[25.Epilógus - Avagy, itt a vége, fuss el véle!]

Nos. Nem így terveztem. Nem is tudom mit mondjak. Azt hiszem, még nem jutott el az agyamig, hogy ma VÉGE van ennek a történetnek. 

Köszönetet szeretnék mondani, a két legjobb barátnőmnek, akik segítettek, mikor elakadtam, bíztattak, mikor be akartam fejezni. Köszönöm! ♥♥ 

Egy-két érdekesség: 

-a gépemen, Hall Of Fame néven van elmentve. 

-összesen 59 oldalas, rettentő rövid. 

-a történet legelső változata egy nagyon kezdő történet volt, Brothers forever címmel, 3 rész után abba hagytam. 

-a történet megírása 2 hónapot és 12 napot vett igénybe (ez az időtartam nagyon fontos számomra)

-a 15. résztől kezdve szinte mindegyik részen sírtam, annyira küzdöttem a megírással. 

A következő bejegyzésben egy kis ismertető lesz az új történetről, egy nem FF-ről is, valamint a második évadról is!:)

Liam Payne

2021. Október 15. 

London. 

Ölemben legkisebb gyermekemmel, sétáltam le a lépcsőn, feleségemhez, és 4 éves lányunkhoz. Claire boldog nevetése betöltötte az egész nappalit, míg Spencer mosolyogva csikizte oldalát.

-Anya, hadd nézzem a mesét! – kérlelte nevetve, ezért alig lehetett kivenni mit mond.

-Kapok egy puszit? – hagyta abba lányunk kínzását, és mutatott az arcára, ahova Claire hatalmas, cuppanós puszit nyomott.

-Jó reggelt, szépségeim! – szólaltam meg, ezzel felhívva magamra a figyelmet.

-Apuciii. – szaladt felém Claire, már nem is érdekelte a hercegnős mese.

-Kicsim, vigyázz Toby-ra! – szólt rá Spencer, és utána sétált, hogy köszönteni tudjon minket. – Szia, babám! – emelte magasba kisfiunkat, és arcát elhalmozta puszikkal.

-És, velem mi lesz? – kérdeztem durcásan, széttárt karokkal. Felnevetett és hozzám lépett.

-Jó reggelt, szívem! – nyomott egy apró csókot a számra.

-Fúúúúj. – fejezte ki nem tetszését Claire. Elmosolyodtunk. – Ne, csináljátok! – takarta el apró kezeivel szemeit.

-Kicsim, ebbe semmi rossz nincs. – guggoltam le elé. – Olyan, mint mikor te adsz puszit Noah-nak. – mondatomra arcát tenyereibe rejtette és lehajtotta a fejét. – Én is, úgy szeretem anyukádat.

-De, apuci. – kezdte csendesen, valamivel próbálta kivágni magát a helyzetből. – Én nem szeretem Noah-t. – fonta össze maga előtt a karját.

-Claire, ezt még tagadnod is felesleges. – szólalt meg a Toby-val játszadozó Spenc. – Képzeld, ma jönnek hozzánk. – felé kaptam a fejemet, nekem elfelejtett szólni, hogy ma átjönnek. Terveim voltak.

-Noah is? – csillantak fel egyből szemei.

-Igen, kicsem Noah is. – bólogatott.

-Akkor megyek öltözni – szaladt fel a lépcsőn egyesen a rózsaszín szobájába. Spencer-rel nevetve néztünk utána.

-Felviszem Toby-t. – nyomott csókot ajkaimra.

-Hát, te meg mit csinálsz? – ölelt át hátulról feleségem, miközben a reggeli maradványait mosolyogva. – Te mosogatsz? Mi van veled, Liam Payne? – nevetett fel. A nyakamra helyezett apróbb csókokat.

-Semmi, Mrs. Payne – fordultam szembe vele, s heves csókba invitáltam. – Mikor akartál szólni, hogy átjön a banda?

-Nem szóltam volna? – kapott a fejéhez. – Annyira sajnálom, Mackó. Olyan sok dolgom volt, hogy elfelejtettem szólni.

-Semmi baj, babe. Csak terveim voltak mára. – mosolyodtam el kajánul, mire felkaron ütött. – Na, ez miért? – kaptam a kezemhez, oda ahol megütött.

-Mackó, nem fáj az neked. – csókolt meg röviden, amit rendszerint elmélyítettem.

-Szeretlek, babe. – csókoltam meg újra, ezúttal sokkal hevesebben.

-Szeretlek, Mackó. 

[24."Alig várom, hogy rendben legyél... "]

Liam Payne

2016. December 2. 

London

Egyedül keltem, ami mérhetetlenül fájt. Spencer, nem volt itt mellettem, nem ölelhettem át. Azt sem tudom hol van. Kikászálódtam az ágyból, és duzzogós, gyönyörű feleségemet kezdtem keresni. Lesétáltam a lépcsőn, ami hangosan nyikorgott lépteim alatt. A nappaliban lévő kanapén láttam a plédet, így legalább már tudtam, hogy hol aludt. Nagyon fájt, hogy még egy szobában sem volt hajlandó aludni velem. Fejemet jobbra fordítottam, és akkor megláttam. Az egyik fekete pólómban, és egy szűk nadrágban dőlt neki a korlátnak, nekem háttal, fejét lehajtva.

Elhúztam a hatalmas üvegajtót, megcsapott a reggeli friss, hideg levegő.

-Spencer – sétáltam mögé, hezitáltam, hogy átöleljem-e, de végül megtettem – Kérlek. – szorosan lehunytam szemeimet, belecsókoltam a nyakába, mire megremegett. Kezeimet a hasára simítottam, mire elállt a lélegzete. – Baj van? – kérdeztem, miközben a kinti ülőgarnitúrához húztam. Leültettem az ölembe, fejét a vállamba fúrta, mélyeket lélegzett.

-Mondanom kell valamit – hangja rekedtes volt, az alváshiánytól és a sírástól.

-Szóval, baj van. – szorítottam össze a szemeimet fájdalmasan. Apró tenyere végigsiklott az arcomon, míg  a másik keze a tarkómra csúszott. Arcomat újból a nyakába fúrtam.

-Éjszaka elmentem itthonról, valami nem hagyott aludni. – kezdett bele, miközben tenyerem derekáról a fenekére csúszott. – Aztán meg már végképp nem tudtam aludni. Nagyon sokat gondolkoztam. – belecsókoltam a nyakába, már nem folytatta a beszédet. Felsóhajtott, felemelte a fejemet. – Azt hiszem, terhes vagyok.  – eltátottam a számat, nem akartam elhinni, hogy ezt mondta. Tegnap még azon veszekedtünk, hogy vigyázzunk, mert még nem állunk készen.

-Tessék? – suttogtam.

-Ter-hes va-gyok. – szótagolta, hátha hamarabb felfogom. A derekán pihenő kezemmel még közelebb húztam magamhoz.

-Biztos? – hangom halk volt, még mindig sokkolva ültem.

-2 óra múlva az orvosnál kell lennem.

-Lennünk. – javítottam ki gyorsan és felnéztem rá. Szemei könnyesek voltak, nem mosolygott. – Nem akarod a gyereket?

-Nagyon is szeretném, mégis nem érzem magam készen rá. Tudod, hogy imádom a gyerekeket, de nem tudom feltudok-e nevelni egyet. Főleg, ha te turnézni mész. 

-Köszönöm. – suttogtam és megcsókoltam. Féltem tőle, hogy az esti miatt ellök magától, de pont az ellenkezője történt. Akaratosan a hajamba túrt, mire elvesztettem az eszemet. Felálltam a fotelből, fenekénél tartva vittem be a házba. Tudtam, hogy a szobáig már nem jutunk el, így egyenesen a kanapéhoz cipeltem. Óvatosan lefektettem az ágyra, felé magasodtam. – Ugye szabad? – kérdeztem a szemébe nézve. Gyorsan kapkodta a levegőt, kezeit a nyakamon hagyta.

-Még az sem biztos, hogy terhes vagyok. – motyogta és megcsókolt.  Lehúztam róla a felsőmet, nagy örömömre semmi más nem takarta testét.

-Biztos, hogy elbírunk egy gyerekkel? – kérdezte halkan Spencer, mikor kisétáltunk a rendelőből. Az orvos boldogan közölte velünk, hogy szülők lettünk.

-Babe –szorítottam meg a kezét. – Tökéletesen elbírunk majd vele. – nyomtam puszit a hajába. Derekára simítottam a kezemet, így sétáltunk egészen az autómig. – A többieknek,és anyáéknak, mikor akarjuk elmondani?

-Nem tudom, Mackó. – sóhajtott és hátradőlt az ülésen. Még lapos hasát simogatta, megmosolyogtatott a látvány. – Mikor indultok turnézni? – kérdezte.

-Januárban.

-Akkor, mi lenne, ha holnap elmennénk a te szüleidhez, aztán az enyémekhez, és a fiúknak utána mondanánk el? – vetette fel az ötletet.

-Felhívom anyát. – elővettem a telefonomat, s tárcsáztam édesanyámat.

-Szia, Liam. – hallottam meg boldog, mosolygós hangját.

-Szia, anya. Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy holnap meglátogatunk? – kérdeztem a nyakamat behúzva.

-Tényleg? Kincsem, nagyon örülök neki! Most, úgyis itthon van Ruth és Nicola is.- hangja boldogabban csengett, még kérdezett néhány dolgot, majd letettük, hiszen holnap látjuk egymást. Spencer még beszélgetett valakivel, így nem figyelt rám. Megálltam a garázsban, és kiszálltam, majd segítettem feleségemnek is.

-Rendben anya, holnapután találkozunk. – köszönt el Anne-tól és letette. – Harry-ék is otthon lesznek. – nyomott csókot ajkaimra és indult is volna befelé, ha nem rántom vissza magamhoz és csókolom meg rendesen.

2016. Augusztus 05.

London.

Alig 20 perce értem haza a turné utolsó állomásáról. Feleségem békésen aludt, bármennyire is vágytam csókjára eszemben sem volt felébreszteni. Bebújtam mellé az ágyba, derekánál magamhoz húztam, apró csókot nyomtam nyakába, majd álmaimba merültem.

-Liam. – nyöszörgött mellettem Spencer. Kinyitottam a szemeimet, feleségem továbbra is háttal feküdt nekem, nem tudott mozdulni. – Li, azt hiszem jön, a baba. – suttogta gyengén, olyannyira, hogy alig hallottam. Kezeimet levettem derekáról, kimásztam az ágyból és a szekrényünkhöz sétáltam, míg ő nehezen ülő helyzetbe tornázta magát. Elővettem neki egy kényelmes nadrágot, és egy bő pólót. Odasiettem mellé, gyorsan ráadtam a cuccokat, majd kisegítettem a szobából. – Mackó, te  nem öltöztél fel. – nyöszörgött a hasát simogatva. Elengedtem a kezét, visszaszaladtam a szobába, felkaptam a nem rég levett ruháimat.

-Okés, mehetünk. Mindened megvan, babe? – kérdeztem, miközben segítettem neki beülni az autóba. Bólintott, majd fájdalmasan felnyögött.

Kezemet szorongatta, miközben erős fájdalmakkal küzdött.

-Apás szülés lesz? – jelent meg az orvos, és áldottam az eget, hogy Spenc egy ilyen öreg faszit választott.

-Menj haza. Alig állsz a lábadon – nézett rám, meggyötört, fájdalmas arccal. Nem hittem a fülemnek, hogy tényleg el akart küldeni. Mérhetetlenül fájtak a szavai.

-Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – háborodtam fel.

-Alig 20 percet aludtál. – érvelt, miközben rászorított a kezemre. Ezzel a tettével árulta el magát. Szüksége van rám.

-A közös gyermekünket hozod világra, ne szórakozz! – szóltam rá erőteljesebben, és innentől kezdve esélye sem volt, hogy elmenjek.

Végig ott voltam mellette, akkor is mikor majdnem elájultam. Maradtam, nem hagytam magára a feleségemet. Utolsó fájdalmas nyomások után világra hozta első gyermekünket.

-Gratulálok, kislány! – mutatta fel az orvos, a véres kislányt. Abban a pillanatban felsírt, én pedig beleszerettem. – Apuka, szeretné elvágni a köldök zsinórt? – kérdezte mosollyal az arcán. Lassan, bátortalanul bólintottam, majd mellé léptem és elvágtam. – Elviszik a kicsit, megmosdatni, utána visszahozzuk. Addig pihenjen Mrs. Payne – nézett csodás feleségemre.

Mosolyogva indultam meg felé, vontam könnyed ölelésbe. Tudtam, hogy még óvatosan kell bánni vele.

-Nagyon-nagyon büszke vagyok rád, és nagyon köszönöm, a csodát. A kislányunkat. – nyomtam csókot szájára. Körém fonta remegő karjait, halkan felsóhajtott. –Akkor, mi is lesz a neve? – kérdeztem. Nem állapodtunk meg semmilyen névben, azt sem tudtuk milyen nemű lesz. Tökéletes meglepetés volt.  – Nem tudom véleményed, de én örülnék, ha benne lenne a Jamie. Még ha nem is az első neve.

-Mit szólnál, az Emma-hoz? – kérdezte, miközben az ágyszélére ültem. Elhúztam a szám, a név hallatán. – Vagy Claire?

-Tökéletes – nyomtam újabb csókot puha ajkaira. – Köszönöm neked, Claire Jamie Payne-t. – mosolyogtam.

Spencer Styles

2017. Augusztus 29.

London.

Gyermekem hangosan sírt, nem akarta abbahagyni.

-Liam, most te kelsz fel hozzá. – morogtam a párnába. Az ölelő karok eltűntek derekamról.

-Spenc, szerintem éhes. – morogta és végigsimított a gerincemen.

-Akkor etesd meg!

-Babe, nekem nincsenek melleim. – annak ellenére, hogy reggel 3 óra volt, hangosan felnevetett.

-Jó, akkor feküdj vissza. – mondtam, és kimásztam az ágyból. Nem feküdt vissza, jött utánam a szemben lévő szobába. – Li, menj vissza. – szóltam rá, mikor mellém állt. – Aludj még, jó? – néztem fel rá, és nyomtam egy csókot a szájára. Megrázta a fejét, és derekamra simította hatalmas tenyerét.

Lehajoltam és kezembe vettem síró lányomat.

-Claire, nyugi. – nyomtam egy puszit homlokára. Óvatosan végig simítottam kis arcán, és leültem a szobájában lévő fotelbe. – Shhh. – ringattam. Liam mögém lépett, egyik kezét ismét a derekamra helyezte, másik kezével Claire arcát simogatta.

-Gyönyörű – suttogta, s belecsókolt a nyakamba. – Olyan, mint az anyja. – felé fordultam és megcsókoltam. Férjem halkan dúdolni kezdett, a kicsi egyre nagyobbakat pislogott, míg végül el nem aludt.

-Köszönöm.

-Szeretlek, Spenc. – suttogta és újra megcsókolt, majd kivette a kezemből a Claire-t, és az ágyába rakta. Újra felém fordult, és sokkal hevesebben csókolt, mint az előbb. Tudta, hogy még nem tehet semmit, mert nem bírnám, és csak a saját határait feszegeti. Tenyerei, melleimet érintve csúsztak végig testemen, egészen a fenekemig. Belemarkolt és felkapott az ölébe. Átvitt a saját szobánkba, letett az ágyra, és mellém feküdt. Derekamnál ölelt át, arcát a nyakamba fúrta, lehelete csiklandozta a bőrömet. – Szeretlek, és alig várom, hogy rendben legyél. – suttogta, mire felkaron ütöttem. Apró csókot nyomtam a nyakára, majd elaludtam.

Jujjj, Claireee ♥ a második évad egyik főszereplője.;) 

[23. "Miért nem értesz meg?"]

Liam Payne 

2016. Október 11. 

Kailona-Kuna, Hawaii. 

Azt hittem rosszul hallok, amikor Spencer közölte velem, hogy remek lenne, ha itt tartanánk meg az esküvőt. Méghozzá az eljegyzésünk után 4 nappal. De, láttam rajta, hogy nincs vicces kedvében. Elmondása szerint csak az én szüleim hiányoznak, és mindenki itt van.

4 nap alatt, lerendeztem a szüleim jegyét, elintéztük a kaját, a szmokingot, és a fotóst, valamint a biztonságiakat. Nem szerettük volna, ha a rajongók is részt vesznek, a mi nagy napunkon.

Az egyetlen dolog, amit nem intéztem el, sőt eszembe sem jutott, az az eskü, vagy fogadalom.

-Hé, haver – huppant le mellém Zayn. Már teljesen készen volt, a haját is belőtte, csak rám és Spencerre kellett várni. – Mi a baj?

-Te, hogy írtad meg az esküdet? – kérdeztem, a tollam végét rágcsálva. Zayn és Perrie még tavaly egybekeltek, szintén szűk családi körben.

-Én nem írtam esküt. – rázta meg a fejét. – Csak elmondtam azt, amitPerrie iránt érzek, mert az tudod… Leírhatatlan. – megveregette a vállamat, és felállt mellőlem. – Kész vagy, Li? – nézett le rám.

-Hogyne – sóhajtottam fel, majd követtem. – Te is annyira izgultál, mint én? – kérdeztem a kezeimet tördelve. Felnevetett, és hevesen bólogatott. – Jesszus, Zayn. Mindjárt elájulok.

-És, akkor még nem is láttad a menyasszonyod. – nevetett fel hangosan,és tudtam, hogy Ő már látta.

-Milyen?

-Eszméletlen. – mosolyodott el, miközben az oltárhoz sétáltunk. Megálltunk a többiekkel szemben, háttal a papnak, és vártunk. Zayn mellettem állt, egyszer-kétszer megszorította a vállamat, mikor úgy látta, hogy elszaladnék. Harry sétált mellénk, és állt meg ugyanúgy, mint mi.

A zene halkan csendült fel, az emberek egyszerre fordultak hátra, hogy mihamarabb láthassák a menyasszonyt és Robin-t.

-Zayn – fordultam felé hirtelen – Mi van, ha nemet mond?

-Haver – forgatta meg a szemét és visszafordította a fejemet – Nézz rá! Úgy néz ki, mint aki itt akar hagyni?

-Te szentséges úristen! – motyogtam, és eltátottam a számat. – Gyönyörű vagy! – suttogtam csodaszép menyasszonyomnak. Arcára zavart mosoly ült ki, mint mindig, mikor megdicsértem. Robin kezet fogott velem, puszit nyomott Spencer arcára, majd kezembe adta a lányét. Erősen szorítottam, éreztetni akartam vele, mennyire is izgulok, hogy néhány perc múlva a feleségem lesz. Csak az enyém.

-…Akkor, ha kérhetném, most olvassák fel a fogadalmukat. – a pap hangja hozott vissza a valóságba, rajtam volt a sor, hogy ennyi ember előtt elmondjam, mit érzek iránta.

-Spencer Styles. – sóhajtottam fel, szembe fordítottam magammal, másik kezét is megfogtam. – Nem írtam semmit, nem tudtam. Leírhatatlan, az a csodálat, szeretet, szerelem, amit irántad érzek. Egyszerűen felfoghatatlan mennyire szeretlek. Ha a közelemben vagy, a tenyerem izzad, a szívem gyorsabban ver. Imádom az aranyos, kislányos mosolyodat, az elbűvölően gyönyörű, zöld szemeidet, az apró kezeidet. Az egész lényedet, mindenedbe szerelmes vagyok, az összes szokásodba, még ha rettenetes nagy hülyeségek is. Imádom, mikor puszikkal ébresztesz és azt hiszed nem vagyok ébren. A pici lábaid hangját reggel, mikor lejössz a konyhába, míg én néha-néha reggelit készítek neked. Annyira, de annyira szeretlek, hogy az számomra leírhatatlan. – fejeztem be, és úgy láttam, hogy megkönnyezte.

-Szerinted tudom ezt überelni? – nevetett fel zavartan, és eltűrt egy zavaró tincset az arcából. – Én sem írtam semmit. Olyan régen beléd estem, de még magamnak sem vallottam be, csak mikor egy kicsi esélye volt kettőnknek. Rájöttem, hogy nagyon szeretlek, de lehet, jobb ha csak barátok leszünk, úgy egyikőnk sem sérül. Viszont, te ezt megcáfoltad, mikor elraboltál London egyik legnagyobb plázájából, csak azért, hogy beszéljünk. – a násznép felnevetett, még én is elmosolyodtam. – Imádom, mikor megölelsz, megpuszilsz, megcsókolsz, vagy csak beszélsz. Annyira jó hallani, ha azt mondod szeretlek, olyankor különlegesnek érzem magam. Pedig csak egy lány vagyok a sok közül, akinek rohadt nagy mázlija volt, mikor melléd költözött. – felnevettem, de igazat adtam neki. Ha nem lesz a szomszédom, talán nem ismerjük meg egymást, nem jövünk rá, hogy mit is érzünk egymás iránt, nem állnánk itt. – Szeretlek, Liam Payne, az életemnél is jobban! – az emberek tapsolni kezdtek, míg mi felhúztuk egymás ujjára a gyűrűket.

-Megcsókolhatja a menyasszonyt! – mondta a pap, én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz feleségemet. Csókja vágyakozó volt, tudtam, ha nem az esküvőnkön lennénk, és nem lenne itt egyetlen ember, már rég nem lenne rajta ez a ruha. Nyakamnál fogva húzott még közelebb magához, belemosolygott a csókba.

2016. December 01.

London.

Kézen fogva estünk be, az ország egyik leghíresebb stúdiójának ajtaján. Spencer gyorsan megigazította csapzott haját, és gyors csókot nyomott ajkaimra. A nászutunk, igen elhúzódott, de nem is bántuk, hogy olyan helyen vagyunk, ahol senki nem tudja, mi az a One Direction. Csak a srácok, a család és a menedzsment tudta hol vagyunk, s mikor érkezünk vissza.

Most is csak azért jöttünk haza, hogy interjút adjunk az egyik reggeli műsornak, ugyanis mire az esküvőnk kitudódott, mi már rég a nászutunk helyszínén voltunk. Így sehol nem mutatkoztunk, még úgy mint, egy házaspár.

-Li, akkor mindkettőnknek be kell mennie? – kérdezte Spencer, mikor már a sminkben ültem.

-Persze. A feleségem nélkül, sehova – mosolyogtam rá, mire felnevetett és arcon csókolt, ezzel bosszúságot okozva az engem kezelő sminkes lánynak.

-Spencer Styles, Liam Payne! – nyitott be egy fekete hajú lány, headset-tel a fején, egy mappát szorongatva – 2 perc és önök jönnek.

-Jesszus. Ennyire nem vagyok öreg, hogy tegezzenek. – nevetett fel Spencer. Derekánál fogva húztam magamhoz, s csókoltam a nyakába. Felkuncogott és hajamba túrt. – Mackó, menjünk, mert soha nem végzünk – szólt rám, és kihúzott az öltözőből.

-Hölgyeim és uraim, köszöntsék nagy szeretettel, a One Direction énekesét, és gyönyörű feleségét, Spencer Stylest! – a műsorvezető hangja izgatottan csengett, rajongó lehetett. Feleségem kezét szorongatva sétáltam be a kamerák elé, s ültem le a kanapéra, míg Spenc mellém. – Sziasztok, örülök, hogy itt vagytok! – mosolygott ránk kedvesen. Nem lehetett idősebb nálunk, sőt szerintem még fiatalabb is volt.

-Köszönjük a meghívást – szólalt meg a mellettem ülő lány.

-Nos, kezdjünk is bele. – csapta össze tenyereit, majd az asztalra helyezett kártyák közül felvett egyet és elolvasta – Először is gratulálok nektek!

-Köszönjük – mosolyodtam el, és derekánál átöleltem. 

-Látom még most sem bírjátok egymás nélkül. – nevetett fel, az előbbi mozdulatomra célozva. Hangosan nevetett mindenki, míg én egyetértettem vele. – Szóval, mikor is volt pontosan az esküvő?

-Október 15-én. Az eljegyzésünk után 4 nappal.

-Azta, ez aztán gyors volt! És ott, Kailua-Kona-n?

-Igen, azon a parton, ahol megkértem a kezét. – mondtam büszkén.

-Óóó, milyen romantikus! És, hogy tudtátok elintézni ennyi idő alatt? Sőt, van ami még jobban érdekel. Liam – fordult felém. – Mióta tervezed?

-Elég régóta. Igazából, még nem most akartam megkérni a kezét, csak a szülinapján. Viszont, mikor teljesítette a távot, akkor jöttem rá, hogy nem fogom kibírni februárig. Gondoltam, biztos örülne neki, ha most kérném meg. – dőltem hátra a kanapén és szélesen mosolygó szerelmemre néztem. – Arra viszont nem számítottam, hogy 4 napon belül már a feleségem lesz.

-Ez nagyon aranyos. – mosolygott a lány. – És, hol voltatok nászúton, ennyi ideig. Ha jól tudom, most értetek vissza Londonba.

-Igen, még nem is voltunk otthon, ugyanis késett a gépünk. A nászutunk helyszíne viszont titok, ugyanis szeretnénk még elmenni oda, egyszer-kétszer. Csak már gyerekekkel. – néztem komolyan Spencerre, mire megforgatta a szemeit. Napok óta téma volt köztünk, hogy ideje lenne egy gyereknek, de Spencer még nem érzi úgy, hogy képes lenne rá. Én meg tudom, hogy nincs nála jobb anya.

-Akkor  sem érzem úgy, hogy készen állnék az anyaságra. – csapta be a lakás ajtaját, amint hazaértünk. Még a taxiban kezdtünk el veszekedni a dologról. Ismételten. – Miért nem értesz meg? – fordult felém indulatosan. Fejét lehajtotta, válla rázkódott, tudtam, hogy sír. Utáltam, ha sírt, főleg mikor miattam. – Egyszerűen még élni szeretném az életemet, bulizni. – suttogta és a fürdőszobába viharzott, és magára zárta az ajtót.

-Spencer, kérlek engedj be! – kopogtattam az ajtón – Megértem, de annyira szeretném, ha már lenne egy gyerekünk. Beszéljük meg, kérlek! – próbálkoztam ismételten, de csak a víz csobogását lehetett hallani. Felsóhajtottam és elterültem az ágyon. Ma már biztosan nem fogok fürdeni.

Megakartam várni, hogy megbeszéljük, de egy óra várakozás után elaludtam, abban a szörnyű tudatban, hogy a feleségem most utál engem.


Összesűrítettem a dolgot, a végén bele is rondítottam, de na. ;) 
És, igen rohadt jó fej vagyok, tudom :)  
Pár perc,és új:)

[22."Mackó.."]

Liam Payne

Kailuna-Kona 

2016. Október 11. 

Izgultam, nagyon is. Féltem, mi  is lesz válasza. A tenyerem izzadt, de Spencert nem zavarta, tovább magyarázott, ugyanolyan lelkesen. Én hallgattam, csak mosolyogtam. Annyira édes volt, ahogyan szabad kezével vadul gesztikulálva magyarázott.

Megérkeztünk a partnak arra a részére, amit már előkészítettem, mielőtt idejöttünk volna. Senki sem járt erre, elég elhagyatott rész volt, de a legtökéletesebb. Egy rajongó sem volt.

-Li, ezt te csináltad? – tátotta el a száját csodálkozva. Szembefordult velem, lábujjhegyre állt, karjait nyakam köré fonta. – Köszönöm. – suttogta. Nem csókolt meg, tudtam, hogy arra vár én tegyem meg. Nem várattam meg, ajkaimat egyből az övéire tapasztottam. Kezeim lassan mozogtak testén, egészen formás fenekéig. Belemarkoltam, mire az ölembe ugrott.

-Nem itt fogjuk bepótolni. – húzódtam el tőle mosolyogva. Megforgatta szemeit, és kiugrott az ölemből.  Elsétált előlem és leült egy párnára az asztal előtt.

-Ide jössz, vagy mi van? – fordult felém nevetve. Elmosolyodtam és legyűrtem az idegességemet. Mellé ültem, mire egyből az ölembe fészkelte magát. Fejemet nyakába hajtottam, apró puszikat hagytam a területen. – Li, miért hoztál ide? – fordult felém, ezzel kényszerítve, hogy hagyjam abba a tevékenységemet.

-Mert megérdemled – vontam vállat. Láttam rajta, hogy nem hiszi el, és ennek sajnos hangot is adott.

-Nem hiszek neked. Li, baj van? – kérdezte aggódva, és végig simított borostás arcomon.

-Nem, nincs semmi – hajtottam le a fejemet. Megfordult az ölemben, derekamra ült és eldöntött a földön.

-Nem hiszek neked. – nézett a szemembe, már kicsit ideges is volt. – Mackó, kezdek félni.

-Jó. – sóhajtottam, lehunytam a szemeimet. – Elmondom.

-Na végre! – tapsolt, de nem szállt le a derekamról. Sietve megcsókolt, és kíváncsian nézett rám.

-Na, akkor szállj le rólam! – fogtam meg a derekát, és letettem a földre. Meglepődve nézett rám, de amint letérdeltem elé, kezeit a szája elé kapta. Szemei könnyesek voltak. – Spencer én…én nagyon-nagyon, elmondhatatlanul szeretlek. Nem tudom mit is mondjak, pedig begyakoroltam egy egész jó szöveget, de most egy szó sem jut belőle eszembe. – nevettem fel zavartan. – De, gondolom tudod, miért is térdelek itt előtted. Rettenetesen büszke vagyok arra, amit ma véghez vittél, egyszerűen lenyűgöző. Csodállak. Szóval, Spencer Styles megtisztelnél azzal, hogy ho…

-Igen! – vágott közbe, meg sem várva, hogy befejezzem.

-Befejezhetem? – kérdeztem, legbelül pedig repdestem, hogy ilyen hamar igent mondott.

-Igen.

-Hozzám jö…

-Igen!

-Spencer, hadd fejezzem be. – kértem mosolyogva.

-Bocsi. – húzta be a nyakát.

-Szóval, hozzám jössz feleségül? – tettem fel a nagykérdést, amitől nagyon féltem.

-Igen! – ugrott a nyakamba - Komolyan ettől féltél ennyire? Hogy nemet mondok? –kérdezte, mikor kikászálódott az ölemből, de egyből visszarántottam magamhoz.

-Nem mondanám, hogy féltem. Csak nagyon-nagyon izgultam. – mormogtam hajába. Felnevetett és egy apró csókot nyomott a nyakamba. Majd még egyet, és még egyet. – Spencer, ezt hagyd abba! – szóltam rá, mikor megszívta az érzékeny bőrt.

-Nem akarod megünnepelni, hogy a menyasszonyod vagyok? – nézett fel rám szemtelenül.

-De, csak nem itt fogjuk, ahol bárki láthat. – mondtam, és elkezdtem húzni a szálloda felé.

-Li, nehogy azt gondold, nem vagyok boldog, hogy megkérted a kezemet. – állt meg egy perce – De, gyűrűt nem kapok?

-Basszus, tényleg! – csaptam homlokon magamat, és a zsebemben kezdtem kotorászni. – Akkor kezdjük előről. – térdeltem le elé megint, nem foglalkozva azzal, hogy olyan területen vagyunk, ahol rengeteg ember járkál. – Spencer Styles, hozzám jössz feleségül? – kérdeztem, és felé nyújtottam a gyémántokkal kirakott, nem a legolcsóbb gyűrűt. Érte bármit.

-Igen! – húzott fel a földről, és megint a nyakamba ugrott. A vakuk villogtak körülöttünk, de valahogy nem zavartak, hiszen életem szerelme igent mondott, a feleségem lesz. – Gyönyörű a gyűrű. – suttogta, elérzékenyülve. – Menjünk, mert jönnek a rajongók.

2016. Október 12.

Kailua-Kona, Hawaii.

„LIAM PAYNE MEGNŐSÜL!

Nem rég érkezett újságunkhoz, a nagy hír. Liam Payne eljegyezte gyönyörű barátnőjét!

Nem semmi lánykérés volt, azt megkell hagyni.

Liam Hawaii egy városa közepén térdelt le Spencer elé, s tette fel neki A Nagy Kérdést. A lány egyből igent mondott, és újdonsült vőlegénye nyakába borult.

Már mindenki régóta tudja, hogy a fiatalokat egymásnak teremtették, de kapcsolatuk mégis nagyon zűrös volt.

Az első hírek felröppenésekkor szigorúan barátok voltak, na meg szomszédok is. Aztán, az Up All Night album megjelenésekkor is voltak hírek, a levegő pedig már szikrázott köztük, és több nyilvános eseményen is megjelentek együtt, kapcsolatukat továbbra is tagadták.

A turnén viszont lekapták őket, Los Angelesben,de csak azt az egy csókot tudták megörökíteni. Többet nem mutatkoztak együtt, úgy tűnt, hogy még a barátságuknak is vége.

Azonban, a Take Me Home turné előtt minden világossá vált, mikor újra együtt látták őket, immáron egy párt alkotva. Ezek után viszont, szinte mindig együtt voltak, vagy csak nagyon kevés időt töltöttek egymás nélkül. Ott van például, mikor Liam megszökött a turné közben, és barátnője után ment Skóciába, egy napra. Hát, mi ez, ha nem szerelem?!

És, most itt vagyunk. 2016-ban Spencer teljesítette a világ egyik legnagyobb kihívását, Liam pedig végig figyelte. A rajongóinak pedig az előtte lévő napokon üzent, hogy ebben a pár napban tekintsék átlagos srácnak, hadd foglakozzon, csak Spencer-rel.”


Cirmoskáim, itt az új, remélem olvastátok az alkut. Nem hiszem, hogy meglepődtetek, innentől kezdve lesz sablonos a sztori:) 
Ha összegyűlik a 3 komi -az enyémen kívül- akkor lehet ma, lehet holnap fent lesznek az újak. 
A következő történetet illetően: 
-nem tudom mikor fogom felrakni az első részt. 
-egy ideig, a héten csak egy rész lesz, egyelőre 3 résszel vagyok kész
- remélem tetszeni fog, én nagyon szeretem ♥ 

Guten Tag, Babes

Xxx.En_Payne

Alkut ajanlok

Cirmoskaim, telorol vagyok, es semmi kedvem ekezetet irni.
Ha nem olvassatok el, akkor igy jartatok, en jot akartam ;)
A lenyeg annyi lenne, hogy mivel mar csak 3-4 resz van, es a lany, aki csinalna a designet, mar nagyon szeretne, es minel hamarabb el akarja kezdeni. Szooooval. Ha ossze gyulik a mai reszhez 3 komi (nem varok el sokat.), akkor holnap, vagy meg ma, felteszem a maradekot!:)

Guten Tag, Babes

Xxx.En_Payne 

[21. "Téged nem tudlak utálni."]

Harry Styles 

Kailuna-Kona, Hawaii

2016. Október 11. 

Izgatottan pattantam ki a taxiból, s engem követett testvérem, valamint szüleim. A következő taxikkal érkezett csapatunk többi tagja is. Ámulva néztünk végig a hatalmas hotelen, amiben Liam és Spencer 3 napig lakott.

Spencer már 2-3 órája versenyzik, Liam legutóbbi jelentése alapján a biciklipályán rója a köröket.

Táskáinkat kézbe kaptuk, a taxis el is hajtott. Szótlanul sétáltunk be a szállodába, vettük át a kulcsainkat, foglaltuk el a szobákat.

Továbbra is egyedül vagyok, mindenhol saját szobám van, ugyanis Niall is megtalálta azt a lányt, aki boldoggá teszi őt. Fiatalabb, mégis nagyon szép lány, nem kis hírnévvel. Kylie nagyon kedves lány, és sokat segít abban, hogy egy kicsit elfelejtkezzek Ashlyn-ről. Ő lett a legjobb barátom, nagyon kevés idő alatt.

-Hé, haver – nyitott be a szobába Niall, kizökkentve rövid gondolatmenetemből. – Mennünk kell.

-Oké – álltam fel és sétáltam mellé, hogy indulhassunk.

-Hé, ne szomorkodj! – szólt rám, próbált kicsit jobb kedvre deríteni. Kevés sikerrel. Megveregette a vállamat, majd barátnőjéhez sétált, és átölelte. Kylie mosolyogva nézett rám, nem őszinte, csak amolyan bíztató. Az én mosolyom is ilyesmi volt.

-Harry, hoznál nekünk valami innivalót? – kérdezte Zayn, miközben egy tökéletesen rejtekhelyről néztük a versenyt. Szívszorító volt nézni, ahogyan az összes srác ölében ül a barátnője, csak én üldögélek egyedül, szótlanul. – Hátha találsz valami lányt. – próbált viccelni, de miután több helyről kapott szúrós pillantást, behúzta a nyakát, és csendben maradt.

-De, persze. Hozom. Mindenki kér? – néztem végig kedvetlenül a társaságon. Kelletlenül bólogattak, majd elindultam.

Lassan lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel sétáltam a szurkolók között, egyszer-kétszer néztem fel, hogy tudjam merre kell mennem. Az emberek érdeklődve néztek rám, biztos vagyok benne, hogy páran fel is ismertek. Egyik kezemet kivettem a zsebemből, s fejemen pihenő kalapomat még jobban az arcomba húztam, majd a napszemüvegemet is megigazítottam.

Az italos pultnál elmormogtam mit is akarok. Az eladó lány érdekesen nézett rám, kissé értetlenül, de mikor hangosabban megismételtem kérésemet, felismert, így a kép nem maradhatott el. Egyre többen gyűltek körénk, aminek jelen helyzetben egyáltalán nem örültem. Elnézést kérve mentem el mellőlük, és igyekeztem vissza a csapathoz.

-Elnézést! – mormogtam el egy bocsánatot, mikor figyelmetlenségem eredményeképp neki mentem valakinek. Nem néztem rá, fejemet lehajtva loholtam el mellette.

-Harry?!- nem akartam, de felismert. Nem álltam meg, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. – Harry?! Harry, kérlek! Megértem, ha utálsz, de kérlek, várj meg! – a lány hangja túlságosan is ismerős volt, de mégis bebeszéltem magamnak, hogy képzelődöm. Utánam futott apró tenyerét a vállamra simította, így próbált megállítani, az eszeveszett rohanásomban. Hirtelen megtorpantam, vékony teste a hátamnak ütközött. Szembe fordultam vele, hitetlenkedve néztem rá.  Olyan régen láttam. Hullámos szőke haja keretezte gyönyörű, piros arcát, félve nézett rám. Ajkaim elnyíltak egymástól, nem tudtam megszólalni. Az italok sorban potyogtak ki a kezemből, de nem érdekeltek, csak az előttem álló lány foglalkoztatott. Megragadtam a karját, és szorosan magamhoz húztam. Olyan szorosan öleltem, mint még soha. Egész testében remegett, tudtam, hogy sírt. Kezeim hátáról, derekára csúsztak, így akartam még közelebb tudni magamhoz. Apró kezei lassan vándoroltak fel a nyakamhoz, és kulcsolta őket össze. Erősen kapaszkodott belém, attól félve, hogy hirtelen ellököm magamtól.

-Úristen – fogtam fel, kit is tartok a karjaim között. – Úristen. – csak magamat tudtam ismételgetni. – Te jó ég. Ahslyn. – karjaim megfeszültek törékeny teste körül, arcomat szőke hajába temettem.  – Azt hiszem beszélnünk kell. – toltam el magamtól minimálisan, hogy a szemébe tudjak nézni. Ujjaival akaratosan letörölte könnyeit, és bólintott. Segített felvenni az innivalókat, majd elindult. Halkan felnevettem és egy lépéssel mellett termettem, és húztam magamhoz a derekánál. Fejét lehajtotta, így próbálta elrejteni zavarát, és mosolyát is. – Állj meg itt! Mindjárt jövök! – nyomtam puszit hajába, majd a többiekhez sétáltam. Mindenki kezébe nyomtam egy-egy üdítőt és szó nélkül távoztam. – Tudok egy nagyon jó helyet, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni. - ismételten bólintott és hagyta, hogy a szállodához vezessem.

Hang nélkül, félve a lebukástól rohantunk végig a zsúfolt folyosón, ahol rengeteg rajongó és hozzátartozó álldogált. Ujjainkat összekulcsolva húztam el a hátsó lépcsőig, ahol nem volt sok ember. Nem úgy mint a liftnél, vagy a főlépcsőnél. A kulcsokkal szenvedtem egy ideig, de Ash megunta és megoldotta helyettem az ajtó kinyitását. – Köszönöm.

Elmosolyodott, és lehajtott fejjel az ágyamra ült. Arcát a tenyerébe temette, halkan szipogott. Leguggoltam elé, kezeimet a térdére helyeztem, s simogatni kezdtem.

-Nézz rám, kérlek! – hangom halk és könyörgő volt. Rám emelte csillogó tekintetét, de nem mosolygott, úgy ahogy szokott.

-Utálsz engem? – a sírástól rekedtes volt a hangja. Elmosolyodtam, végig simítottam piros arcán.

-Tény, hogy nagyon fájt. Nagyon sokat szenvedtem, és igen bevallom, hogy még sírtam is. Ezt Spencertől meg is kérdezheted. De tudtam, inkább reménykedtem benne, hogy ugyanúgy szeretsz, mint én téged. Bevallom ránéztem más lányokra is, de eggyel sem feküdtem le, csak is rád vártam. És…és, el sem hiszem, hogy itt ülsz, a szállodai szobám ágyán, előttem. – sóhajtottam fel. – És, hogy magamat idézzem. Téged nem tudlak utálni.  Cirmoskáim, meghoztam az újat, csak annyit mondanék, hogy rövid lett, tudom, de szerintem iszonyat cukker:) Már csak 4 rész, és új történet!:3
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácsáim!:)

Guten Tag, Babes

Xxx.En_Payne

[20. Iron Man]

Spencer Styles
2016. Október 11. 
Kailua-Kona , Hawaii. 

Gyomorgörccsel ébredtem, nehezen tudtam felfogni, hogy ilyen hamar eljött ez a nap.

Naponta többször is edzettem, igaz nem egyszer kerültem korházba, mert túlhajtottam magamat, vagy elestem, és kicsit komolyabban megsérültem.

Liam karja a derekamon pihent, teljesen magához szorítva engem.

-Li – nyomtam csókot nyakára, s így haladtam egyre feljebb. – Mackóm, kelj fel. – suttogtam fülébe. Felmordult, de nem mozdult. – Liam, lefogom késni a rajtomat. – feküdtem a hátára. – Li, légy szíves. – nyomtam puszit a hátára. – Hát jó, akkor elmentem, majd azért szurkolj. – szálltam le róla, és sétáltam át a fürdőszobába, hogy felvegyem a mezemet, amiben versenyezni fogok.

Hangos nyikorgással nyílt ki a fürdőszoba ajtaja, s jelent meg mögötte Liam.

-Izgulsz, babe? – lépett mögém, s húzott magához szorosan. Bólintottam, és megfordultam karjai között. Apró csókot nyomott ajkaimra, tenyerét a derekamra helyezte. – Minden a legnagyobb rendben lesz. Ahogy elindulsz biciklizni autóba ülök, és a fordítóhoz megyek, ahol kérni tudsz, ami kell. Aztán rohanok a futópályára, és viszem, ami kell. – magyarázta, inkább magának, mint nekem. Helyeslően bólogattam és egy utolsó csók után, kimentem a fürdőből. A szállásunk az úszás helyszíne, és az első depó közelében volt, így az összes szükséges cuccommal, lementem.

Azt gondoltam, hogy rengetegen lesznek, de nem ennyire. Több nő álldogált a biciklis depó mellett, és nézte aggódva a gyakorló férjét, barátját, vőlegényét, esetleg saját fiát.

Mivel még reggel 7 óra sem volt, így nagyon hideg volt. Összehúztam magamon a melegítő felsőt.

A kihelyezett hangfalakból, motiváló, vagy épp nyugtató számok szóltak, miközben néha-néha lehetett hallani a speaker hangját is.

Fülemben hangosan dübörgött Ed Sheeran – I See Fire című száma, amitől elöntött a nyugalom.

-Kérem húzza le a felsőt, hogy felírjam a  rajtszámot! – kért félénken egy 18 körüli lány. Lehúztam a cipzárt és szabaddá tettem a jobb, majd bal vállamat is. A filc alkoholos szaga egyből bekúszott az orromba, elhúztam a számat. – Köszönöm, sok sikert! – motyogta, amint végzett, és engedte, hogy belépjek a többi versenyző közé. Kijelölt helyemet kerestem, és közben megnéztem mennyi nő is van jelen.

-Spencer, Spencer! – kiabálta egy ismerős női hang. Megpördültem a tengelyem körül, szembe találtam magamat Gabival. – Jaj, de jó, hogy te is itt vagy! – ölelt magához szorosan, a magyar lány. – És, most végre te is versenyzel! – csapta össze tenyereit, miután elengedtem.

-Igen, most nem csak nézem. – sóhajtottam kicsit idegesen. Lepakoltam a cuccomat, és örömmel tapasztaltam, hogy Gabi mellett van helyem. – Miért vagy te ennyire felpörögve? – álltam meg vele szembe.

-Annyira várom, már! – ugrált.

-Hanyadjára is csinálod végig? – kérdeztem, miközben a tóhoz sétáltunk. Bejelentették, hogy csak 20 perc van a rajtig.

-Uhm, azt hiszem ez lesz a 11. – nyomta mutató ujját az ajkaira, ezzel imitálva a gondolkozást.

-Azta – csak ennyit tudtam kinyögni, mielőtt belementünk volna a hideg vízbe, hogy melegítsünk egy kicsit.

Liam Payne
2016. Október 11. 
Kailuna-Kona, Hawaii. 

Spencer rettenetesen ideges volt egész reggel, és még tegnap is. Megértem, ugyanis nem kis dologra készül, és még aranyos is, mikor ideges. Nehezen engedtem el reggel, féltem, hogy valami baja eshet, és soha többet nem tarthatom karjaim között.

Elhessegettem rémisztő gondolataimat, és telefonomat kezdtem keresni. Még mielőtt lemennék a rajt helyszínéhez fel kell hívom Harry-éket, hogy mikor érkeznek.

Spen úgy tudta, hogy senki sem tud eljönni, de csak álca volt, hogy egy kicsit meglepjük. A szülei is ma érkeznek, róluk szintén nem tud.

-Csá, haver! – hallottam meg a vonal túlsó oldalán Harry hangját.

-Helló, mikorra értek ide, körülbelül? – kérdeztem egyből a lényegre térve.

-Nem tudom, most szálltunk le a repülőről, innen elvileg még olyan 2-3 óra. Szóval, olyan 10-11 körül. Akkor már biciklizni fog? – kérdezte.

-Igen, reméljük, hogy minden rendben lesz. – sóhajtottam idegesen, és beletúrtam a hajamba. – Mennem kell, haver. 10 perc múlva lesz a rajtja.

-Oké, de nyugodj meg, semmi baj nem lesz – próbált nyugtatni, de tudtam, hogy ő is nagyon ideges. Kinyomtam, és a telefont a zsebembe süllyesztettem, majd a Spencer táskáját a vállamra kapva, elhagytam a szállodát.

A tóhoz sétáltam. A rajtvonal elvolt különítve tőlünk, szurkolóktól. Már mindenki bent volt az kis részen, hiszen alig 2 perc volt a rajtig.

-Spencer! – kiabáltam, mikor észrevettem a lányt, akibe oly’ régóta szerelmes vagyok. Felém kapta tekintetét, s idegesen elmosolyodott. Odasétált hozzám, derekánál rántottam még közelebb magamhoz. Ajkaimat nyugtatólag helyeztem övéire. Nyakamnál ölelt át szorosan, erősen markolta meg a pólóm szegélyét. – Sok sikert, babe! – suttogtam ajkaira, majd elengedtem és hagytam, hogy elfoglalja a rajt pozíciót.

-Egy perc a rajtig! – a speaker hangja izgatottan csengett, míg a versenyzők és a legtöbb hozzátartozó torka elszorult. – A 38. Hawaii Iron Man rajtjáig 30 másodperc van hátra! – a sziklára kihelyezett gép elkezdte a visszaszámlálást, a lufikat egyesével kezdték felengedni. Közben elindult az egyik legmotiválóbb dal, I am in on Iron Man. Spencer rám nézett, tekintete félelmet sugárzott.

-Ügyes leszel, babe! – tátogtam. Halvány mosoly futott végig csodálatos arcán, ami megmelengette a szívemet.

A duda eldörrent, mindenki egyszerre kezdett megindulni a víz felé, míg mi hangos tapssal bíztattuk őket.

Az idő telt, de még senki nem jött ki a vízből. Az úszás 2 körös volt, egyszer elfutottak előttünk, hátha szükségük lehet valamire.

-Figyelem emberek! – szólalt fel, Logan – a speaker. – Érkezik az első boly! – mindenki izgatott lett, egyszerre fordultunk a tó felé, ahonnan érkezni fognak.

Az első 10 ember, csak férfiakból állt, nem is vártam mást. – Figyelem, újabb boly! – figyelmeztetett, de még mindig nem voltak benne nők. – És, érkeznek az első nők! – hangja betöltötte az egész partszakaszt, mindenki lélegzete elakadt. Idegesen figyeltem, nem tudtam, hogyan úszik a többi nő.

-Gyerünk, babe! – kiabáltam túl a tömeget, mikor megláttam Spencert. Gabival jött ki egyszerre, s mögöttük futott ki  másik 3 nő, és egy-egy férfi versenyző is. Hozzám futott, amit nagyon furcsálltam, ugyanis nem írt fel semmit a lapra, amire esetleg szüksége lehet. Gyors csókot nyomott ajkaimra, majd visszaszalad a vízbe.

-Liam, hol vagy már? – kiabált a vonal másik végén Harry. – Mindjárt ideér, és te még mindig nem vagy itt! Hallod, Liam, Spencer mindjárt beér a célba! – gyorsan kapkodtam a lábaimat, egyre hangosabban hallottam hangját, végül megláttam a nekem háttal álló Harry-t és szüleit, valamint Gemma-t és egy ismerős szőke lányt.

-Itt vagyok – álltam meg mögöttük, és öleltem meg gyorsan mindenkit. – Ashlyn? – kérdeztem. – Hát, te?

-Én, izé. – nem válaszolt, arcát Harry mellkasába fúrta, miközben a srác boldogan mosolygott.

-Együtt? – kérdeztem mosolyogva. Bólintott és Logan-re kezdett figyelni.

-Már, 7 versenyző a célban van, köztük egy nő, Gabi. És, most érkezik a 38. Hawaii Iron Man, 8 helyezettje, a női kategória második legjobbja, aki mindössze 9 óra 34 perc alatt teljesítette a távot. Spencer Styles! – az emberek boldogan tapsolni kezdtek, néhány fiatalabb lány felkapta a fejét, egyértelműen felismerték.

Kezeit magasba emelve szakította át a célszalagot, és dőlt az előttünk lévő korlátra. Szülei egyből odapattantak hozzá és szoros ölelésbe zárták, majd Gemma, Harry és Ashlyn is követték a mozdulatsort.

-Babe – suttogtam és magamhoz szorítottam remegő testét. Hajába kisebb puszikat nyomtam, miközben hátát simogattam. – Annyira, de annyira büszke vagyok rád. – felemelte a fejét, és megcsókolt. Sajnos a kordon még mindig elválasztott minket, de még így is könnyedén öleltem át vékony derekát.

-Köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogta és felém nyújtotta az eddig kezében szorongatott köszönet rózsáját.

-Nem, ez anyukádat illeti. – nyomtam csókot homlokára és a síró Anne felé fordítottam.

Újra édesanyja nyakába borult, és együtt sírtak. Ezalatt megérkeztek a többiek is. Mindenki sorra gratulált a lánynak, majd hagyták, hogy elmenjen masszíroztatni.

-Volt egy olyan pont, mikor azt hittem megállok. Nem láttalak sehol, pedig nagyon is kellett volna a víz, mert a frissítő állomásokon nem adtak, csak energia löttyöt. De, aztán megláttalak, és megnyugodtam. Tudtam, hogy végig csinálom, ha te is itt vagy nekem. Viszont azt tényleg nem gondoltam, hogy ilyen elől végzek. – magyarázott lelkesen Spencer, miközben a fürdőben szárította a haját. Arra kértem, hogy öltözzön át, és menjünk el együtt valahova.

Én tudtam, miért, és hova. Csak is én tudtam az egészről. – Mackóm, hová is megyünk? – ült a derekamra, és támasztotta meg magát, a mellkasomon.  Elmosolyodtam, meglöktem karjait, így elvesztette egyensúlyát és a mellkasomra esett.

-Az titok – suttogtam ajkaira, s végre megcsókoltam.  Nyelveink lassú táncot jártak, kezdtünk kicsit messzire menni, főleg mikor a pólómat kezdte lehúzni. – Ne most. Menjünk, babe. – húztam fel az ágyról, kicsit sértődött barátnőmet. – Na, ne durcizz már – fordítottam szembe magammal. Duzzogva pislogott fel rám, de ajkain látszott a halvány mosoly – Ígérem, hogy bepótoljuk. – vigyorodtam el kajánul. Felkaron ütött, majd elhúzott tőlem. 

Cirmoskáim, itt az új. Nincs külösebb hozzáfűznivalóm, szerintem úgyis kitaláljátok mi lesz.:)
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépacskáim!:)

Gutes Tag, Babes 

Xxx.En_Payne