[25.Epilógus - Avagy, itt a vége, fuss el véle!]

Nos. Nem így terveztem. Nem is tudom mit mondjak. Azt hiszem, még nem jutott el az agyamig, hogy ma VÉGE van ennek a történetnek. 

Köszönetet szeretnék mondani, a két legjobb barátnőmnek, akik segítettek, mikor elakadtam, bíztattak, mikor be akartam fejezni. Köszönöm! ♥♥ 

Egy-két érdekesség: 

-a gépemen, Hall Of Fame néven van elmentve. 

-összesen 59 oldalas, rettentő rövid. 

-a történet legelső változata egy nagyon kezdő történet volt, Brothers forever címmel, 3 rész után abba hagytam. 

-a történet megírása 2 hónapot és 12 napot vett igénybe (ez az időtartam nagyon fontos számomra)

-a 15. résztől kezdve szinte mindegyik részen sírtam, annyira küzdöttem a megírással. 

A következő bejegyzésben egy kis ismertető lesz az új történetről, egy nem FF-ről is, valamint a második évadról is!:)

Liam Payne

2021. Október 15. 

London. 

Ölemben legkisebb gyermekemmel, sétáltam le a lépcsőn, feleségemhez, és 4 éves lányunkhoz. Claire boldog nevetése betöltötte az egész nappalit, míg Spencer mosolyogva csikizte oldalát.

-Anya, hadd nézzem a mesét! – kérlelte nevetve, ezért alig lehetett kivenni mit mond.

-Kapok egy puszit? – hagyta abba lányunk kínzását, és mutatott az arcára, ahova Claire hatalmas, cuppanós puszit nyomott.

-Jó reggelt, szépségeim! – szólaltam meg, ezzel felhívva magamra a figyelmet.

-Apuciii. – szaladt felém Claire, már nem is érdekelte a hercegnős mese.

-Kicsim, vigyázz Toby-ra! – szólt rá Spencer, és utána sétált, hogy köszönteni tudjon minket. – Szia, babám! – emelte magasba kisfiunkat, és arcát elhalmozta puszikkal.

-És, velem mi lesz? – kérdeztem durcásan, széttárt karokkal. Felnevetett és hozzám lépett.

-Jó reggelt, szívem! – nyomott egy apró csókot a számra.

-Fúúúúj. – fejezte ki nem tetszését Claire. Elmosolyodtunk. – Ne, csináljátok! – takarta el apró kezeivel szemeit.

-Kicsim, ebbe semmi rossz nincs. – guggoltam le elé. – Olyan, mint mikor te adsz puszit Noah-nak. – mondatomra arcát tenyereibe rejtette és lehajtotta a fejét. – Én is, úgy szeretem anyukádat.

-De, apuci. – kezdte csendesen, valamivel próbálta kivágni magát a helyzetből. – Én nem szeretem Noah-t. – fonta össze maga előtt a karját.

-Claire, ezt még tagadnod is felesleges. – szólalt meg a Toby-val játszadozó Spenc. – Képzeld, ma jönnek hozzánk. – felé kaptam a fejemet, nekem elfelejtett szólni, hogy ma átjönnek. Terveim voltak.

-Noah is? – csillantak fel egyből szemei.

-Igen, kicsem Noah is. – bólogatott.

-Akkor megyek öltözni – szaladt fel a lépcsőn egyesen a rózsaszín szobájába. Spencer-rel nevetve néztünk utána.

-Felviszem Toby-t. – nyomott csókot ajkaimra.

-Hát, te meg mit csinálsz? – ölelt át hátulról feleségem, miközben a reggeli maradványait mosolyogva. – Te mosogatsz? Mi van veled, Liam Payne? – nevetett fel. A nyakamra helyezett apróbb csókokat.

-Semmi, Mrs. Payne – fordultam szembe vele, s heves csókba invitáltam. – Mikor akartál szólni, hogy átjön a banda?

-Nem szóltam volna? – kapott a fejéhez. – Annyira sajnálom, Mackó. Olyan sok dolgom volt, hogy elfelejtettem szólni.

-Semmi baj, babe. Csak terveim voltak mára. – mosolyodtam el kajánul, mire felkaron ütött. – Na, ez miért? – kaptam a kezemhez, oda ahol megütött.

-Mackó, nem fáj az neked. – csókolt meg röviden, amit rendszerint elmélyítettem.

-Szeretlek, babe. – csókoltam meg újra, ezúttal sokkal hevesebben.

-Szeretlek, Mackó.