xChapter7- A Madagaszkár pingvinjei nincsenek a Central Pak-ba!

°Belen Faith°

2015. Március
- Bels, akkor megnézzük az állatkertet is? - sétált le a lépcsőn, Niall.
-Megnézhetjük, de nem lesz ma koncertetek? - kérdeztem, miközben mellém sétált, s összekulcsolta ujjainkat.
-Ma még betegek vagyunk, Zayn tényleg az. De, holnapra, már semmi baja nem lesz. - hadarta el gyorsan, és már kint is voltunk az utcán. Sietős léptekkel igyekezett az állatkert felé, mindenképp látni akarta a pingvineket.
-Niall, - sóhajtottam, nem egyszer magyaráztam el neki, hogy azok nem, azok a pingvinek - a Madagaszkár pingvinjei nincsenek a Central Parka-ban!
-De, akkor hol vannak? Madagaszkáron? - értetlenkedett továbbra is. Komolyan, néha rosszab, mint egy gyerek. Annyira értetlen tud lenni, hogy az már borzasztó.
-Néha, komolyan elgondolkozom, hány éves is vagy valóban - mondtam neki gúnyosan, mire csúnyán nézett rám. - Niall, fogd fel, azok a pingvinek nem léteznek!
-De, nekem Ők a példaképeim. - motyogta durcásan. Remek, tönkretettem egy gyerek gyerekkorát.
-Erre inkább nem mondanék semmit - kuncogtam. Megforgatta a szemeit, és a hatalmas állatkertben kezdett nézelődni.
-Nézd, Belen, vattacukor! - kiáltott fel és a rózsaszín ragacsot áruló nőhöz rángatott. - Egy málnásat kérek - mondta, akár egy kisgyerek, aki gyereknapra kap valami játékot. Ahhoz képest, hogy a bandában Harry a legfiatalabb, Niall és Louis a leggyerekesebb, még így 23- 25 évesen is. Miután megkapta csillogó szemmekkel nézte a rózsaszín csodát, majd hirtelen neki esett és 10 perc alatt végzett vele. - Merre menjünk még? Már voltunk, az oroszlánnál, a csimpánznál, a gorillánál, az elefántnál, a hamis pingvineknél - mondta csalódottan - és a delfinnél is. Mi van még? - kérdezte felém fordulva.
-Menjünk a hüllőházba - indultam el az épület felé, de mielőtt be léptem volna, megelőzött.
-Ne félj, megvédelek - mondta és még kacsintott is. Nem tudtam és nem is akartam leplezni a feltörni készülő nevetésemet.
-Nem félek. - röhögtem még mindig.
-Bels, ha már a pingvines álmaimat kinyírtad, legalább ezt hadd tartsam meg. - nézett rám kiskutya szemekkel. Azok a szemek, amiket az első perctől kezdve imádok, mert olyanok, mint a tenger Olaszország partjain. Hosszú ideig el lehet bennük veszni, és egyszer csak azt veszed észre, hogy beleszeretsz, de nem csak a szemekbe, hanem a tulajdonosukba is. Ennél nyálasabban nem fejezhettem volna ki az érzelmeimet Niall iránt.
-Rendben - kuncogtam és követtem az épületbe. Mikor kiléptünk a helyiségből a hasam,már fájt a nevetéstől. Minden állatra talált ki valami másik nevet. A kezünk továbbra is össze volt kulcsolva és azt ecsetelte, milyen állatot fogad örökbe, és mikor,és hogy fogja elnevezni.
-Szóval - próbáltam összegezni a dolgokat, amiket az előző 20 pecben zúdított rám. - lesz egy delfined, akit Phill-nek fogsz hívni, egy majmot, akit a bátyád után, Greg-nek nevezel el. Ééés, egy koalád, akit Doris-nak. - mosolyogva bólogatott, miközben a parkban sétáltunk.
-Ha szeretnéd, lehet egy pandám is, amit Belen-nek nevezek el.- mosolygott rám kedvesen. Megráztam a fejemet, és türtőzettem magam, mert hatalmas késztetést éreztem arra, hogy végig simítsak puha arcán. A tenyerem szinte égett a bőre után.
-Semmi szükség rá - motyogtam és a tavat kezdtem nézegetni. Azon kezdtem el filózni, hogy a kacsák milyen boldogok is lehetnek. Csak élik a kis világukat, néha-néha lebuknak egy halért, majd tovább úszkálnak. Szeretnék egy kacsát, vagy inkább szeretnék én is kacsa lenni.
-Bels, figyelsz te rám? - kérdezte, valószínüleg sokadjára, mert már a karját lengette előttem.
-Uhm, bocsi, csak elkalandoztam - mosolyogtam rá zavartan. - Miről beszéltél?
-Hát, öhm - vakargatta a tarkóját, majd a karonmál fogva lehúzott maga mellé a padra. Hüvelykujjával a kézfejemet simogatta nyugatás képpen. Magát nyugtatta.
-Niall, minden rendben? - simítottam végig arcán. Szorosan lehunyta a szemét és fejét még jobban nyomta a tenyeremhez. Felsóhajtott, megfogta a kezem és rákulcsolta ujjait. Zavartan nézegette kezünket, ami az ölemben pihent. Mint két kirakós darab, úgy illettek össze.
-Mondanom kell valamit - sóhajtott, egyre jobban szorította a kezemet. - Szeretlek, Bels - ahogy kimondta a szívem hevesebben kezdett verni, a tenyerem izzadt, a gyomrom, pedig összezsugorodott.
-N-nem szabad - dadogtam, de én sem hittem el. Szemeit szorosan lehunyta, élesen szívta be a levegőt.
-De, nem tudok mit csinálni. A fenébe is, a szabályokkal! - mormogta idegesen. - Akkor, majd jól titkoljuk - vetette fel az ötletet. Elmosolyodtam akaratosságán, közelebb hajoltam arcához, mire értetlenül nézett rám.
-És, be is bizonyítod? - kérdeztem pimaszul mosolyogva. Hitetlenül felnevetett, majd puha ajkai az enyémeken landoltak. Most is ugynazt éreztem, mint minden alkalommal. A lepkék repdestek, a szívem, majd' kiszakadt a helyéről. A nyakánál öleltem magamhoz, minél szorosabban.

Még beszélgettünk egy ideig, semleges dolgokról, és mikor zuhogni kezdett az eső, hazaindultunk.
Teljesen átázva és szétfagyva léptünk be a lakásba, ahol a többiek vártak minket.
-Hello - köszöntünk egyszerre, mosolyogva.
-Veletek meg mi történt? - nézett végig rajtunk Harry.
-Esik - motyogtam és felmentem a szobámba, hogy átöltözzek. A fürdőbe siettem, ahol gyorsan megfürödtem, majd felvettem a pizsamámat, ami azóta is Niall felsője.

xChapter6-Tudsz, te teát csinálni?

Jó olvasást!:) 

  °Belen Faith° 

2015. Március
Egyre jobban kezdtem fázni, a takarót, már a nyakamig felhúztam, de még így is vacogtam. Hirtelen rázott ki a hideg és levert a víz is. A homlokomon lassan folytak végig a verelyték cseppek, miközben egyre jobban remegtem. Niall egy bögre teával lépett be a szobába, amint meglátott kishíján elejtette a bögrét. 

-Sejtettem, hogy szarul nézek ki - kuncogtam, a helyzethez képest vidáman. Aggodalmas tekintettel nézett rám, egyáltalán nem találta viccesnek az előző mondatom. - Nagyon fázom - láthatóan remegtem. 

-Miért nem öltöztél át valami melegebbe, Bels? - kérdezte gondterhelten. 

-Nem volt hozzá erőm - motyogtam. Majdnem elaludtam. 

-Ha szedek elő ruhát, átöltözöl? - kérdezte, miközben helyet keresett a gyógyszereknek. 

-Ühüm - bólogattam. 

-Addig idd meg! - nyomta a kezembe a bögrés, forró teát. Lassan a számhoz emeltem, és belekortyoltam. Nem sok hiányzott, hogy kiköpjem. 

-Jesszus, Niall! Tudsz, te teát csinálni? - kérdeztem. Borzasztó volt. Túl sok volt benne a...só. - Honnan szedted a cukrot? Vagyis honnan nem szedted? 

-Basszus, ennyire rossz lett? - kapta fel a fejét, és látva az arcomat, majdnem kitört belőle a nevetés, de tartotta magát. - Öltözz fel, addig megcsinálom. Hol a cukor? - fordult vissza az ajtóból. 

-Niall - motyogtam - Nem tudok egyedül öltözni. Segítenél? 

-Jó ötlet ez, Belen? - kérdezte felvont szemöldökkel. - Mármint, nem biztsos, hogy tudnám türtőztetni magamat. - hajtotta le a fejét zavartan. 

-Kérlek, Niall - a hangom egyre kevesebb volt, lassan már csak suttogás. Felemelte a fejét, mire küldtem felé egy bíztató mosoly-félét. Felsóhajtott és megfogta az ágyra rakott ruhákat. Lassan közelített felém, majd megvárta, hogy rendesen felüljek. Leült velem szembe, az ágyszélére és megfogta a felsőm alját. A levegőt visszafolytva húzta egyre feljebb. Nem tudta kihagyni, hogy ne bámulja meg melleimet. Megrázta a fejét, és végleg lehúzta rólam a felsőt. Gyorsan rám adott, egy bő, jó pár számmal nagyobb felsőt, ami egész meleg volt.
-Az enyém - tudtam. Niall Illata volt. Óvatosan leszedte rólam a takarót és a nadrágom gomjához nyúlt. Remegő kezekkel gombolta ki és húzta le rólam. A hosszú, fekete nadrágot nehézkesen, de rám adta. Látszik, hogy ezt inkább csak lefelé szokta venni. Segített visszafeküdni, majd gondosan betakart és leült az ágyszélére. Apró puszikat hagyott az arcom minden szegletén, kivéve a számat. Elégedetlenül morogtam fel. Értette a célzást, apró csókot hagyott ajkaimon.
-Hagylak aludni - motyogta és felállt, de a pólójánál visszahúztam még egy csókra. - Aludj, Bels!


Mikor legközelebb felkeltem, már Niall is mellettem feküdt, szintén nyakig betakarva. Arca piroslott a láztól, homloka ugyanolyan verelytékes volt, mint az enyém.
-Beteg osztály? - szólaltam meg rekedten. Felém fordította fejét, és elmosolyodott.
-Valami olyasmi - kuncogott. Neki sem volt sokkal jobb hangja. - Mindenki beteg lett, csak senki nem tudja mitől - próbált a normális hangján, de nem ment neki, ezért suttogóra vette. - Valószínüleg a boston-i kaja miatt, mivel ott ettünk utoljára ugyanazt.
- Még El és Perrie is kidőltek? - kérdeztem meglepve. - Mi lesz a koncertekkel? - jutitt eszembe egy fontosabb kérdés.
-El napoljuk Őket, majd akkor lesznek, ha mind meggyógyultunk.
- A rajongók nagyon kiborultak? - kérdeztem, de rájöttem, hogy nekem se kéne erőltetni a hangomat.
- Hát, nagy részük megérti és, várja az új időpontot, de voltak egy páran, akik összetépték a jegyeiket. - sóhajtott fel csalódottan.
-Mi van ezekkel a lányokkal? Széttépik a jegyet, mert egy héttel később lesz a koncert? Azért, mert betegek vagytok. Ha megtartanátok a koncertet meg azon háborognának, hogy mennyire szar hangotok van. Bocs, tudod, hogy nem úgy értettem.
-Teljesen egyetértek veled. Tényleg. - mosolygott rám kedvesen. - Nem lehetne, hogy aludjunk? - kérdezte, és egy hatalmasat ásított.
-De - nevettem. Kinyújtotta a kezét és megvárta, hogy közelebb bújjak hozzá, majd megölelt. A mellkasán aludtam el megint, az egyenletes szuszogására.

°1 héttel később°
Már mindenki meggyógyult, hála nekem. Én gyógyultam meg leghamarabb, ezért én ápoltam minden beteget. Szerencsére Mara is hamar meggyógyult, így betudott segíteni a srácokkal. Az utolsó két napban Niall rájátszott egy picit a betegségre. Ezt onnan tudom, hogy mikor tényleg beteg volt, csak kisebb puszikat adott, vagy egy-egy apróbb csókot, de az utóbbi két napban, már nem is puszilgatott, csak csókokat adott. Nem, mintha bántam volna.
Az esőcseppek halkan kopogtak az ablakon, ezzel felébresztve engem és Niall-t is. Nyöszörgve fordultam az oldalamra, bár kicsit nehéz volt Niall ölelő karjai miatt. Nem tudtam, hogy ébren van-e, ezért nem próbálkoztam a felkeléssel. Megvárom, hogy felébredjen. Annyira régen voltam kint a levegőn, szinte egésznap a házban poshadtunk, csak a gógyszertárba rohangáltam, de oda is kocsival. Az ágyam pont szembe volt az ablakkal, ami a Central Park-ra nézett. De, rég is voltam ott. Régebben minden nap voltam, futni, vagy akár nézelődni. Ahogy elnézem a felhőket, egy pár napig még biztosan ilyen idő lesz, vagy még rosszab. Lehet, ma le kéne menni oda is.
Niall mozgolódni kezdett, szembefordultam vele. Kinyitotta a szemét, így szembe találtam magam a kék csodákkal. Arcára mosoly kúszott, és egy kisebb puszit nyomott arcomra.
-Mi lenne, ha ma elmennénk valahova? - kérdezte rekedtesen.
-Mehetünk a Central Park-ba? - kérdeztem, és kiskutya szemekkel néztem rá. Mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra, majd kikászálódott az ágyból.
-Mit kérsz reggelire? - fordult vissza, már az ajtóból.
-Mit lehet? - kérdeztem vissza. Utálja, ha kérdésre kérdéssel válaszolok. Imádom idegesíteni.
-Bels, ne szórakozz! - nevetett.
-Jó, akkor müzlit. Azt ugye megtudod csinálni? - nem mondott semmit, csak kinyújtotta a nyelvét és távozott. Gyorsan felöltöztem és utána siettem, nehogy véletlen felgyújtsa a konyhámat. - Na, sikerült?
-Asszem' elcsesztem - fordult felém bűnbánó arccal, viszont, ahogy meglátta meglepett, eltorzult arcomat, kitört belőle a nevetés. - Nyugi, csak szívtlak. - kacarászott tovább, miközben lerakta elém a müzlit, majd felment az emeletre öltözni.

xChapter5- Elég One Direction koncertet láttál már

Hii, Girls!:) Meghoztam az 5. részt, és ma még érkezik 3 és az epilógus. A blogot elkezdem átalakítani, de a fejlécen vagy nem jó cím lesz, vagy egyáltalán nem lesz fejléc. 
Nos, jó olvasást! 

Love Ya, 

En_Payne

°Belen Faith°

2015. Március
A turné már javában tart, a srácok ezerrel dolgoznak, Mara és én, pedig minden lépésüket követjük. Egy újabb koncertnek lett vége, a fiúk, már az öltözőkben ökörködnek, míg mi várunk rájuk, hogy végre hazamehessünk. Mivel New York-ban vagyunk a srácoknak nem béreltek szállodai szobát, egy részük nálam fog lakni, míg a másik részük Mara-nál. A húgom, már tűkön ülve várja, hogy megismerhesse a srácokat.
-Mehetünk - léptek ki az öltözőből, teljesen felöltözve, útra készen. Itt, New York-ban hatalmas a forgalom, ráadásul egyik fiúnak sincs itt a kocsija, ezért kénytelenek vagyunk taxizni.
Az autó lassan lefékezett az eddigi lakásom előtt, ahonnan Drake, már rég kiköltözött, csak a húgom lakik itt. Hangosan kacarászva szálltak ki a kocsiból, aminek következménye, az ajtóból kirohanó Loren lett.
-Belen - ugrott a nyakamba, s kishíján felborított - annyira hiányoztál, te hülye - nevetett és szorosan ölelt magához.
-Te is, manó - nevettem és nyomtam egy puszit az arcára - De, engedj el, mert soha nem ismered meg a srácokat.
-Tényleg, de menjünk be - indult el a ház felé.
-Kibírod addig? Mi lett veled? - hüledeztem nevetve.
-Sok a környéken a rajongó - oktatott ki. Ahogy meghallották a srácok, egyből behúzták fülüket- farkukat. -Most már biztonságban vagyunk - mutatott körbe, rég nem látott nappalimon.

XXXX

-Nagyon aranyos a húgod - mondta Niall, mikor már a szobában pakolásztunk. Louis és Liam mentek Mara-hoz Harry és Zayn maradtak, Loren legnagyobb örömére. 

-Hosszútávon nagyon fárasztó - kuncogtam. 

-Nem vagy álmos? - lépett mellém. 

-Ennyire látszik? - nevettem el magam zavartan. Ez alatt az 1 év  alatt, nagyon jól kiismert, úgy ahogy én is őt. 

-Igen, menj aludni. Holnap koncert - sóhajtott, de szája szélében ott bújkált egy sejtelmes mosoly is. 

-Holnap nem is lesz koncertetek - mondtam furán. 

-Elég One Direction koncertet láttál már. Egy kismadár azt csicseregte, hogy odáig vagy egy Nirvana nevezetű bandáért. - vett elő a zsebéből két jegyet a holnapi Nirvana emlékkoncertre -persze Kurt Cobain nélkül-, a Madison Square Garden-ba. - Eljössz velem? - kérdezte félve. 

-Persze - öleltem meg szorosan - Imádlak - ahogy kimondtam, úgy jöttem rá mekkora hülyeséget beszélek. Kikászálódtam az öleléséből és zavartan néztem félre. 

Még Liverpool-ban volt egy ferde esténk. 

A koncert végeztével a srácok bevonultak az öltözőbe, az estét tervezgetve. Mara-val halkan beszélgetve vártunk rájuk, majd nem sokkal később csatlakozott hozzánk Elanor és Perrie. Mosolyogva tárgyaltuk ki a koncert történéseit. Amint kész lettek a fiúk, egyből csatlakoztak hozzánk. 

-Mi lenne lányok, ha elmennénk bulizni? - vetette fel az ötletét Louis, miközben átölelte El vállát. 

-Hát, nem is tudom - kezdte Mara, de Liam leintette. 

-Egy buli csak belefér - mosolygott rá kedvesen. Az igazat megvallva nem volt sok kedvem bulizni menni, de a többiek kedvéért mindent, ráadásul, ahova Ők mennek oda megyünk mi is. 

-Rendben - sóhajtott. Nem szoktam annyira bulizni, mert nem érek rá. Nincs is sok ruhám. 

-Ez, az! - örültek a fiúk. Niall együttérzően átölelte a vállam. Ő, sem szeretett bulizni. 

A szállodába érve mindenki lázas készülődésbe kezdett. Megmostam a hajamat, majd laza hullámokat tettem bele. Felvettem az egyetlen ruhámat, ami nálam volt. Azt se tudom, miért. Nem is az én stílusom volt. Fekete volt, de csíkos. A csíkok pedig átlátszóak. A fenekem pont nem volt kint belőle, de a mellemiről, már nem mondanám el ugyanezt. Ahogy kiléptem a fürdből, Niall épp öltözött, háttal nekem, ezért csak az izmos hátát láttam. Mikor megfordult és meglátott, egy pillanatra tátva maradt a szája, de csak addig, amíg óvatosan végig mért. 

-Azta - akadt el a szava, és látszott rajta, hogy nem akarja folytatni. Mindent elmondott. 

-Nagyon rossz? - kérdeztem zavartan. 

-Épp ellenkezőleg. Észbontó vagy - mosolygott rám, majd folytatta az öltözést. - Mehetünk? A srácokkal lent találkozunk - mondta és felém nyújtotta a karját, hogy karoljak belé. 

-Muszáj lesz. 

A szórakozóhelyen, már rengeteg ember volt, akik a zenét túlüvöltve próbáltak kommunikálni egymással. Kiscsapatunk keresett egy asztalt, majd mikor mindenki kényelmesen elhelyezkedett, rendeltünk. Mindenki a legerősebb italokat kapta, hála Louis-nak. 

A pia,már rendesen megtette a hatását. Niall-el egymásba gabalyodva táncoltunk. Ha eszemnél lettem volna, már rég Niall-t támogatnám vissza a szállodába, de nem voltam. Egyre szorosabban húzott magához, míg nem teljesen hozzá simultam. 
-Eszméletlen jól nézel ki - suttogta. Nem hittem neki. Nem akartam. - Szeretlek - ha mással táncolna, másnak mondaná. 
-Niall, részegek vagyunk - mondtam szomorúan. Nem hagyta, hogy folytassam, az ajkaimra tapadt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem semmit, ha azt mondanám nem élveztem piszkosul, ha azt mondanám nem akartam többet. Sokkal. 
-Nem érdekel. Akkor is szeretlek! - motyogta két csók között. Azt vettem észre, hogy a hátam a hideg falnak ütközik. Átkaroltam Niall nyakát, ő pedig a derekamat ölelte körbe. - Menjünk - mondta és szorosan magához ölelt, így sétáltunk ki a szórakozóhelyről. A taxiban, már egyikőnk se tartózkodott a másiktól. Vadul falta az ajkaimat, majd hirtelen tért át a nyakamra. 

Reggel egymás mellett ébredtünk. Mesztelenül. A fejemet fogva ültem fel, a takarót szorosan magam előtt tartva. Gyógyszert kerestem a táskámban, és amint megtaláltam be is vettem. Niall édesen szunyókált mellettem, és csak reménykedem benne, hogy Ő nem emlékszik a dologra. Nyögdécselve nyitotta ki a szemeit, és mosolyogva nézett rám. Lassan felült, mire a kezébe nyomtam a gyógyszert és megvártam, hogy kicsit magához térjen. 
-Mennyire emlékszel? - kérdeztem félve. Mond, hogy semmire...
-Hát - vakargatta meg a tarkóját - asszem' mindenre. Te? - nézett rám. 
-Én is - sóhajtottam.

Azóta sikerült normális emberek módjára megbeszélnünk a dolgokat, és mindeketten próbálunk felejeteni. Mondjuk, úgy elég nehéz, ha néha bevillan egy-egy kép, de túl lehet élni.
-Aludjunk - szólalt meg hosszas hallgatás után. Mindketten befeküdtünk az ágy két végébe, de egymással szemben. - Jó éjt, Bels! - motyogta, és már el is aludt.

Reggel arra keltem, hogy valaki a hátamat simogatja. Érintése után égett a bőröm. Niall.
-Bels, kellj fel! Elkésünk a koncertről - kuncogott. Szerettem, ha nevet.
-De, nem akarok - dünnyögtem a párnámnak.
-Muszáj lesz. 2 óra múlva kezdődik - mondta, és tovább simogatta a hátamat.
-Micsoda? - pattantak ki a szemeim - Mennyi az idő?
- Fél 4. Nagyon sokat aludtál. Jól vagy? - kérdezte kedvesen. Nyoma sincs a tegnap esti rossz kedvének.
-Persze, csodásan - mosolyodtam el kedvesen, és felálltam, hogy elmenjek öltözni. Igazából, kicsit fájt a fejem, meg kapart a torkom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget. Gyorsan megfürödtem és felöltöztem, majd kiléptem a szobába.
-Még koncert előtt elmegyünk a McDonald's-ba kajálni, jó? - kérdezte. Bólintottam, majd felvettem a táskámat, és elfogadtam a felém nyújtott kezét. A házból kilépve éreztem, hogy fázom, de próbáltam leplezni. Na, most Niall vagy túl jól ismer, vagy én vagyok gyenge színész. Átölelte a vállamat és szorosan magához húzott. Már nem fáztam. Így sétáltunk egészen a mekiig, ahol az asztalnál is szorosan mellettem ült, ezzel melegítve, legalább a combomat. És, a szívemet. Nem sokat beszéltünk, többnyire azért, mert féltettem a hangomat, Niall meg... nem volt beszédes kedvében. Mikor végeztem, lassan felé fordultam, s néztem, ahogy a hatalmas hamburgerét eszi. Államat széles, izmos vállára támasztottam és onnan nézelődtem, körbe-körbe. Mikor végzett az afrikai lakosság 1 havi táplálékának elpusztításával, ő is felém fordult. Nem tudom, hogy került olyan közel hozzám, de tetszett. A szánk épphogy összeért, szemeim akaratlanul csukódtak le. Éreztem, hogy ugyanyúgy kapkodva veszi a levegőt, mint én. Egyik kezemmel a térdén támaszkodtam, a másikkal a hátát simogattam. Összeszedte a bátorságát és előrébb tolta a fejét, hogy megcsókolhasson. Persze, már többször is megcsókolt, de egyik sem volt az igaz, hisz', csak a rajongók miatt csinálta. Akkor is éreztem valamit, de amit most, ez annál sokkal jobb volt. A pillangók életre keltek a gyomromban, s vadul csapkodni kezdtek. Sajnos hamar elhúzódott, de nem látszott, hogy megbánta volna. Óvatos puszit nyomott a homlokomra, s felszisszent.
-Haza megyünk. Nincs vita! - mondta és felállt, majd megvárta, hogy én is kövessem. Minden vágyam volt a koncert, de eszembe sem volt ellenkezni vele. Talán, csak azért, mert még mindig az előző csókja járt a fejemben. Egyenesen befészkelte magát a gondolataim közé. Vajon miért csinálta? Megbánta? Én egyáltalán nem, sőt a liverpool-i estét, sem csak nem lehet köztünk semmi.
Észre sem vettem, de már a lakásomban voltunk.
-Menj fel a szobádba, és takarózz be rendesen! Mindjárt viszem a teát. - mondta és homlokon puszilt. - Meg a lázmérőt.

Gondolkoztam

Hii, Girls:)
És, igen most én is beleesek abba a hibába, amibe a legtöbb blogger. Vagyis nem egészen.
Olyan sokszor elmondtam, hogy nem érzem jónak ezt a történetet. Eszemben sincs befejezni, csak arról van szó, hogy mihamarabb megakarok tőle szabadulni. Ezért is döntöttem úgy, hogy amint hazaértem (azaz, hétfőn) felrakom az eddig kimaradt részeket (szám szerint 4-et, ugyanis csak ennyit érzek publikálhatónak) és az epilógust, ami viszont egy kicsit a szívemhez nőtt. Aztán kérek egy-két hetet, hogy átalakuljon a blog, valamint befejezzem az egyik alakulóban levő történetet, és újult erővel, magabiztosan térjek vissza.
Remélem nem baj, vagy, ha mégis nem utáltok meg annyira. 

Love Ya, 

En_Payne.

xChapter4- Nem rossz

Hii:) Tudom, hogy késtem, de nem voltam gépnél. Ezenkívül még 6 rész van és az epilógus. Szerintem ez egy elfuserált történet lett, nem tudok már kihozni belőle semmit, de befejezem. A következő történetről: Összesen 7ötletem van. Nincs sok megírva, szinte csak prológusokból és elképzelésekből áll. ((Címek -ha érdekelne valakit -: Never Be [Luke Hemmings FF], Beside You [Harry Styles FF], Last Moments [Liam Payne FF], The President's Murderer [Liam Payne FF], The Only Reason [Zayn Malik FF], Kiss In The Dark [Louis Tomlinson FF], Gotta Get Out [Niall Horan FF]))

Jó olvasást! xxxEn.

Ui: Véleményeket várok!:) 

°Belen Faith°
2014. Június

Miután minden rajongó megkapta a képet és az aláírást távoztak. Szerencsére. Semmi bajom nincs velük, csak szeretném megismrerni Niall-t.
-Szóval, vágjunk bele - csapta össze tenyereit, a sültkrumpliján csámcsogva. - Hogy találkoztunk? Mióta vagyunk együtt? - külső szemszögből ez a kérdés, úgy tűnne, mintha Niall-nak emlékezet kiesése lenne.
-Nem kaptunk pontos utasítást arra, hogy miként kell tálalni a rajongóitoknak - vontam vállat - De, mivel aranyos, cuki és okos vagyok, én gondolkoztam - fényzetem magam mosolyogva, a velem szemben ülő srác meg csak a szemét forgatta. - Egy koncertekre kísértem el a húgomat, Loren-t, aki a koncert végén beszökött a backstage-ba, én meg utána. Te, pedig kimentettél a biztonságiaktól és azóta is nagy köztünk a szerelem. - nevettem - Na, milyen?
-Nem rossz - nevetett ő is. - Tényleg van egy húgod? Mennyi idős? És rajongó? - halmozott el kérdéseivel.
-Van, mint mondtam Loren-nek hívják és 16 éves. Hatalmas rajongótok, egyszer tényleg elrángatott egy koncertetekre, de a felénél ott kellett hagynom, a munka miatt. - mondtam szomorúan.
-És, ha te itt vagy, akkor ő most kivel van? A szüleitekkel? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Nem, a nagynénémmel. A szüleink meghaltak egy pár éve. - mondtam, továbbra is a szemébe nézve. Másokkal ellentétbe büszkén beszélek a szüleimről és felvállalom, hogy már nem élnek.
-Oh, bocs én nem... - kezdett volna magyarázkodni, de én senkitől nem fogadom el a sajnálatot.
-Semmi baj, nem tudhattad. És már régen volt. Ők is ügynökök voltak, ahogy a húgom is, és a nagynéném is. Az ügynökség miatt haltak meg.
- Tudod, eszméletlenül nagyra becsüllek.- valotta be. Értetlenül, felvont szemöldökkel néztem rá.
-Miért?
-Ez még kérdés? - horkantott fel, de látszott rajta, hogy ezzel nem bántani akar. - A szüleid meghaltak egy ilyen munka miatt. Te ennek ellenére az egyik legsikeresebb ügynök vagy. És most itt vagy. Kockáztatod az életedet, 5 olyan srácért, akiket, ma délután ismertél meg - fejezte be a mondandóját. Tátott szájjal bámultam rá, nem hittem el, hogy ezt gondolja rólam.
-Családi hagyomány. - vontam vállat - Nekem nem számít, hogy az életemet kockáztatom értetek, ha számítana nem vállaltam volna el. De, nagyon jól esik, hogy így gondolod - mosolyodtam el hálásan.
-Ugyan, csak őszinte voltam - vont vállat mosolyogva - Azt kéred még? - mutatott a félig megevett hamburgeremre, ezzel terelve a témát.
-Nem - nevettem fel megint. Niall olyan srác, akire, ha ránézel mosolyognod kell, ha beszélsz vele, nevetned. Olyan hatással van az emberekre, mint valami drog. Jó kedve lesz tőle az embernek.
-Mehetünk? - kérdezte teli szájjal, miután bekapta az utolsó falatot. Bólintottam és feltápászkodtunk az asztaltól, gyorsan fizetett, majd megfogta a kezemet és kiléptünk az épületből. - Sétálunk? - nézett rám mosolyogva. Megint elnevettem magamat, amit kivételesen nem értett. - Mi az?
-Maszatos vagy - kuncogtam és kerestem egy zsepit, amit a kezébe nyomtam, hogy azzal törölje le.
-Jobb? - kérdezte, de az arca még mindig olyan volt.
-Ahj, add ide! - kaptam ki a kezéből, és óvatosan megtörölgettem az arcát, majd a végén nyomtam egy puszit a puha bőrére. Meglepődve nézett rám, de utána gyorsan elmosolyodott. - Sokkal jobb - motyogtam pirultan. - Nem megyünk inkább haza? Fáradt vagyok.
-De, gyere - ragadott karon és hazasétáltunk.

XXXX

Reggel az ébresztőmre keltem, habár semmi kedvem nem volt hozzá. Ha tehetném egésznap csak aludnék, de nem tehetem. Ma este indulunk a fiúk turnéjára, és az első megállónk Liverpool lesz. De, addig még 1 óra múlva lesz egy interjú, amiben Mara is és én is szerepelni fogok. Mara-t az ideérkezésünk óta nem láttam, ahogy a többieket se nagyon. Talán azért, mert Niall minden napra kitalált valami programot.
-Bels, ébren vagy? - nyitott be egy alsónadrágban Niall. Már megszoktam, minden nap, így ébresztett, ha véletlenül elaludtam, azaz mindig. - Szuper! Félóra és itt lesznek a srácok - hadarta, majd kiviharzott a szobámból. Sóhajtozva keltem ki a puha ágyamból és indultam a fürdőszoba felé. Gyorsan felöltöztem és megmosakodtam, majd összepakoltam a még kimaradt cuccomat és kisétáltam a nappaliba. A konyhában Niall valami reggelivel ügyeskedett, és bár nem láttam, de tudtam, hogy nehezen boldogul.
-Segítsek? - kérdeztem nevetve. Gyorsan hátrafordult és kinyújtotta a nyelvét. - Mit csinálsz?
-Kaját. Magamnak- hangsúlyozta ki, a magamnak szót.
-Héééé. Velem mi lesz? - kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Talán jut neked is - nevetett.
-Szörnyen vicces vagy, Horan - nyújtottam rá a nyelvem.
-Igyekszem, Faith!
-Mikor jönnek a srácok? Nem azt mondtad, hogy egy félóra? - kérdeztem, már mellőle, a konyhapulton üldögélve. Csak így fértünk el.
-Szerintem mindjárt ideérnek - vonta meg a vállát, miközben erősen koncentrált a turmix összetevőire. - Izgulsz, már az interjú miatt? - kérdezte felém fordulva, neki támaszkodva a pultnak.
-Nem igazán. Ha tv-ben menne, akkor lehet jobban izgulnék, de mivel rádiós lesz, így nem. Kéne? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Nem. Na, gyere enni - paskolta meg a térdemet.
-Mi van, nekem is jut? - kérdeztem nevetve és leültem vele szembe.
-Ami az enyém, az a tiéd is - kuncogott és neki kezdett a zabálásnak.
Miután végeztünk a mosogatóba rakta a tányérokat és poharakat.
-Na, jó felhívom Harry-t, hogy mi a fene van - sóhajtott, mikor már negyedórás késésben voltak a srácok. Elment telefonálni, de mikor visszajött az arca vöröslött a kitörni készülő nevetéstől. - Elaludt, a többiek meg, már rég ott vannak. Erre valók a megbeszélések. - kuncogott. - Menjünk oda. - felkapta a kocsikulcsot és a cipőjét, majd bevárt engem és összekulcsolta ujjainkat. A liftel a garázsba mentünk, ahol Niall fekete kocsija várakozott. Meg még másik 30.

A stúdióba érve, elmondták, hogy milyen kérdésekre számítsunk, meg mennyi idő lesz ez az egész. Leültünk egy-egy asztalhoz és mindenki kapott saját mikrofont. A műsorvezető köszöntötte a hallgatókat, majd felkonferálta a fiúkat és minket.
-Nos, fiúk, ha jól tudom, már csak Harry szingli közületek. Igaz? - hangzott fel az első kérdés. Semmi olyan, hogy "Hogy vagytok?" vagy esetleg "Várjátok, már a turnét?"
-Igen - mondták egyszerre.
-Louis és Zayn barátnőit, már ismerjük, de azért megkérdezem, hogy vannak a lányok?
-Remekül, már nagyon készül a Little Mix turnéjára - mesélte mosolyogva Zayn.
-Eleanor, pedig, ha nem tanul akkor velünk lesz a turnén. - mondta Louis.
-Öröm hallani - sablonszöveg. Vajon, mennyi időbe telt ezt begyakorolni? - És, Niall, ki is a te barátnőd?
-Belen Faith. - válaszolt röviden.
-Már mindenkit nagyon érdekel, hogy hogyan is ismerkedtetek meg?
-Van egy húgom, Loren, aki hatalmas rajongója a srácoknak, és elrángatott az egyik New york-i koncertjükre. Az előadás végeztével, beszökött a backstage-be, hogy találkozhasson a fiúkkal. Én meg mentem utána. Végül egy kedves biztonsági őrbe ütköztünk, aki ki akart minket dobni, de jött Niall - néztem a mellettem ülő szőke srácra - és elintézte, hogy bent maradjunk, és a húgom is találkozott mindenkivel.
-Ó, milyen romantikus - sóhajtott - Szóval, te amerikai vagy?
-Félig amerikai, félig olasz. - válaszoltam kedvesen.
-Tényleg? Hol születtél?
-Hát, hivatalosan Milánóban, de igazából egy Milánó-New York gépen. - nevettem.

xChapter3-A barátnőm

Nos, megérkezett a 3. rész is. 2 szóval tudnám jellemezni: rövid, semmitmondó. Gondolkoztam azon, hogy hosszabb legyen a történet, de nem érzem úgy, hogy többet tudnék kihozni ebből. Majd a következő. ((Várható történet cím: Beside You [Harry Styles FF]))
Jó olvasást! xxxE.
(((Boldog szülinapot - itt is - az én kicsi öcsikémnek!)))

°Belen Faith°

2014. Június
Soha nem jártam még Londonban, de őszintén nem is vágytam ide. Tökéletes volt  New York és, néha-néha Milánó. Félig amerikaiként és félig olaszként "vegyesmodorú" vagyok. Az olaszok szabadok és felhőtlenek, az amerikaiak pedig a munka megszállottai. És, a kettőnek együtt nincs annyi jómodora, mint az angolnak egyedül. A megbízást is azért az amerikaiak kapták, mert az angolok túl kedvesek, ergó; bénák az ügynökök.
-Mara - ráztam meg a vállát, a mellettem szunyókáló lánynak. - Hé, Mara, túlélted! - mosolyogtam rá, mikor kinyitotta mogyoróbarna szemeit. Igazából Mara elképesztően szép lány, és valószínüleg ezzel Ő is tisztában van. Göndör, barna haja, barna szemei és barna bőre tökéltes harmóniát alkottak.

XXXX

-Ááá, Faith ügynök! - kiáltott fel egy idős, őszülő, kedvesen mosolygó nő, mikor beléptünk az állomás ajtaján. -Dickson ügynök, már nagyon várta önöket! Már a fiúk is megérkeztek. 16. emelet, jobbra a 4. ajtó. - mutatott a lift felé, ami pont a recepciós pulttal szemben kapott helyet. Bólintottunk, majd beszálltunk a liftbe.
-Miért van az, hogy az én nevemet mindenki tudja? - kérdztem széttárt karokkal Mara-t.
-Belen, Belen, Belen - ciccegett a nevemet ismételgetve - Aki a világhírű Elena és Bob Faith lánya, és Ő maga is tehetséges ügynök, 21 éves kora ellenére, igen nagy hírnévnek örvend - mondandója végén megvint a vállát és kisétált a liftből. Hitetlenül meredtem a lányra, majd mikor liftben várakozó Balts ügynök  - névjegykártya, ötletes- jelezte, hogy haladna utána siettem. Türelmetlenül topogva várta, hogy odaérjek.
-Mit pattogsz? - kérdeztem nevetve.
-Izguloooook - mondta elhúzva az "o" betűt. Megráztam a fejemet és benyitottam  az irodába.
-Jó napot! - köszöntünk egyszerre. Dickson egyből felpattant és elénk sietett.
-Faith ügynök! Nagy megtiszteltetés személyesen is megismerni Önt - nyújtott kezet - Charles Dickson
-Úgyszintén - mosolyogtam rá - Belen Faith.
-MacClinton ügynök, örvendek - nyújtott kezet Mara-nak. - Charles Dickson.
-Úgyszintén - Mara sem mutatott túl nagy rajongsást Dickson felé, mint ahogy az öreg sem. - Mara MacClinton.
-Ha készen állnak, akár kezdhetnénk is a küldetést -csapta össze tenyereit Mr.Dickson. Mara-val bólintottunk, majd átvezetett egy másik helységbe, ahonnan hangos kiabálás szűrődött ki.- Uraim, megérkeztek a hölgyek. Most  itt hagyom Önöket, hogy ismerjék meg egymást, főleg Payne és Horan. - nézett a két srácra.
-Szóval, én Belen Faith vagyok, Ő pedig Mara MacClinton - mutattam a mellettem álló, szinte lefagyott lányra. - Lehet, rosszul fog esni nektek, de nem igazán ismerem a bandát, és a nevekkel sem vagyok tisztában - hajtottam le a fejemet zavartan. Egy kezet éreztem meg az állam alatt, ami felemelte a fejemet. A gyönyörűséges kék szemek, egyből elvarázsoltak.
-Semmi baj, nem esik rosszul, sőt örülünk, hogy nem rajongók vagytok - mondta, mélyen a szemembe nézve. - Amúgy, én leszek a "barátod", Niall Horan - nyújtotta a kezét, de ahelyett, hogy elfogadtam volna, megöleltem. Nem lepődött meg, csak visszaölelt. Mikor elengedett, Mara, már szinte felengedett a sokkból.
-Ők, Harry, Liam, Zayn és Louis - mutatott végig a fiúkon Niall, miközben fél karral átölelte a vállamat. - Lehet egy személyesebb kérdésem? - fordult felém, a többiekkel nem is foglalkoztunk.
-Persze - mosolyogtam rá, először azóta, hogy itt vagyunk.
-Mi lenne, ha elmennénk egy vacsira, ahol megismerkedünk? - kérdezte - Ne vedd úgy, hogy nyomulni akarok! Na, nem mintha nem lennél, eszméletlenül szép, csak - próbált mentegetőzni, amit nevetve hallgattam.
-Hé, Niall nyugi!- tettem kezemet a vállára - Elmehetünk vacsorázni, legalább jobban megismerjük egymást, elvégre ki tudja mennyi ideig kell egy párt alkotnunk. És, nem tudod véletlenül, hogy hol is fogunk lakni?
-Mindenkinek van saját lakása, és te velem fogsz lakni, míg Mara Liam-mel, de nem sokáig maradunk a városban, mert indulunk a következő turnénkra, ahova természetesen jöttök ti is, mivel ez a dolgotok. - hadarta. Komolyan, neki soha nem áll be a szája?
-Meddig kell itt maradnunk? Szeretnék végre aludni, már legalább 48 órája ébren vagyok. - panaszoltam szörnyű gondomat. Nem vagyok egy kényes típus - vicces is lenne - de az alvás nekem mindennél fontosabb.
-Éhes nem vagy, mert arra gondoltunk a srácokkal, hogy elmehetnénk egyet kajálni? - nézett rám félve.
-Kicsit - kuncogtam - Mehetünk felőlem, csak Mr.Dickson-t kell megvárni. - sóhajtottam.

XXXX

-És, íme a vendégszoba - nyitott be, egy hatalmas szobába Niall. Miután megbeszéltük, hogy elég lesz, ha a turnén együtt alszunk, megkaptam a vendégszobát lakhelyül. - Nyugodtan pakolj ki, majd ráérünk utána vacsorázni menni. Addig foglalok asztalt - ahogy kimondta, már el is tűnt a saját szobájában, ami az enyémmel szemben volt. 

A szoba ízléses és gyönyörű volt. Az ajtó melletti és az ágy mögötti fal levendula színben pompázott, míg az ajtóval szembeni falon, egy hatalmas tükör volt, ami egyben ajtó is, a fürdőszobához, valamint az ággyal szembeni fal helyett, az egyik erkélyre kivezető ajtó és ablakok helyezkedtek el. Az ágyon a függönyhöz passzoló virágos párnák pihentek, gondosan egymás mellett, az ágy felett függő polcokon volt néhány kisebb tárgy elhelyezve. Fáradtan dőltem bele a puha ágyba és hunytam le a szemeimet, pár perc alvásra. 

-Hé, Belen - nyitott be Niall. Hangjára ijedten felkaptam a fejemet, s riadtan néztem körbe a szobában. - Oh, bocsi. Nem akartalak megzavarni - motyogta és már be is csukta volna maga mögött az ajtót. 

-Niall, semmi baj - kiáltottam utána. Visszafordult és vigyorogva nézett rám. - Mit szeretnél? 

-Csak szólni akartam, hogy 1 óra múlva indulunk - mondta és tényleg elhagyta a szobát. Lassan kikászálódtam az ágyból és a bőröndömhöz léptem, hogy valami elfogadható ruhát keressek. Miután megtaláltam gyorsan felkapkodtam magamra, majd egy gyors fésülködés után készen is voltam. Mivel Niall nem hagyott időt, úgy különösebben szét nézni, ezért felfedező túrára indultam.
A konyha nem túl nagy, talán, ha ketten elférünk ott. Az étkezőtől csak egy pult választja el, pont mint az étkezőt és a nappalit, ahol két hatalmas, fekete bőr fotel van elhelyezve, és erősen dominál a kék és a zöld. Az óriási tv mellett, és felett polcok vannak felfúrva, amik roskadoznak a könyvektől. A bejárati ajtó mellett van egy wc, és azzal szemben egy egész falas tükör. Elől van még egy vendégszoba, ami Niall elmondása szerint a fiúk használnak, ha már nincs erejük hazamenni, egy-egy buli után. A fal túlsó oldalán van Niall szobája, amihez ugyanúgy tartozik egy fürdő, de mellette van még egy. Azután, a nappali mellet, van az én szobám. A fárasztó túra után levágódtam a tv elé, és a csatornák között kezdtem keresgélni. Még, hogy a nőkre kell sokat várni. Valami unalmas műsort bámultam, mikor végre kilépett a szobájából Niall.
Szerencsére nem öltözött túl. Csak egy fehér Converse cipő volt rajta, valamint egy fekete farmer és egyszerű, kék póló.
-Te, már kész is vagy? - lepődött meg, mikor meglátott a kanapén vigyorogva.
-Mehetünk? - pattantam fel és gyorsan megigazítottam a szerelésem.
-Hölgyem - nyújtotta a kezét, hogy karoljak bele. Amikor elindultunk rettegtem attól, hogy nem fogunk jól kijönni, esetleg bunkó lesz, de hál' istennek, erről szó sincs. Gyalog mentünk, mert Niall szerint nincs túl messze a kajálda, ahol asztalt foglalt. Az utcán megbámultak egy páran, talán azért, mert Niall nem vette fel az "álcáját", csak egy napszemüveget.
Mikor megálltunk az "étterem" előtt, kitört belőlem a nevetés.
-Mi a baj? Nem tetszik? - aggodalmaskodott Niall. Megráztam a fejemet, és mutató ujjammmal jeleztem, hogy időt kérek.
-A McDonald's-ba, mióta kell asztalt foglalni? - kérdeztem nevetve, mikor már az asztalunknál ültünk. Megvallom feszélyezett a lányok szúrós pillantása, de tűrtem. Niall kedvéért és a munkámért.
-Ez a kedvenc asztalom! - kiáltott fel, ezzel mentve magát. Elnézett a hátam mögé, majd alig láthatóan elhúzta a száját és visszanézett rám. - Nem baj, ha ide jönnek a rajongók?
-Nem - ráztam meg a fejemet mosolyogva. Abban a pillanatban legalább 10 lány jelent meg az asztalnál és furcsálva méregettek.
-Niall, ki Ő? - mutatott rám, egy barna hajú, kedvesnek tűnő lány.
-A barátnőm, Belen - válaszolt neki mosolyogva. 

×Chapter2. Beatles-incidens

Helló-Belló! :) Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm a komikat! :) Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! xxxEn.

 °Belen Faith°

2014. Június
-De, miért most kellett döntened? Miért nem èrt rá később. Legalább aludni hagytál volna - hadartam, miközben az asztalon tàmaszkodtam és úgy néztem David-ra. Meglepetten bámult rám, pedig tudta, hogy bárkivel szembeszállok az igazamért.
-Belen, nyugodj meg! - csapott az asztalra és felàllt velem szembe. - Ha, nem te lennél az egyik legjobb ügynököm és nem kértek volna személyesen téged, akkor aludhatnál.
-Mi? Engem kértek? - döbbentem le. El sem hiszem.  - De, az előbb azt mondtad, hogy választanod kellett - vontam fel a szemöldököm.
-A társadat. A londoni igazgató, az orromra kötötte, hogy neki te kellesz - csak mosolyogni tudtam. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy legyek büszke magamra, akàrmi történik. A kiképzéseken, a fiúknál is jobb eredményeket értem el, amire a ami napig szörnyen büszke vagyok.
-Mikor tudjuk meg, hogy mi lesz a feladat?
-5 perc múlva, konferencia hívásban. Addig szedd össze a jómodorodat - szólt rám gúnyosan mosolyogva, mire rányújtottam a nyelvem. Igen, ez egy halálosan komoly munkahely, ahol az emberek egymásra nyújtogatják a nyelvüket. Az irodában maradtunk és vártuk, hogy a londoni igazgató bejelentkezzen.
-Jó napot! Charles Dickson vagyok. Azaz, Dickson ügynök. - nézett a kamerába, az ötvenes éveiben járó, őszülő férfi. Tipikus igazgató, nincs elhízva, de nem is az a kigyúrt ember. Magas és komoly, ami arra utal, hogy nem kicsi a tekintélye.
-Jó napot! Belen Faih, Faith ügynök - néztem én is a kamerába. Csak David hívott minket a keresztnevünkön, de igazából neki se lehetett volna.
-Ááá, szóval maga a híres, Faith ügynök! - kiáltott fel és komoly arcán, mintha átsuhant volna egy mosoly. Tutira képzelődöm. - Nagyon sokat hallottam magáról, épp ezért ragaszkodtam hozzá, hogy az Öné legyen a megbízás. És ki a másik ügynök? - nézett Mara-ra.
-Mara MacClinton, MacClinton ügynök - mutatkozott be Mara. Dickson ügynök, csak bólintott, most semmit nem lehetett észrevenni az arcán.
-Nos, térjünk a tárgyra, ugyanis az idő, pénz - csapta össze tenyereit. Érdeklődve figyeltük, és vártuk, hogy mikor fogja kinyögni a feladatot.- Ez most egy egészen más feladat lesz, mint az eddigi megbízásaik. Itt nem kell elfogni senkit - megijedtem. Mindig elfogató parancsokat hajtok végre - Bizonyára emlékeznek, a nagy bandára, a The Beatles-re - bólintottunk, így folytatta- Arra is, hogy mi történt?
-Természetesen. Anyag volt a kiképzésen - válaszoltam. John Lennon-t meggyilkolták. Nem vigyáztak rá. Akkor még nem volt fontos, hogy a sztárokra is ügyeljenek.
-Remek. Akkor azt is tudják, hogy a Beatles-incidens, pontosan 10 éve volt. Azóta nem volt semmilyen nagy banda, egészen mostanáig. Bizonyára hallottak már a One Direction-ról. Nagyobb sikerük van, mint a Beatles-nek. Éppen ezért kell maguknak megvédeniük Őket. - a szám is tátva maradt. A húgom, Loren mindig csak ezekről a srácokról beszél és, bekell valjam, hogy nem rosszak, habár nem az én stílusom. Én inkább Coldplay-t és Nirvana-t hallgatok. - Mindenhova velük mennek, hogy mindig biztonságban legyenek.
 -Elnézést, Dickson ügynök! Lehetne egy kérdésem? - kérdeztem. Loren hatalmas rajongó, mindent tud a srácokról. Rosszabb, mint az FBI, tekintve, hogy már Ő is a kiképzéseken van.
-Természetesen Faith ügynök.
-Hogyan fogunk velük lenni? Valakinek biztosan feltűnne, hogy hirtelen lett velük két lány. Hogy magyarázzuk a rajongóknak?
-Remek kérdés. A válasz, már nem annyira. - sóhajtott, ami egy ügynöknél soha nem jelent jót. - A fiúk természetesen tudni fogják, hogy kik maguk és miért vannak ott, de a Directionerek semmi képp nem tudhatják meg. Ezért, a barátnőik lesznek. Persze, csak el kell játszani, azt a halálos szerelmet, amit nem választhat szét semmilyen turné sem. Ezenkívül, viszont tilos bármilyen barátságon kívüli kapcsolatot felvenni a fiúkkal. - a szánk is tátva maradt, nem akartam elhinni, hogy ilyen dolgot kérnek tőlünk.
-És...khm - köszörültem meg a torkomat - mennyi is lenne az, az emelés? - vakargattam meg a tarkómat zavartan - És meddig kéne, hősszerelmest játszanunk?
-Az emelés. Magának elég annyi, ha azt mondom, hogy ön lesz Jason ügynök utódja? - vonta fel fél szemöldökét, ami elég ijesztő volt. - MacClinton ügynöknek, pedig egy igazgatóhelyettesi állást kínálunk, ha megfelel - nézett Mara-ra.
-Azt akarja mondani, Dickson ügynök, hogy, ha visszajöttünk én leszek az amerikai állomás igazgatója? - tátottam el a szám. Lassan és mosolyogva bólintott. Nem akartam itt, előtte ugrálni, ráérek, ha otthon leszek. - És meddig is tartana ez a dolog? - vontam fel a szemöldököm.
-Na, látja Faith ügynök, egy újabb remek kérdés. Ameddig a banda fel nem oszlik - mondta ki kerek-perec.Ameddig fel nem oszlik? Mi van akkor, ha soha nem oszlanak fel? Életem végéig ey sztárocska álbarátnője leszek? - Kérem, siessenek, hogy mihamarabb elkezdesük a munkát.
-Dickson ügynök, kinek a barátnőjét kell, majd alakítanunk? - kérdezte Mara. Látszik, hogy hamarabb felfogta a dolgot és nem esett akkora sokkba, mint én. Ilyenkor megköszönnék egy pszichológust, vagy akár pszichiátert.
-Milyen remek kérdéseik vannak! - kiáltott fel, és látszott rajta, hogy már nagyon sietne. - Maga, MacClinton ügynök, Liam J. Payne partnerét fogja megszemélyesíteni, míg maga Faith ügynök - nézett rám - Niall J. Horan barátnőjét testesíti meg. Most viszont mennem kell. Viszlát! Dickson ki! - és a képernyő elsötétült. Eddig nem tudtam, milyen érzés másik 2 lesokkolódott emberrel egy szobában állni és nézni. Most tudom.
-Niall Horan?
-Liam Payne?
-Utódom lesz? Kirúgnak? - úgy tűnik mind egyidőben fogtuk fel a dolgokat, és egyszerre szólaltunk meg. Te Jó Ég! Mit mondok az őrült, rajongó húgomnak? Elvégre rajongó, de már FBI tag. Csak közlik majd vele.

XXXX

-De, Drake, nem tehetek róla, hogy engem hívtak! - tártam szét a kezeim, miközben idegesen pakoltam a bőröndömbe - Veled mégis mire mennének? Nem tudod eljátszani a barátnőjüket. 

-Ez fájt! - tette kezeit, drámaian a szívére - De, akkor is, itt hagysz, ki tudja mennyi időre! - csattant fel megint. 3 órája ez megy. Elmagyarázom, hogy nem tehetek róla, hogy én kellek nekik, felcsattan, hogy itt hagyom egy csomó időre és kimegy a szobámból. Most is így tett. Hamar összepakoltam, habár nem is volt más választásom, a gép 2 óra múlva indul nekem meg kint kell, lennem egy 25 perc múlva, a new york-i közlekedés meg szörnyű. De rólam van szó. Csoda, hogy a születésemet nem késtem le. Gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe, mert nem akartam magassarkúban és szoknyában mászkálni, vagyis ülni a repülőn. 3 hatalmas bőröndöm volt, amit nagyon úgy nézett ki, hogy nekem kell lecipelnem egyedül, ugyanis Drake, még nem nyugodott le. 

-Drake, nehogy segíts, elbírom egyedül! - kiabáltam, mikor a szobája előtt jártam. Szerencsésen, esés nélkül értem le a lépcsőn, amiért gondoloatban megveregettem a vállamat és átadtam magamnak a Nobel-t is. Bepakoltam a kocsiba és egyedül indultam a repülőtérre. Fogalmam sincs, hogyan fogják megszerezni az autót, de nem is érdekel. Lehet,hogy elvitetem Londonba, úgyis a szívemhez nőtt, Drake meg nem használja.
A reptéren, már Mara tűkönülve várt rám, David pedig idegesen járkált fel-alá. Ezekbe meg mi ütött?
-Sziasztok - huppantam le egy székre, Mara mellett. A lány csak hanyagul intett egyet, majd arcát a tenyerébe temette. - Mara, mi a baj? - hajoltam közelebb hozzás és nyugtatólag simogattam a hátát.
-Félek a repüléstől - nyögte ki 5 perc némaság után. Hitetlenül meredtem rá, hiszen azt hittem, hogy ezt kiverik az emberből.
-Nyugodj meg! Nincs olyan messze London - néztem rá mosolyogva, mire csak egy fintort kaptam. Oké, nincs társalgós kedvébe. Megértem. - David-nak mi a baja? - néztem a továbbra is járkáló 30-as éveiben járó, igen jó képű férfira. Barna haja tökéletesen illett, barna szemeihez és izmos alkatához, amit az öltöny még jobban kiemelt. Ha nem lenne a főnököm, és nem lenne idősebb nálam 10 évvel, már rég rámásztam volna. Ó, és, ha nem lenne felesége.
-Á, a szokásos. Az asszony válni akar - vonta meg a vállát, majd a kezében lévő újságot kezdte el olvasni, amivel elterelte a figyelmét a repülésről. Pedig még repülőn se ülünk. Soha nem féltem a repüléstől, de könnyű úgy mondani, hogy egy repülőn születtem. Érdekes történet.
-Uh, hanyadik is? - nevettem el magam. David-nek fiatal kora ellenére, rengeteg felesége volt már, ami részben érthtő, mert egy idő után a nejei megunják, hogy nincs otthon és megcsalják. Nem mintha, David egy ma született bárány ártatlanságával rendelkezne.
-Olyan, 6-7 - vonta meg a vállát, de ezúttal nem merült bele az újságba, mert szóltak, hogy indul a gépünk. Mara remegő kezekkel fogta meg bőröndjeit és indult el a repülő felé. Megráztam a fejemet és bevártam David-ot.
-Meglehet oldani, hogy utánam küldöd a kocsit? - kérdeztem, átölelve a vállát. Nem számít, hogy 20-30 centivel magasabb és kétszer olyan széles a válla, mint az enyém, dehogy.
-Ennyire a szívedhez nőtt? - nézett rám vigyorogva. Nagyot bólinottam, ő meg összekócolta a hajam.