// Nulla //

Kedves, olvasók!
Már, ha vagytok még.
Sajnálom, hogy eddig hanyagoltam ezt a történetet, csak valahogy nem sikerült a megírása.
De, most azt hiszem újult erővel állok hozzá, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle.
Nos, ezt a szösszenetet, nem mondanám prológusnak, egyszerűen csak kellett valami, amivel elkezdhetem a történetet.
Ez ilyen, visszatekintés szerű cuccos, nagyívben leírja, miről is van szó.
Csak annyit szeretnék kérni, hogyha vagytok még itt páran, és el is olvastátok, akkor kérlek, hagyjatok nyomot magatok után! 

Ölel- csókol, Lace x. 

Nulladik - Cseppnyi boldogság. 

 Betsy- Blue English

Ha valaki, még az x factor előtt azt mondja nekem, hogy ez az egész életeket változtat, talán nem hiszem el. Hiszen, hogy változtatná meg az ember életét, ha nem nyert? Egyértelmű, hogy, aki elbukik, az megy szépen a süllyesztőben, de még az sem biztos, hogy a nyertes talpon tud maradni.
Igaz, van kivétel, nem is egy, de lássuk be, hogy hatalmas nagy szerencse kell ahhoz, hogy az embert elismerjék, pontosabban egy tehetségkutató során megszeressék.

Mert ugye, az egész azzal kezdődik, hogy el kell érni odáig, hogy a mentorok felfigyeljenek rád, aztán megkedveljenek, és lássanak benned annyi tehetséget, ami elég az élő show-hoz.

Egyedül soha nem próbáltam volna meg, hiszen nincs annyi tehetségem, hogy helytálljak, de talán csak egyszer- kétszer fordult meg a fejemben.

15 éves korom óta voltam tagja az Only The Young nevű bandának, amit még James McVey alapított, majd pár évvel később kilépett, tehát maradtunk hárman. Charlie, Parisa és én. Nem sokkal később a bandánk felvette a végleges formát, pontosabban, mikor Mikey belépett hozzánk.

19 lehettem, mikor a banda tagjaival, akik addigra a legjobb barátaim lettek, eldöntöttük, hogy megpróbáljuk a tehetségkutatót. Félve álltam neki a próbáknak, és őszintén nem éreztem magunkat elég jónak ahhoz, hogy sikerüljön nekünk.

Naphosszakat próbáltunk, keményen, volt, hogy nem is aludtunk, de most, hogy itt állok a végén, nyíltan kijelenthetem, hogy bőven megérte.


Mert nem csak a legjobb háromba jutottunk be, nem csak megismertek minket, nem csak rajongóik lettek, hanem még az első show környékén, Őt is megismertem.

Most mondhatnám azt is, hogy boldog, és gusztustalanul örömtelen, szerelmi történet a miénk. És, valakinek az is lesz majd. De, én tudom, hogy ez annál sokkal több.


Mert, ha egyszer elérem, hogy megbocsájtson soha nem engedem el.

Nem csak napsütés, és szivárvány, a tehetségkutató, egyáltalán nem az, aminek látszik.

A háttérben, rengeteg küzdelem, könnyek, vita, és egy cseppnyi boldogság van.

Amíg külső szemlélője voltam, addig nem tudtam elképzelni, hogy miért születik a show- k alatt annyi - meg annyi szerelmes pár. Aztán, ahogy engem is belevontak ebbe, akarom mondani, belekényszerítettek, leesett, hogy az egész csak a nézettség miatt megy, és a legkisebb mértékben, az újabb tehetségek felfedezéséért.

A mi történetünk, pedig valahogy úgy kezdődött, hogy az első élő show közben, a backstage-ben, egymásnak rohantunk. Hát, nem meglepő? A két főszereplő, első találkozása, egy baleset során történt. Pont, mint egy filmben.