomjához nyúlt. Remegő kezekkel gombolta ki és húzta le rólam. A hosszú, fekete nadrágot nehézkesen, de rám adta. Látszik, hogy ezt inkább csak lefelé szokta venni. Segített visszafeküdni, majd gondosan betakart és leült az ágyszélére. Apró puszikat hagyott az arcom minden szegletén, kivéve a számat. Elégedetlenül morogtam fel. Értette a célzást, apró csókot hagyott ajkaimon.
-Hagylak aludni - motyogta és felállt, de a pólójánál visszahúztam még egy csókra. - Aludj, Bels!
Mikor legközelebb felkeltem, már Niall is mellettem feküdt, szintén nyakig betakarva. Arca piroslott a láztól, homloka ugyanolyan verelytékes volt, mint az enyém.
-Beteg osztály? - szólaltam meg rekedten. Felém fordította fejét, és elmosolyodott.
-Valami olyasmi - kuncogott. Neki sem volt sokkal jobb hangja. - Mindenki beteg lett, csak senki nem tudja mitől - próbált a normális hangján, de nem ment neki, ezért suttogóra vette. - Valószínüleg a boston-i kaja miatt, mivel ott ettünk utoljára ugyanazt.
- Még El és Perrie is kidőltek? - kérdeztem meglepve. - Mi lesz a koncertekkel? - jutitt eszembe egy fontosabb kérdés.
-El napoljuk Őket, majd akkor lesznek, ha mind meggyógyultunk.
- A rajongók nagyon kiborultak? - kérdeztem, de rájöttem, hogy nekem se kéne erőltetni a hangomat.
- Hát, nagy részük megérti és, várja az új időpontot, de voltak egy páran, akik összetépték a jegyeiket. - sóhajtott fel csalódottan.
-Mi van ezekkel a lányokkal? Széttépik a jegyet, mert egy héttel később lesz a koncert? Azért, mert betegek vagytok. Ha megtartanátok a koncertet meg azon háborognának, hogy mennyire szar hangotok van. Bocs, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Teljesen egyetértek veled. Tényleg. - mosolygott rám kedvesen. - Nem lehetne, hogy aludjunk? - kérdezte, és egy hatalmasat ásított.
-De - nevettem. Kinyújtotta a kezét és megvárta, hogy közelebb bújjak hozzá, majd megölelt. A mellkasán aludtam el megint, az egyenletes szuszogására.
°1 héttel később°
Már mindenki meggyógyult, hála nekem. Én gyógyultam meg leghamarabb, ezért én ápoltam minden beteget. Szerencsére Mara is hamar meggyógyult, így betudott segíteni a srácokkal. Az utolsó két napban Niall rájátszott egy picit a betegségre. Ezt onnan tudom, hogy mikor tényleg beteg volt, csak kisebb puszikat adott, vagy egy-egy apróbb csókot, de az utóbbi két napban, már nem is puszilgatott, csak csókokat adott. Nem, mintha bántam volna.
Az esőcseppek halkan kopogtak az ablakon, ezzel felébresztve engem és Niall-t is. Nyöszörgve fordultam az oldalamra, bár kicsit nehéz volt Niall ölelő karjai miatt. Nem tudtam, hogy ébren van-e, ezért nem próbálkoztam a felkeléssel. Megvárom, hogy felébredjen. Annyira régen voltam kint a levegőn, szinte egésznap a házban poshadtunk, csak a gógyszertárba rohangáltam, de oda is kocsival. Az ágyam pont szembe volt az ablakkal, ami a Central Park-ra nézett. De, rég is voltam ott. Régebben minden nap voltam, futni, vagy akár nézelődni. Ahogy elnézem a felhőket, egy pár napig még biztosan ilyen idő lesz, vagy még rosszab. Lehet, ma le kéne menni oda is.
Niall mozgolódni kezdett, szembefordultam vele. Kinyitotta a szemét, így szembe találtam magam a kék csodákkal. Arcára mosoly kúszott, és egy kisebb puszit nyomott arcomra.
-Mi lenne, ha ma elmennénk valahova? - kérdezte rekedtesen.
-Mehetünk a Central Park-ba? - kérdeztem, és kiskutya szemekkel néztem rá. Mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra, majd kikászálódott az ágyból.
-Mit kérsz reggelire? - fordult vissza, már az ajtóból.
-Mit lehet? - kérdeztem vissza. Utálja, ha kérdésre kérdéssel válaszolok. Imádom idegesíteni.
-Bels, ne szórakozz! - nevetett.
-Jó, akkor müzlit. Azt ugye megtudod csinálni? - nem mondott semmit, csak kinyújtotta a nyelvét és távozott. Gyorsan felöltöztem és utána siettem, nehogy véletlen felgyújtsa a konyhámat. - Na, sikerült?
-Asszem' elcsesztem - fordult felém bűnbánó arccal, viszont, ahogy meglátta meglepett, eltorzult arcomat, kitört belőle a nevetés. - Nyugi, csak szívtlak. - kacarászott tovább, miközben lerakta elém a müzlit, majd felment az emeletre öltözni.
-Az enyém - tudtam. Niall Illata volt. Óvatosan leszedte rólam a takarót és a nadrágom gomjához nyúlt. Remegő kezekkel gombolta ki és húzta le rólam. A hosszú, fekete nadrágot nehézkesen, de rám adta. Látszik, hogy ezt inkább csak lefelé szokta venni. Segített visszafeküdni, majd gondosan betakart és leült az ágyszélére. Apró puszikat hagyott az arcom minden szegletén, kivéve a számat. Elégedetlenül morogtam fel. Értette a célzást, apró csókot hagyott ajkaimon.
-Hagylak aludni - motyogta és felállt, de a pólójánál visszahúztam még egy csókra. - Aludj, Bels!
Mikor legközelebb felkeltem, már Niall is mellettem feküdt, szintén nyakig betakarva. Arca piroslott a láztól, homloka ugyanolyan verelytékes volt, mint az enyém.
-Beteg osztály? - szólaltam meg rekedten. Felém fordította fejét, és elmosolyodott.
-Valami olyasmi - kuncogott. Neki sem volt sokkal jobb hangja. - Mindenki beteg lett, csak senki nem tudja mitől - próbált a normális hangján, de nem ment neki, ezért suttogóra vette. - Valószínüleg a boston-i kaja miatt, mivel ott ettünk utoljára ugyanazt.
- Még El és Perrie is kidőltek? - kérdeztem meglepve. - Mi lesz a koncertekkel? - jutitt eszembe egy fontosabb kérdés.
-El napoljuk Őket, majd akkor lesznek, ha mind meggyógyultunk.
- A rajongók nagyon kiborultak? - kérdeztem, de rájöttem, hogy nekem se kéne erőltetni a hangomat.
- Hát, nagy részük megérti és, várja az új időpontot, de voltak egy páran, akik összetépték a jegyeiket. - sóhajtott fel csalódottan.
-Mi van ezekkel a lányokkal? Széttépik a jegyet, mert egy héttel később lesz a koncert? Azért, mert betegek vagytok. Ha megtartanátok a koncertet meg azon háborognának, hogy mennyire szar hangotok van. Bocs, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Teljesen egyetértek veled. Tényleg. - mosolygott rám kedvesen. - Nem lehetne, hogy aludjunk? - kérdezte, és egy hatalmasat ásított.
-De - nevettem. Kinyújtotta a kezét és megvárta, hogy közelebb bújjak hozzá, majd megölelt. A mellkasán aludtam el megint, az egyenletes szuszogására.
°1 héttel később°
Már mindenki meggyógyult, hála nekem. Én gyógyultam meg leghamarabb, ezért én ápoltam minden beteget. Szerencsére Mara is hamar meggyógyult, így betudott segíteni a srácokkal. Az utolsó két napban Niall rájátszott egy picit a betegségre. Ezt onnan tudom, hogy mikor tényleg beteg volt, csak kisebb puszikat adott, vagy egy-egy apróbb csókot, de az utóbbi két napban, már nem is puszilgatott, csak csókokat adott. Nem, mintha bántam volna.
Az esőcseppek halkan kopogtak az ablakon, ezzel felébresztve engem és Niall-t is. Nyöszörgve fordultam az oldalamra, bár kicsit nehéz volt Niall ölelő karjai miatt. Nem tudtam, hogy ébren van-e, ezért nem próbálkoztam a felkeléssel. Megvárom, hogy felébredjen. Annyira régen voltam kint a levegőn, szinte egésznap a házban poshadtunk, csak a gógyszertárba rohangáltam, de oda is kocsival. Az ágyam pont szembe volt az ablakkal, ami a Central Park-ra nézett. De, rég is voltam ott. Régebben minden nap voltam, futni, vagy akár nézelődni. Ahogy elnézem a felhőket, egy pár napig még biztosan ilyen idő lesz, vagy még rosszab. Lehet, ma le kéne menni oda is.
Niall mozgolódni kezdett, szembefordultam vele. Kinyitotta a szemét, így szembe találtam magam a kék csodákkal. Arcára mosoly kúszott, és egy kisebb puszit nyomott arcomra.
-Mi lenne, ha ma elmennénk valahova? - kérdezte rekedtesen.
-Mehetünk a Central Park-ba? - kérdeztem, és kiskutya szemekkel néztem rá. Mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra, majd kikászálódott az ágyból.
-Mit kérsz reggelire? - fordult vissza, már az ajtóból.
-Mit lehet? - kérdeztem vissza. Utálja, ha kérdésre kérdéssel válaszolok. Imádom idegesíteni.
-Bels, ne szórakozz! - nevetett.
-Jó, akkor müzlit. Azt ugye megtudod csinálni? - nem mondott semmit, csak kinyújtotta a nyelvét és távozott. Gyorsan felöltöztem és utána siettem, nehogy véletlen felgyújtsa a konyhámat. - Na, sikerült?
-Asszem' elcsesztem - fordult felém bűnbánó arccal, viszont, ahogy meglátta meglepett, eltorzult arcomat, kitört belőle a nevetés. - Nyugi, csak szívtlak. - kacarászott tovább, miközben lerakta elém a müzlit, majd felment az emeletre öltözni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése