[02."Kiestél?"]

Hiii,Girls!:) 

Már megint cukiság rohamom van... Újabb résszel érkeztem, mert sikerült megírnom a 10. részig. :) 

Nem garantálom, hogy holnap is lesz rész. 

Most vettem észre, hogy rettentő rövid lett az előző rész. 

Jó olvasást, várom a véleményeket! Legyetek jók Marharépácskáim! :) 

xxx. En_Payne

Spencer Styles 

2010. Június 23. 

Holmes Chapel. 

-Spencer, kiestem! – mondta Harry sírva. Imádom az öcsémet, és hatalmas tehetségnek tartom, de mélyen legbelül megkönnyebültem, hogy még egy ideig együtt maradunk.

-Kiestél? Az hogy lehet? – értetlenkedtem.

-Azt mondták, túl fiatal vagyok, hagyjam fejlődni a hangom. – mondta rekedtesen a sírástól.

-Hééé, nyugi. Akkor, majd jövőre is megpróbálod – próbáltam megnyugtatni, kevés sikerrel.

-Na, hogy van? – lépett be a szobámba Gemma.

-Kiesett – suttogtam, mire nővérem szemei elkerekedtek.

-Micsoda? – hangja oktávokkal magasabb lett, s kikapta a kezemből a telefont, próbált beszélni Hazza-val.

-Gemma, hangosítsd már ki! – vinnyogtam, hogy én is halljam öcsém hangját. Nővérem tette, amit kértem, így már ketten magyaráztunk Harry-nek.

-Héé, csajok! A nevemet mondták, vissza kell mennem – mondta izgatottan Harry.

-Na, akkor menj! Lehet rájöttek, hogy hibáztak azzal, hogy kiejtettek. – bíztattam.

-Majd hívlak titeket! – mondta, s kinyomta.

Gemma-val egymás kezét szorongatva vártuk, hogy Harry visszahívjon.

-Lányok, gyertek vacsorázni! – kopogott be a szoba ajtaján Robin.

-Menjünk – sóhajtottam, kezembe fogva a telefonomat.

Csendesen fogyasztottuk vacsoránkat. A megnyugtató csendet a telefon éles hangja szakította félbe.

-Spencer, tudod, hogy vacsoránál nincs telefon – szólt rám anya szigorúan.

-De, anya. Ez Harry! – mondtam,  széttárva karjaimat.

-Oh, az más – mosolyodott, s kezével intett, hogy vegyem fel.

-Bent vagyoook! – üvöltötte önkívületi állapotban Harry. – Érted? Bent vagyok az x-factor döntőjében! – még mindig kiabált.

-Te jó ég! Hogyan? – kérdeztem. Hirtelen kicsit elszontyolodtam, de próbáltam visszanyerni a jókedvemet, s örülni az öcsémnek.

-Másik 4 srcáccal összerakott minket Simon! – kiabálta.

2010. Szeptember 1. 
London, X-Factor székház. 

 Jegyeinket szorongatva állunk a sorba a műsor helyszíne előtt, hogy élőben végignézzük, Harry-ék első szereplését. Voltak már nálunk, mikor össze kellett szokniuk, de nem voltam otthon, ugyanis pont edzőtáborban voltam Los Angeles-ben. Harry rengetek képet küldött a srácokról, így már nagyjából tudom, ki kicsoda. Viszont ma adás után megismerhetek mindenkit.

-Jó napot! Kérem a jegyeiket! – mondta ugyanaz a szőke hajú lány, akit az első napon láttunk az adminisztrációnál. – Óóó, te vagy Harry tesója? – kérdezte mosolyogva, mikor felé nyújtottam a nyakamban lógó kártyát, hogy érvényesítse, hogy a műsor közben is bemehessünk Hazz-ékhoz.

-Valahogy úgy – mosolyodtam el én is. – Spencer vagyok –mutatkoztam be.

-Ashlyn. – mosolya még szélesebb lett, és intett egyet a kezével. – Majd odabent még találkozunk. Remélem.

-Mindenképp. – mondtam, majd elindultam befelé.

A jegyeink az első sorba szóltak, tökéletesen láthattuk az összes előadót, versenyzőt. Elfoglaltuk a helyünket, lepakoltuk a cuccainkat, s egyből a színfalak mögé mentünk, hiszen a kezdésig még 30 perc van.

A biztonságiak átengedtek minket, miután felmutattuk a kártyáinkat, el is igazítottak minket a One Direction öltözője felé. Az ajtó előtt még álldogáltak páran, gondolom a fiúk szülei.

Az ajtó hirtelen nyílt ki és a srácok, szinte azonnal a családtagjaik nyakába ugrottak. Harry kevés híján megfojtott, de elnéztem neki, mert már hetek, sőt hónapok óta nem láttam élőben.

-Speny, tudod, te mennyire hiányoztál? – kiabálta a fülembe boldogan. – Azta, de jól nézel ki! Hol voltál? – kérdezte meglepetten, mikor végig nézett rajtam.

-Los Angeles-ben – mosolyodtam el. – Te sem nézel ki rosszul, öcsi. –kócoltam össze a haját.

-Mit kerestél te, L.A.-ben? – kérdezte még mindig engem szorongatva.

-Táboroztam.  – vontam vállat, mintha semmit sem jelentene. –Na, de mesélj, milyen az x-factor házban élni? Vagy milyen a banda? – kérdeztem.

-Szuper! – ugrott egyet, amin felnevettem. 16 éves, de olyan, mint egy három éves. – Juj, nagyon izgulooook! – mondta.

-Azt elhiszem – kuncogtam, miközben besétáltunk az öltözőjükbe, hogy ott folytassuk a beszélgetést.

-Na, most, hogy végre itt vagy, szeretném bemutatni neked a srácokat – ölelte át fél karral a vállamat, majd a fiúk felé fordított. – Ő ott – mutatott az egyetlen szőke tagra, aki épp az anyukáját szorongatta, miközben fél szemmel minket figyelt – Niall, tudod, aki sokat eszik és hangosan beszél – magyarázta. Igen, említette, hogy van egy ilyen srác. Niall felénk sétált, majd kezét nyújtotta, hogy bemutatkozzon.

-Niall Horan – mosolygott rám.

-Spencer Styles – ráztam meg a kezét. – Sokat hallottam már rólad.

-Tényleg? – vonta fel fél szemöldökét.

-Ühüm, Harry rengeteget mesélt rólatok.  – az említett vadul bólogatott mellettem, jelezve, hogy igazam van.

-Szóval folytassuk, mert lassan mi jövünk. – hadarta Harry – Ő, Louis – mutatott a két szőke kislány előtt guggoló srácra, aki csak gyorsan intett egyet, aztán már hallgatta is tovább a húgai hallgatását. – Ő, Zayn – a magas, fekete hajú srác éppen az egyik testvérét szorongatta, de egy perccel később odajött hozzánk.

-Zayn Malik – nyújtott kezet.

-Spencer Styles. – mosolyogtam rá, majd már újból öcsémre figyeltem, aki lelkesen kereste a banda utolsó tagját, aki épp felénk kocogott.

-Ő, Liam. – suttogta a fülembe. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

-Helló – köszönt az utolsó srác, akit még nem ismertem hivatalosan. Göndöres barna haja, erősen hasonlított az öcsémére. Barna szemei kíváncsian vizslattak, száját pedig aranyos félmosolyra húzta. – Liam Payne, de gondolom a bátyád, már említette.

-Spencer Styles. Bátyám? – értetlenkedtem- Te most Hazza-ról beszélsz? – kérdeztem.

-Ja – bólintott.

-Jó vicc. Harry az öcsém – nevettem.

-Srácok, 5 perc kezdésig! – nyitott be az egyik stábtag, majd el is tűnt.

-Akkor mi megyünk is – mondta anya, és elhúzott Harry-től. Kikaptam a kezemet az övéből, s visszaszaladtam az öcsémhez. Nyomtam egy hatalmas puszit az arcára.

-Ügyes légy! – suttogtam a fülébe, majd Gemma-ba karolva a helyünkre sétáltunk.

A srácok elképesztőek voltak, de ezen meg sem lepődök, mert Gemma már hallotta őket, és mesélte mennyire tehetségesek. A folyosón sétálva kerestem a női mosdót, mikor neki mentem valakinek.

-Oh, bocsi – fogtam  a  fejemet, mert csúnyán lefejeltem szegényt.

-Semmi baj- kuncogott ő is a fejét dörzsölve.  – Nem hittem, hogy így találkozunk megint – nevetett fel. Így már én is megismertem.

-Ashlyn! – kiáltottam fel boldogan, mikor eljutott a tudatomig, hogy a pénztáros szőke lányt fejeltem le. – Hát, te? – kérdeztem meglepve.

-Én? Jöttem nézni a műsort, csak most érek rá. – mondta szomorúan mosolyogva. – A One Direction volt már?

-Igen, most lett vége. – mondtam.

-Óóó, a fenébe! – suttogta csalódottan. – Milyenek voltak? – kérdezte.

-Nagyon szuperek! – mosolyogtam rá kedvesen.

-Spenceeeeeer! – kiabálta a testvérem, valahonnan a közelből.

-Itt vagyoooook! – kiáltottam vissza, mire a nagyokos észrevett minket és felénk sétált. Lazán sétált felénk, kezeit zsebre dugta, hatalmas mosolyával megmutatta gödröcskéit.

-Már mindenhol kerestelek! – ölelte át a vállam. – Lassan indultok, csak még eredményhirdetés.  – mondta szomorúan. – Szia, Ash! – vette észre a mellettünk álló lányt. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

-Megvagyok – vont vállat mosolyogva a lány. – Te? Nagyon izgulsz? – kérdezte mosolyogva.

-Csak egy kicsit – nevetett Harry, próbált nyugodtnak látszani.  Megsimogattam a hátát, próbáltam nyugtatni.

-Mennünk kell – sóhajtottam, mikor meghallottam a műsor introját. – Ashlyn, te merre ülsz? – fordultam a lány felé, mikor Harry elszaladt mellőlünk.

-Az első sorban, a 12-es szék – nézte meg a jegyét.

-Szuper, akkor pont mellettem! – kiáltottam fel boldogan és a lányba karolva sétáltam a helyünkig.

Ashlyn-nel egymás kezét szorongatva vártuk, hogy megszülessen az eredmény. A műsorvezető természetesen húzta a nézők idegeit, pedig Ő már tudta, hogy ki az, aki tovább jutott.

-A következő tovább jutó nem más, mint aaaa – még mindig húzta az emberek idegeit, közben szélesen mosolygott. – One Direction! – hatalmas tapsvihar, a srácok egymás nyakába borulva ugráltak, mi pedig családostul indultunk az öltözőkhöz.

-Majd még beszélünk! – öleltem meg Ahs-t, majd ott hagytam a nézőtéren. Az öltözőig sem kellett elmennünk, a fiúk elénk rohanva ugrottak a nyakunkba.

És, itt kezdődött a karrierük.