[09. "Up All Night"]

Spencer Styles

2011. November 11. 

London. 

Reggel ismételten késve keltem, ami újabb szokásommá vált.  Ahslyn idegesen toporogva várta, hogy felöltözzek. Ma jelenik meg az album, és el kell mennem a kiadóhoz, hogy szereplejek a srácok, kisebb műsorában, amiben visszaszámolnak a megjelenésig.

-Mi van veled, Speny? – aggodalmaskodott, miközben a táskám után kutattam.

-Hogy érted? – kérdeztem vissza furán.

- Olyan szétszórt vagy. Mindenhonnan elkésel – gondolkozott el.

-Sok volt ez a pár hónap. Elfáradtam. És most el kell kezdenem keményen tanulni, az érettségimre. A turnéról is hazajövök, pár héttel korábban, hogy egyedül legyek és tanuljak. Talán elutazom valahova. – vontam vállat.

-Sajnálom – tette kezét a vállamra. – Holnap készülünk együtt a bálra?

-Persze – mosolyodtam el halványan – Hozzám úgyis jön Lou, hogy segítsen, cserébe holnapután én vigyázok Lux-ra.

Az út további részében nem beszélgettünk, talán azért, mert hamar megérkeztünk.

-Spencer, már megint elkéstél – mondta szemrehányóan Simon.

-Bocsánat – húztam be a nyakam.

-Ne sajnálkozz, inkább menj, a srácokhoz, 5 perc és kezdünk – intett az ajtó felé, ami mögül a fiúk ordibálásait lehetett hallani.

-Sziasztok! – köszöntöttem Őket egy-egy öleléssel. – Hogy vagytok? 

-Izgulunk – mondta teljesen felpörögve Niall, miközben egy energia italt szorongatott.

-Figyelj – néztem rá, vagyis egyenesen kék szemeibe – Add azt ide!  - próbáltam kicsavarni a kezéből az italt, de nagyon erősen szorította, félő volt, hogy összeroppantja – Niall, add ide!

-Nem – durcázott, akár egy 3 éves.

-De, én kérem szépen – néztem rá kedves mosollyal az arcomon. – Ha ideadod, akkor holnap kapsz tőlem egy naaagy – húztam el az „a” betűt – zacskó gumicukrot – próbáltam alkudozni vele. Egy pillanatra megállt az észnélküli rohanásban, és elgondolkozott.

-Áll az alku – nyújtotta át az energia bombát. Tovább rohangált, mindaddig, amíg Simon be nem lépett a helyiségbe.

-Srácok – kért magának figyelmet – és Spencer – tette hozzá mosolyogva, mikor látta, hogy csúnyán nézek rá – ha kész vagytok, akkor üljetek le, és adjátok önmagatokat, amíg nem jelzünk, hogy kezdhettek visszaszámolni. Próbáljatok meg normálisan viselkedni, illetve válaszolni. – mondta, majd ott hagyott minket. Felvettük a fülest, amin keresztül kaptuk az utasításokat, valamint a twitter kérdéseket.

-Helló, lányok! – szólalt meg Liam. Rákaptam a tekintetemet és óvatosan rá mosolyogtam. – Nem tudjuk mennyien néztek most minket, de reméljük, sokan vagytok és, hogy végig velünk maradtok. – végig nézett rajtunk, tekintete megállapodott rajtam, elmosolyodott, majd ismét beszélni kezdett. – Srácok, köszönnétek  ti is?

-Sziasztok! – integetett Louis egy plüss répát szorongatva. Nem hiszem el, hogy még mindig ezt csinálja.

-Hellóó – pattogott Niall, akinek a kezében megpillantottam egy újabb energia bombát.

-Niall James Horan – néztem rá szigorúan, mire behúzta a nyakát, és Harry kezébe nyomta a dobozt – Ezzel nincs elintézve! És nem kapsz gumicukrot.

-A fenébe – motyogta.

-És, igen – szólalt meg az öcsém. – köszöntsétek nagy szeretettel, drága dalszövegírónkat, aki megírta az egész albumunkat, és nővéremet, Spencert! – mutatott rám. Bénán intettem egyet, majd újra a srácokra terelődött a figyelem. Negyedóra elteltével érkezett meg az első hozzám intézett kérdés.

@Averylove1d: Spencer, mi ösztönzött arra, hogy megírd a srácok első számát?

Sokáig gondolkoztam a megfelelő válaszomon, végül az öcsémre néztem, és egyből megfogalmazódott bennem a válasz.

-Kedves, Avery – kezdtem – Nem úgy nőttünk fel, ahogy a legtöbb gyerek, sokkal másabb gyerekkorunk volt, mint másoknak, vagy, mint amilyet te el tudsz képzelni. De, mióta az eszemet tudom, azt akarom, hogy az öcsém boldog legyen. Mert nekem Ő számít a legtöbbet, mindennél jobban szeretem. Így mikor hazajött az X-Factor után, szomorúan, nem tudtam mit csináljak vele, hogyan tudnám Őt felvidítani. Végül kinyögte, hogy mit szeretne. Kell nekik egy dal. De ők képtelenek megírni, így maradtam én. Előtte is írtam pár dalt, de azokat nem éreztem jónak, a nagy One Direction-hoz. – mosolyodtam el halványan – Szóval a válaszom, egyszerű. A dal ösztönzője, Harry. – az öcsém felállt az eddigi helyéről, majd átsétált mellém, s szorosan megölelt.

-Szeretlek, Spenc. – suttogta, s elengedett. Újra a kamera felé fordult és hangosan is kimondta – Figyelem, emberek! Szeretem a nővéremet! – szavai hallatán a srácok tapsolni kezdtek és minden srác elmondta, hogy mennyire szereti a testvérét. Mi is megemlítettük Gemma-t.

A következő kérdések nagy része szintén hozzám szólt, és megpróbáltam komolyan válaszolni mindegyikre.

„@AriaHoran: Spencer, milyen érzés volt megírni életed első teljes albumát, egy ilyen bandának?”

 -Ez egy nagyon jó kérdés, Aria – mosolyodtam el – Rettenetesen fárasztó dolog volt megírni ennyi számot, majd azt betanítani ezeknek a srácoknak. Viszont nagyon élveztem, hogy ezt csinálhatom. Szerettem egyedül lenni egy kis eldugott helyen a gitárommal, egy füzettel és egy tollal, és csak írni, zenélni, néha énekelni, mert Harry-vel ellentétben nincs jó hangom. – nevettem el a végét.

„@GingerStylesOffic: Milyen a srácokkal dolgozni?”

-Uhm. Most azon gondolkozom, hogy hazudjak-e vagy sem – kuncogtam, mire a srácok ijedten kapták rám a tekintetüket. – Nyugi, csak vicc volt – tettem fel a kezeimet védekezve, ők pedig fellélegeztek. – Ugye az öcsémet, már régóta ismerem, így azt tudtam, hogy vele nem lesz könnyű dolgom. Tényleg nem volt az, mert eszméletlenül elevenek, akkor gondoljatok bele, mi lesz velük, ha energiaitalt isznak. Viszont remek srácokat ismertem meg, nagyon jó barátok, bármikor lehet rájuk számítani.

„@Claire_P_Official: Melyik a kedvenc számod az albumról?”

-Erről nem rég beszélgettem valamelyik sráccal, csak annyira összefolytak a dolgok, hogy nem tudom kivel – kuncogtam.

-Velem – tette fel a kezét Liam, és nekem beugrott, hogy néhány napja volt, hogy kettesben beszélgettünk, Harry és Ashlyn, pedig az én lakásomban enyelegtek.

-Nos, akkor Liam-mel beszélgettem róla. Ha jól emlékszem mindkettőnknek ugyanaz volt a kedvence. A Gotta Be You. Nagyon szerettem írni azt számot. Kár, hogy hamar végeztem vele. – nevettem.  – Remélem, hogy a következő albumot is én írhatnám meg. Hallod, Simon? – tettem célzást arra, hogy ne rúgjon ki. A fiúk hangosan felnevettek.

„@SimonCowell: Persze, hogy hallak Spencer. Megfontolom…”

-Upsz. – húztam be a nyakam. –Köszi.

-Lányok. – szólalt meg Louis cérnavékony hangon.

-Honnan szereztetek héliumos lufit? – kérdeztem csípőre tett kézzel. – Nekem is hoztatok?

-Bocsi, Spenc. – mondta Niall egér hangon. – Kérsz az enyémből? – nyújtotta felém a Spongyabobos lufiját.

-Inkább kihagyom. – legyintettem. – Amúgy, Louis, mit kezdtél el cincogni?

-Nos, azt akartam mondani 5 perccel ezelőtt, hogy 10 perc és letölthetitek az albumot. De,  mivel ez 5 perce volt, így már csak 5 perc van.

-Mi lenne, ha énekelnétek valamit? – kérdeztem, mivel még volt  pár perc.

-Mit énekeljünk?

-Mivel még csak egy saját számotok van, ezért a What Makes You Beautiful-t. 


Hii, Girls!:) Cirmoskáim, meghoztam az újat, és azért írok ide alulra, mert a Blogger, életem egyetlen kis csücske úgy döntött, hogy nem csinálja azt, amit én akarok. 
Szóóóval. Ez az egyik legkedvencebb - még, ha nincs is ilyen szó - részem, mert van benne egy picike testvéri rész:) Nincs benne Liam-Spencer - ki kéne találni nekik egy nevet..- "jelenet", de a következőben, már lesz dögivel:) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes.

xxx.En_Payne. 

[08. Ashlyn, Louise és Lux]

Spencer Styles

2011. November 09. 

London. 

A hónapok gyorsan teltek a srácok remekül dolgoztak, sikeresen felvették az összes számot. Az album 2 nap múlva jelenik meg, a bál pedig 3 nap múlva kerül megrendezésre. Őszintén semmi kedvem nincs  a bálhoz, de megígértem Liam-nek, hogy elmegyek vele. Meg én is hivatalos vagyok, szóval muszáj mennem. Harry-ék 1 hónap múlva turnéra indulnak, és egy ideig megyek velük én is, aztán haza kell jönnöm érettségizni, majd mehetek utánuk.

Kaptak egy fiatal stilyst-ot, Louise-t, akit nagyon megszerettem. Kedves nő, már van egy lánya, Lux, aki még csak most 2 hónapos. Annak ellenére, hogy jó pár évvel idősebb nálunk, mégis remekül elvagyunk, mondhatni Ő az egyik legjobb barátom, Ashlyn mellett.

Ashlyn.  Ő lesz Harry kísérője a bálon. Mint kiderült Ash és Harry egy ideje már találkozgatnak, csak éppen titokban. Mikor megtudtam, hogy mindenki tudta nélkül találkoznak, kicsit kiakadtam, de aztán elfogadtam és „áldásomat adtam rájuk”.

Ma pedig vásárolni megyek Ashlyn-nel, Louise-vel, valamint Lux-al. A kicsilány még csak 2 hónapos, de már nagyon eleven és nagyon látszik rajta, hogy imádja a bandtagokat, főleg Harry-t.

Nem tudom milyen ruhát kéne választanom, hiszen soha nem voltam még ilyen helyen, vagy rendezvényen. Ha nem lettem volna magántanuló, akkor ott lettek volna a diákbálok, vagy a bankettek, de a szüleink nem akartak kitenni annak, hogy csúfoljanak minket, azért, mert örökbe fogadtak minket.

-Héé, Spen, itt vagy? – lengette meg kezét a szemem előtt Louise.

-Igen, csak azon gondolkoztam, milyen ruhát kéne vennem – magyaráztam.

-Ezért vagyok én itt! – kiáltott fel boldogan, ezzel felhívva ránk a figyelmet.  Több lány is ránk kapta a figyelmet,  és már nem segített rajtunk a sapka, amit induláskor vettünk fel.

-Basszus, Lou! – sziszegtem, mikor egyre többen gyűltek körénk és képet kértek. Nem értem, hogy mire ez a nagy felhajtás körülöttem, illetve körülöttünk. Csak Harry nővére vagyok, mégis mintha én is a banda tagja lennék. Egyszóval ijesztő. – Menjetek előre, majd megyek én is. – mondtam nekik és kértem egy kis helyet, hogy Lou és Lux hadd menjenek el. Ashlyn-t nem akarták elengedni, tőle is képet szerettek volna. Pedig Ő hivatalon senkije a bandának, csak az én barátnőm. Az más téma, hogy lassan 8 hónapja Harry barátnője. Az majd a bálon lesz hivatalos.

-Spencer, kérhetünk képet? – kérdezték egyszerre többen is.

-Persze, de annyit kérek, hogy rendeződjetek sorba, hogy hamar végezzünk, mert még dolgunk van. – mondtam mosolyogva a lányoknak. Tették, amit kértem és valóban hamarabb végeztünk. Nem voltak nagyon sokan szerencsére, mert akkor még estig ott álltunk volna, és nem tudtam volna, mibe menni a bálba.

-Nagyon szépen köszönjük, hogymegírtad a srácoknak a What Makes You Beautiful-t.  Nagyon szeretem azt a számot, és már alig várom, hogy megjelenjen az album. – mondta egy velem egyidős lány. Ő volt az utolsó és egy ideig velünk jött. – Szabad megkérdeznem, hogy Harry-nek van-e barátnője? – tette fel hirtelen a kérdést. Lopva Ash-re pillantottam, aki hevesen rázta a fejét ezzel jelezve, hoy meg ne mondjam a lánynak.

-Nem, nincs. – erőltettem mosolyt az arcomra. Mindig utáltam hazudni, főleg egy rajongónak.

-Akkor megadnád neki a számom? – csillant fel a szeme szavaim hallatán. Nem sok kellett hozzá, hogy elnevessem magam és úgy láttam, hogy ezzel Ash is így van.

-Sajnálom, de ha veled kivételt tennék, akkor másokkal is meg kéne tennem – néztem rá bocsánatkérően. A lány puffogva otthagyott minket, mi pedig türelmesen vártuk, hogy hallótávolságon kívül került. Amint már nem hallott minket, őrült nevetésben törtünk ki.

Louise elég furcsán nézett ránk, nem nagyon értette min is nevetünk annyira. Miután abbahagytuk a vihogást, elmondtuk neki nevetésünk okát.

-Figyelmet kérek lányok! – szólt ránk tetetett szigorral. – Szóval, két gyönyörűséges estélyit kell találnunk, két gyönyörűséges lánynak. – mosolyodott el a végére. – Azt tudom, hogy Speny-nek a kék és a piros a kedvence, valamint a feketéért él-hal, de téged Ashlyn nem ismerlek – biggyesztette le ajkait szomorúan. Igaz, hogy évekkel idősebb nálunk, de nem érettebb. Teljesen olyan, mint mi.

-Én is kéket képzeltem el, vagy éppen lilát. – vont vállat Ashlyn.

-Szuper! Akkor itt az első bolt, ahová bemegyünk – mutatott az előttünk lévő helyre, ahol rengeteg estélyi ruha volt, mindenféle színben. – A terv a következő; én kiválasztom azokat a ruhákat, amik nekem tetszenek, és illenek hozzátok. Ti kiválasztjátok, hogy nektek mi tetszik. Megfelel? – kérdezte és az órájára pillantott. – Az óra indul! 30 percetek van. – mondta és Lux-al a kezében elindult a ruhák felé.

-Hát, jó – sóhajtottam, magára hagytam Ash-t.

Hat ruhával a kezemben értem oda Lou-hoz, aki egy kicsivel több ruhát tartogatott számomra. Mellette Ash állt karjaiban Lux-al. Louise szinte belökött az öltözőbe, majd a kezembe nyomta az általa választott ruhákat. Felakasztottam a darabokat, s öltözni kezdtem.

Az első ruha sötét kék volt és felül strasszok díszítették, alul pedig több rétegben takarta a lábamat. Kiléptem a fülkéből, s lassan forogtam körbe előttük.

-Hát, ez nem az igazi. – mondta Louise, én pedig egyetértettem vele. Visszatessékelt a ruhákhoz, és az orromra kötötte, hogy az ugyanilyen ruhát, csak türkizben, ne vegyem fel. A következő ruha egy rövidebb darab volt, világos kék színben. Ez sem nyerte el túlzottan a tetszésemet, így még ki sem mentem a  lányok elé. Viszont a következőbe  azt hiszem, hogy beleszerettem. Vörös volt, szintén réteges, és egyszerűen gyönyörű.

-Azt hiszem ez az – léptem ki, hogy barátnőim is megcsodálhassák. Tátott szájjal bámultak, majd visszaküldtek, hogy öltözzek vissza a rendes ruhámba, mert én kész vagyok, már csak fizetni kell.

Ahslyn-nel már tényleg nehezebb dolgunk volt, mivel szőke hajú, és a bőre sem a legbarnább, így egyes darabok teljesen lesápasztották.

Hosszas szenvedés után, mikor már Lux hatszor elaludt és felkelt, néha sírdogált is, megtaláltuk az Ash-re való ruhát.

Ugyanaz a ruha volt, amit én próbáltam kékbe, csak az fekete volt és neki lényegesebben jobban állt.

-Nos, csajszikáim – csapta össze tenyereit boldogan. – mehetünk haza! – kifizettük a ruhákat, elindultunk hazafelé. Útközben még beugrottunk egy kávézóba, ahol Liam-be és az öcsémbe botlottunk. Louise-nek és Lux-nak már mennie kellett, hisz’ Lux már nagyon fáradt volt.

Harry és Ashlyn elég visszafogottan viselkedett, mert rengetegen voltak körülöttünk, az öcsém pedig nagyon féltette a lányt.

-Srácok, mi lenne, ha hazamennénk? – kérdeztem. – Ott nyugodtan egymásnak eshettek, én addig átmegyek Liam-hez. – ajánlottam fel nekik. Boldogan mondtak igent, így fizetés után leléptünk.

A lakásunkhoz érve öcsém kezébe nyomtam a kulcsot, majd Liam-el együtt bementünk hozzá.

-Na, és milyen ruhát vettetek? – érdeklődött, miközben a konyhában ültünk, és kaját csinált.

-Miből gondolod, hogy elmondom neked?- vontam fel a szemöldökömet.  Elém tette a tányért, amin spagetti volt. megkóstoltam és el kell ismernem, hogy remekül főz.

-Miért ne mondanád? – kérdezett vissza.

-Majd meglátod 3 nap múlva. – mondtam titokzatosan.

-Muszáj ezt csinálnod? – kérdeztem vinnyogva, miközben a derekamon ült és kegyetlenül csikizett.

-Ha nem mondod meg milyen ruhát vettél, akkor igen. Muszáj ezt csinálnom – bólogatott nevetve.

-Miért érdekel, milyen ruhát vettem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mikor végre elfáradt és leült mellém.

-Csak tudni akarom – vont vállat. Megráztam a fejemet, és felálltam mellőle azzal a céllal, hogy hazamenjek. – Hé, hová mész? – jött utánam az előszobába.

-Haza – mondtam egyszerűen. – Fáradt vagyok. Haza zavarom Harry-éket. – mosolyodtam el halványan. – Jó éjt, Liam – nyomtam egy puszit puha arcára.

-Jó éjt, Spenc! – ismételte meg a gesztust. 


Hii,Girls!:) Cirmoskáim, az új részt olvastátok (na, jó ez nagyon hülyén hangzott.)  remélem, hogy tetszik. Már van benne egy pici Liam-Spencer dolog is, de ne szaladjunk előre:) A következő részből már sokkal több dolog fog kiderülni. 
Várom a cukker véleményeket, valamint nem garantálom, hogy pénteken is érkezik rész! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 
Ui: Azért alulra írtam, mert egy barom vagyok (vagy csak a blogger a kaksi) de nem engedte, hogy felülre írjam. :( 

Guten Tag, babes!

xxx.En_Payne

[07. Nehéz dolog]

Hii,Girls!:) Cirmoskáim, meghoztam az új részt. Bár, most igen sok hangulatingadozásom van, valamint tegnap enyhe sokk ért, de itt vagyok. 

Nos, igen. A rész... Elmondásom szerint egy "gatyi" rész lett, ami annyit tesz, hogy ratyi és gagyi. :) Kell ilyen, a következő már ígérem, hogy jobb lesz...Azt hiszem. 

Jó olvasást, várom a cukker véleményeket!:) Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, babes! 

xxx.En_Payne.

Spencer Styles 

2011. Március 02. 

London

Liam addig erősködött míg be nem adtam a derekamat, s meg nem engedtem neki, hogy meghívjon a kávémra és a reggeli sütimre. Kicsit megsértődtem, de miután kedvesen kiröhögött, abbahagytam a duzzogást. Közöltem vele, hogy ma fogják megtanulni a dalokat, így ne szervezzen másik programot.

-Megjöttem! – kiáltottam el magamat, amint beléptem Harry és Louis közös lakásának ajtaján. – Hali! – intettem az 5 srácnak, majd lehámoztam magamról a gitáromat. – Simon azt mondta nehéz dolgom lesz, de remélem, hogy rácáfoltok és hamar végzünk. Nagyon sok dolgunk van. És a héten elkezditek felvenni a dalokat a stúdióban. Persze ott leszek, hogy segítsek, de nagyon remélem, hogy már ma remekeltek. – mosolyogtam rájuk bíztatóan.

-Hány dalt kell megtanulnunk?

-Öhm… - gondolkoztam el. -  tizenötöt.

-Te most szórakozol velünk? – háborodott fel Harry.

-Hidd el öcskös, én se szívesen csinálom. – tártam szét karjaimat. – Kezdjük az elsővel! Az alapot elhoztam DVD-n, valamint gitáron is segíteni fogok. Rendben?

-Igen. – válaszolták egyszerre.

Igazából fogalmam sem volt, hogyan is kell dalokat megtanítani és nem hiszem, hogy már mst nagy mestere lettem a tanításnak, de határozottan jó vagyok.  A srácok is nagyon ügyesek, valamint remek hangjuk van. Eszméletlen hülyék, de miközben tanultak nagyon fegyelmezettek voltak, amit köszönök nekik.

-Nagyon szuperek vagytok srácok! – tapsoltam boldogan, mikor az utolsódal szövegével is végeztünk. – Itt hagyom nektek a szövegeket, még olvasgassátok kicsit! Holnap találkozunk a stúdióban! – hadartam, miközben a dzsekimet vettem fel. – Sziasztok! – öleltem meg mindenkit egyesével, ami teljességgel felesleges volt, mert  Louis és Harry kivételével, mindenki jött velem.

-Spencer – szólt utánam Harry, mikor kiléptünk az ajtón.

-Mondd! – fordultam öcsém felé.

-Gondolom már tudod, hogy lesz egy bál, vagy mi a fene, az album megjelenése után – vakargatta zavartan a tarkóját. Elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá.

-Már van partnerem, öcskös – pusziltam arcon, otthagytam. Kiléptem a késő esti hideg levegőre, ami Londonban már megszokott volt.  Keresni kezdtem a többieket, de csak Liam-et találtam – Zayn, Niall?

-Hazamentek – vont vállat lazán. – Mivel jöttél? – kérdezte.

-Taxival. – válaszoltam, miközben a telefonom után kutattam.  – Megyünk együtt? – kérdeztem, mivel úgyis egy helyre tartunk.

-Persze. – bólintott. – Én fizetek. – kuncogott.

-Nem.

-De.

-Nem.

-De.

-Nem.

-De. Vita lezárva. – nevetett fel, és elvette a pénztárcámat, nehogy a végén tényleg én fizessek.

-Utállak – duzzogtam, keresztbe tett karral. – Jó, már a zuhanyzód? – kérdeztem, mikor már a liftben álltunk.

-Nem hiszem. – vont vállat. – Mehetek megint? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Ha, a következő kávét én fizetem. – alkudoztam.

-Miből gondolod, hogy elmegyek veled mégegyszer kávézni?

-Haha. – nevettem erőltetetten.

-Rendeljünk pizzát? – kérdeztem, mikor mindketten a kanapémon ültünk és valami béna filmet néztünk. Megjegyzem; Liam választotta.

-Unom. Legyen kínai – csillantak fel a szemei.

-Hánynom kell a kínaitól. – lomboztam le. – Uhm. Hány óra? – kérdeztem.

-10 körül. Miért? – kérdezte, s kikapcsolta a filmet. Akkor nem csak én untam.

-Megyünk mekibe? – csillantak fel ezúttal az én szemeim. Nevetve feltápászkodott a kanapéról, majd kezét felém nyújtotta, hogy segítsen nekem.

-Öltözz fel! Mindjárt jövök – mondta és elviharzott.

-Várjátok már, hogy megjelenjen az album? – kérdeztem, miközben egy sült krumplin csámcsogtam.    

-Igen – bólogatott vadul. – Nagyon jó számokat írtál. – mondta elismerően.

-Melyik a kedvenced? – kérdeztem.

-Azt hiszem a Gotta Be You. – mosolyodott el – Neked? Melyiket volt legkönnyebb megírni?

-Mmmm. – gondolkoztam el. Melyiket írtam meg legkönnyebben? – Azt hiszem nekem is a Gotta Be You a személyes kedvencem.

-Amúgy, Harry sosem említette, hogyan sikerült rávennie téged erre az egészre. – mondta elgondolkozva.

-Egy nagyon gonosz csellel. Annyi a lényeg, hogy volt egy megállapodásunk, vagy nem is tudom minek nevezzem, de tartoztam neki. És a mocsok erre használta fel. A What Makes You Beautiful-t majdnem egy teljes napig írtam. – meséltem.

-Komolyan? – képedt el. – De megérte.

-Tudom – mosolyodtam el halványan. – Mehetünk? – kérdeztem.

-Menjünk. – mosolygott Ő is. 

-Jó éjszakát! – köszönt el az ajtó előtt.

-Jó éjt! Olvasd el a szöveget! – parancsoltam rá,mire felnevetett.

2011. Március 03. 
London.

Reggel késve keltem, ezért mindent kapkodva csináltam, de még így is negyedórás késéssel értem oda a stúdióba.

-Micsoda megtiszteltetés! – hallottam meg Simon gúnyos hangját. – Spencer kisasszony is megérkezett!

-Bocsánat, csak elaludtam – motyogtam.

-Ne forduljon elő többet! – nézett rám szigorúan, tartva a szerepét.

Simon igazából egy nagyon kedves ember, de erre csak akkor jön rá valaki, ha rendesen megismeri. Sokan rettegnek tőle, a műsor elején még a srácok is. Azóta megismerték, és tudják, hogy nincs benne semmi ijesztő, csak szigorú. – Ha felvettük a mai adagot beszélnem kell veletek – mutatott rám és Liam-re. Nagyot nyelve bólintottam, majd a srácokat kezdtem figyelni, hogyan is megy nekik a felvétel. Néhol megakadtak, kisebb problémák, ilyenkor besegítettem nekik, de így is hamar végeztek.  Simon az irodája felé mutatott, én pedig lehajtott fejjel kullogtam oda. Beléptem az ajtón, s leültem Simon-nal szemben. Egy perccel később Liam is megérkezett, így kezdetét vehette az agymosás.

-Mi ez? – dobta felénk az újságot, aminek egyik cikkjében a tegnap esti vacsoránk képei virítottak, s azt taglalták, hogy mi is van köztünk.

-Elmentünk vacsorázni – vont vállat Liam. – Nincs köztünk semmi. Csak felfújják a dolgot.

-Ez igaz. – bólogattam helyeslőn. Simon vonásai meglágyultak és egy legyintéssel jelezte, hogy elmehetünk. 

[06. Éjjeli szörny]

Hii,Girls!:) Cirmoskáim, meghoztam az új részt, mivel a hétvégén tutira nem tudnék hozni, mert versenyem lesz. 
Elég fura rész lett, bevallom, de ezek csak a kezdetek, kell ilyen is. :) 
Az írással nagyon jól haladok, már csak alig 3 részt kell megírnom, és kezdehetem az új történetet. 
Várom a cukker véleményeket, jó olvasást! Legyetek jók, Marharépácskáim! :) 

Ölellek, 

En_Payne xxx. 

Spencer Styles 

2011. Március 1. 

London.

Fáradtan estem be lakásom ajtaján. Rengeteg elintézni valóm volt még a dalokkal. Megkellett mutatnom Simon-nak, felkellett vennem az alapokat, és a legnehezebb dolog még hátra van. Be kell tanítanom a srácoknak a szöveget. Még ki kell találnom, hogyan is csináljam, mert Simon elmondása szerint ezek a srácok kezelhetetlenek. Harry-t ismerem, azt tudom, hogy nála nincs kezelhetetlenebb, bár Louis elég erősen a nyomában jár.

A táskámat ledobtam az előszobában, miután kivettem belőle a telefonomat, majd cipőimet is lerúgtam magamról.  A szobámba mentem, hogy magamhoz vegyem a pizsamámat, s fürödni mehessek.

Miután végeztem a fürdéssel, pizsamában álltam a fürdőszobám hatalmas tükre előtt.

Vörös hajam, kissé vizesen omlott vállamra, ezért egy hatalmas, laza kontyba kötöttem. A bő, fekete Ramones póló tökéletesen nagy volt rám. A fekete cicanadrág, pedig kényelmesen simult lábamra.  Arcomat kémleltem, amin kisebb miteszereket véltem felfedezni, ezért gyorsan kerestem egy arcápolót.

Krémmaszkban ültem a kanapén és unottan válogattam a csatornák között, mikor a tévében szóló lövöldözést a csengő szakította félbe. Lassan álltam fel a helyemről, s sétáltam az ajtóhoz, ami mögött valaki teljesen ráfeküdt a csengőmre.

-Oké, értettem, hogy szeretnél valamit – nyitottam idegesen ajtót, a kint várakozó Liam-nek. Kezét elvette a csengőről, és hatalmas nevetésbe kezdett. Értetlenül pislogtam felé, még rá nem jöttem, hogy a maszk még továbbra is az arcomon van. Vele együtt nevettem, miközben beljebb tessékeltem.  – Miben segíthetek, most késő éjjel? – kérdeztem a kanapén ülve, miután lenyugodtunk.

-Öhm. – túrt hajába idegesen. – Megértem, ha nemet mondasz – kezdte, amitől meglepődtem. – Igazából két kérdésem lenne.

-Még ma ki is nyögöd? – sürgettem mosolyogva.

-Na, szóval. Nálam elromlott a zuhanyzó, és máshova nem nagyon merek bemenni, mert félek, hogy rajongó és letámad. De, mivel téged ismerlek, ezért lehetne, hogy itt zuhanyozzak?

-Ezt volt ilyen nehéz kinyögni? – kérdeztem nevetve. – Mi a másik?

-Hát, izé. Lesz egy fogadás, a kiadónál, az album megjelenése után, és párban kell megjelenni. És, mivel tudom, hogy Harry Ahslyn-t viszi, így te szabad vagy, ezért lenne kedved eljönni velem? – hadarta. Hatalmas figyelem kellett ahhoz, hogy megértsem mit magyaráz. Liam alapjából is elég hadarós, akkor meg főleg, ha ideges.

- Nyugodtan zuhanyozz le. – mondtam – És addig átgondolom, hogy megyek-e veled… - mosolyogtam sejtelmesen. – Csak várj! – kiáltottam utána, mikor már a fürdőm felé sietett. Kíváncsian fordult felém. – Hadd mossam le az arcomat – kuncogtam, majd a mosdóba siettem.

-Na, eltűnt az éjjeli szörny – nevetett fel, mikor meglátott, immáron smink nélkül, rendesen. – Sokkal jobb. De, most már mehetek? Edzeni voltam, és rosszul vagyok a szagomtól. – szagolta meg óvatosan hónalját. Duzzogva bokszoltam bele izmos vállába, és engedtem útjára. – Kérsz valamit inni? – kiabáltam a kanapéról, a még mindig tollászkodó Liam-nek. – Vagy enni? Uh, én éhes vagyok. – jutott hirtelen eszembe. A konyhába kocogtam, a hűtőben kezdtem keresgélni. Legnagyobb sajnálatomra, semmi nem volt benne. – Hééé, nálad van kaja? – kiabáltam neki megint.

-Aha – hangja egész halkan csengett, még mindig a fürdőben volt. – Átmész? Azt hiszem a kanapén hagytam a kulcsot.

- 1 perc és jövök!

-Te, akkora hülye vagy! – fulladoztam a nevetéstől. Már órák óta üldögélünk kettesben a kanapémon, Liam mirelit pizzáját nyammogva.

-Nicsak, ki beszél! – játszotta  a sértődöttet.  – Még nem válaszoltál a második kérdésemre. – váltott témát hirtelen.

-Nem is tudom – vakargattam az államat, azt imitálva, hogy gondolkozom. – Mi lesz a sajtóval? Mit fognak kihozni abból, hogy együtt megyünk? Nem lesz ebből baj? Tényleg muszáj kísérővel érkezni?

-Majd elmagyarázzuk az okos sajtósoknak, hogy csak barátok vagyunk, akik éppen szinglik és jó ötletnek tartották együtt elmenni a partira. – hadart ismét.

-Liam – másztam hozzá közelebb, vállára simítottam apró kezeim. – Megyek veled, ha holnap segítesz megtanítani a bandának a dalokat. – nyújtottam felé jobb tenyeremet.

-Rendben. – csapot bele, s rázta meg kezem. – Mennyi dalt kell megtanulnunk?

-Sokat – sóhajtottam fáradtan. – De nem nehezek. Egy normális embernek. De, azok nem ti vagytok – nyújtottam ki rá a nyelvem.

-Haha, szörnyen vicces vagy, Spencer – duzzogott be, s elfordult, hogy ne kelljen rám néznie.

Reggel arra keltem, hogy melegem van. Nem tudtam, miért hiszen még takaró sem volt rajtam. Ráadásul a nyakam is piszkosul fájt. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és akkor vettem észre, hogy Liam-mel szemben fekszek, a kanapémon, a lábaink összegabalyodva pihentek. Lassan feljebb ültem, kihúztam a lábaim Liam lábai közül, s álmosan pislogva indultam a konyhába, hogy kávét készítsek.

Nos, a kávé készítéssel csak egy gond volt. Nem volt itthon semmilyen alapanyag.

Halkan mentem keresztül a nappalin, - nehogy felkeltsem Liam-et – hogy felöltözzek, s elmenjek a közeli kávézóba, kávéért.

Halk neszezést hallottam nappalim felől, amiből arra az elgondolásra jutottam, hogy Liam felkelt.

-Jó reggelt! – köszöntem, miközben a táskámba pakoltam.

-Neked is. – motyogta. – Hová mész? Miért te lépsz le a saját lakásodból? – vonta fel fél szemöldökét.  Felnevettem és megráztam a fejemet.

-Kávéért megyek. Milyet hozzak? – kérdeztem.

-Várj meg! 5 perc múlva visszajövök és mehetünk együtt – mondta és válaszomat meg sem várva, átment a lakásába.

Az elején nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Liam a szomszédom lesz, de nem zavart, sőt örültem is neki, hogy egy ismerős mellett lakhatok. A lakással pedig tökéletesen megvagyok elégedve, jobbat nem hiszem, hogy kaphattam volna.

Ahogy belépünk az ajtón, egyből az előszobába jutunk, ahol rengeteg cipő sorakozik, mert lustva vagyok berakni őket a szekrénybe, vagy elvinni a gardróbig. A nappaliban van a hatalmas kanapém, amin Liam-el éjszakáztam, azzal szemben van a hatalmas tévém és a könyves polcaim, a kanapé mellett még két fotel várja, hogy valaki elfoglalja őket. Innen egy folyosó nyílik, aminek falain több festmény is van, és 3 ajtó nyílik. A legelső ajtó a vendégszoba – saját fürdővel – utána a szobám, majd egy újabb fürdő.  A nappaliban lévő kanapé mögött lévő pult választja el a konyhát és a zeneszobát.

-Meg is jöttem! – hallottam meg Liam hangját. – Hova? Starbucks?

-Igen. – mosolyogtam rá és bezártam a lakásom ajtaját. 

[05. Egy kis kitérő]

Hii,Girls!:) Mindenki túlélte a suli első napját? Szuper, akkor tudtok olvasni!:) 

A részről, csak annyit szeretnék mondani, hogy Anne szemszögéből írtam, és "kicsit" visszább megy az időben. Pontosan az örökbe fogadásig.

Jó olvasást, várom a kisfuri véleményeket, cirmoskáim (bocsánat, de a barátaimtól átvettem a "becézést") Legyetek jók, Marharépácskáim!:) (Picit rövid lett, bocsiii) 

Ölellek, 

En_Payne

Anne Cox

2011. Június 23. 

Holmes Chapel

Ahogy gyermekeim képét nézem, ahol mindhárman együtt vannak, s egymást ölelik, elerednek könnyeim. Mosolyogva törlöm le könnyeimet, hiányoznak. Olyan nagyra nőttek, és annyi mindent elértek.

Harry szupersztár lett, rengetegen szeretik, amit meg is értek, hiszen csodás gyermek volt, s most remek felnőtté válik.

Spencer, gyönyörű lánnyá cseperedett, és gyönyörű dalaival rengeteg lány szívét melengette meg. Annak ellenére, mennyire is szép, még mindig nincs udvarlója, remekül meg van egyedül.

Gemma, továbbra is nagyon bolondos lány, nem rég végezte el az egyetemet. Dolgozik, de közben árgus szemekkel figyeli kistestvéreit.

Eszembe jutott, hogy milyen is volt az első időszak velük.

2000. március 27.

London.

Miután kiderült, hogy csak Gemma lehet az egyetlen vérszerinti gyermekem, összeomlottam. Mindig is több gyereket akartam, ahogy férjem, Des is. Gemma még kicsi, ezért is szeretném, ha még most lennének kistestvérei.

Des a mai napon egy remek ötlettel állt elő. Fogadjunk örökbe egy csöppséget. Nekem is és lányomnak is megtetszett az ötlet, ha már természetes módon nem lehet újabb családtagunk.

Úgy mentünk oda az árvaházba, hogy nincs konkrét elvárásunk a gyermek korát és nemét illetően. Ahogy beléptünk a romos, már omladozó épületbe, hirtelen elfogott az érzés, hogy, ha tehetném az összes gyermeket elvinném innen. De nem tehetem, hiszen nincs akkora lakásunk, se annyi pénzünk.

A gyerekeken ugyanolyan egyenruha volt, ami azt a látszatot keltette, hogy komoly a hely, vagy foglalkoznak velük.

Mosolyogva sétáltunk végig a sorban álló apróságok mellett, s lányom szeme megakadt egy ikerpáron.

Elől egy 6 éves forma kislány állt. Vöröses haja, csodás zöld szemei voltak, s halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy lányom ránézett.

A mögötte álló kisfiúnak  barna haja, ugyanolyan zöld szemei voltak, arcát kis gödröcskék díszítették.

Gemma elkapta róluk tekintetét, és a többi gyermekre rá sem nézett, úgy szökdécselt el hozzánk.

-Anya, légyszi’ vigyük őket! – könyörgött halkan, s bevetette kiskutya szemeit.

-De, kincsem Ők ketten vannak – simítottam meg vállát kedvesen.

-És? Akkor két kistestvérem lesz. – mondta duzzogva. Des-re néztem, aki csak bólintott egyet, jelezve, hogy engedjek lányomnak. Hatalmasat sóhajtottam, majd hívattam az igazgatónőt.

-Sikerült választani? – kérdezte, s fentebb tolta orrán a szemüvegét.

-Igen – bólintottam. – Az ikreket, ott – mutattam rájuk. Egymás kezét szorongatták, mintha ezzel jelezték volna, hogy csak ketten távoznak innen.

-Rendben. – morogta a nő. – Spencer, Harold, az irodába! – kiabálta, mire a két gyermek lassan, halvány mosollyal az arcukon lépdeltek az említett  helyiség felé. Az igazgató jelezte, hogy maradjunk kint, míg Ő beszél a gyerekekkel.

5 perccel később, az ajtó kinyílt, s az igazgató dugta ki rajta a fejét.

-Jöjjenek be! Már csak a papírokat kell elintézni.

Mindenki csendben volt egész úton. Mi nem akartunk megszólalni, repdestünk a boldogságtól. Spencer és Harold, pedig nem mert. Némán bámultak ki az ablakon, csodálták a számukra ismeretlen tájat. Amint megálltunk a ház előtt lassan kiszálltunk az autóból, s megvártuk, hogy kövessenek minket. Némán, lehajtott fejjel kullogtak mögöttünk,csak akkor kapták fel a fejüket, mikor a ház egy-egy szegletét mutattuk meg.

-Ez, pedig a te szobád, Harold – nyitottam be egy szobába, ami még festés előtt állt, hisz nem tudtuk, kit, illetve kiket hozunk haza.

-Spencer, te Gemma-val fogsz aludni, míg át nem alakíttatjuk a vendégszobát – nyitottam be, idősebb lányom szobájába. A kislány félve lépett be a szobába, s nézett körül. – Nézelődjetek kicsit, beszélgessetek. Addig meg csinálom a vacsorát. – mondtam, majd magukra hagytam őket.

Nem sokkal később benyitottam Gemma szobájába, s hatalmas boldogság fogott el, ahogy megláttam a 3 gyereket együtt játszani, miközben halkan szólt a tévé.

-Gyerekek – hangomra mindannyian megugrottak. Nagyon belemerülhettek a társasjátékba. – Kész a vacsi. Gyertek enni!

-Mit eszünk? – kérdezte Gemma.

-Palacsintát – mosolyogtam rá, s lányom a konyhába viharzott.

-Mrs. Styles – nézett rám nagy szemekkel Spencer.

-Kérlek, csak Anne – mondtam neki mosolyogva.

-Akkor, Anne – javította ki – mi az a palacsinta?

-Nem kaptatok még olyat? – kérdeztem furán, miközben a lépcsőn sétáltunk lefelé.

-Ott – utalt az árvaházra Harold – Csak kenyeret és vizet adtak. Néha kaptunk levest.

-Jesszusom! – kaptam szám elé a kezemet, s a sírás kerülgetett, ha arra gondoltam, hogy a gyerekeknek, ez az első adag normális kajájuk. Legyűrtem a könnyeimet, s leültem az asztalhoz. Megkenem a gyerekek palacsintáját nutellával, s eléjük toltam. – Jó étvágyat! – mosolyogtam rájuk.

-Jó étvágyat! – ismételték meg. Csendben fogyasztottuk el az ételt, egészen addig, amíg felül nem kerekedett rajtam a kíváncsiság a gyerekeket illetően.

-Harold, mesélj magadról! – kértem az eddig szinte szótlan kisfiút.

-Hát… Az árvaházban mindenki Harry-nek hívott, nem szeretem a Harold-ot. Szeretek énekelni, csak Spencer nem szereti hallgatni – kuncogott aranyosan és testvére nézett. – Szeretek még rajzolni és fogócskázni.

-Ezek nagyon jó dolgok, Harry.  – simogattam meg az arcát, s nem húzódott el, ahogy vártam, csak lehunyta a szemeit. – Na, és te, Spencer?

-Én is szeretek rajzolni, bár nem annyira, mint Harry. Szeretek babázni, mondjuk nem tudom, hogyan nézhet ki egy igazi baba, mert az árvaházban, csak rongybabákkal játszhattunk. És egyszer nagyon szeretnék gitározni.

-Örömmel hallom, hogy muzikális lelkek vagytok. – mondtam boldogan. – És, ki az idősebb?

-Én! – tette fel egyből a kezét Spencer. – Azt hiszem, 5 perccel.

-Huh, Harry nem sokkal maradtál le. – veregette óvatosan hátba Des. A kisfiú csak nevetett rajta.

2004. Február 1.

Holmes Chapel.

Lassan 4 év telt el azóta, hogy örökbe fogadtuk Harryt és Spencert. Ma 10 évesek, és izgatottan várják az ajándékukat. Nagyon sokat változtak ezalatt a négy év alatt.

Spencer haja hosszúra nőtt, s most már teljesen vörös, akárcsak Gemmaé. Továbbra is rengeteget játszik, de már nem babázik, csak társasozik. Valamint, mióta megtanultak írni rengeteget irosgat, vagy ha olyanja van, rajzol.

Harry haja begöndörödött, s állandóan mosolyog, ami miatt látni aranyos gödröcskéit. Sokszor van olyan, hogy egész éjszaka fent van és a szobájában énekel, aminek sem Gemma, sem Spencer nem örülnek.

De a legnagyobb változást talán azt jelentette, hogy végre anyának szólítanak.

[04. "I Wish"]

Hii, Girls!:) Mint mondtam megpróbálok részt hozni. És. Tádáááá! 
(A kép kicsit pixeles, sry) 

Jó olvasást, így a nyár utolsó péntekén! Legyetek rosszak Marharépácskáim! 

Ölellek, 

En_Payne xxx. 

Spencer Styles

2011. Február 4. 

London

-Helló, Spencer Styles – nyújtottam kezet a fekete hajú, negyvenes éveiben járó férfinak.

-Szia, Simon Cowell. – rázott egyet kezemen, majd biccentett a fejével, hogy üljek le. – Mutasd, mit hoztál!

-Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy miért kérte, az én dalaimat? – kérdeztem félve, a kezemben lévő mappát szorongatva.

-Először is, tegeződjünk – mosolyodott el kedvesen – Másodszor, ugye te írtad a What Makes You Beautiful-t?

-Rendben – mosolyodtam el halványan. – Igen, én írtam, de mégis miért kell a többi dal?

-A srácoknak album kell. Te pedig már írtál nekik egy slágert. – magyarázta, mire nekem leesett. Az én dalaimból fog állni az album.

-A-az én d-dalaimat fogják énekelni? – dadogtam.

-Természetesen, csak miután átnéztem Őket – utalt arra, hogy nyújtsam át a mappát.

-Az első szám a Gotta Be You,  a második a One Thing és a harmadik a More Than This  és a jelenlegi utoló az Up All Night. Ha kell írok többet is, csak ahhoz még kell egy kis idő. – magyaráztam, már egy kicsit feloldódva.

-Hol voltál, te eddig? – kérdezte elképedve, miután elolvasta az utolsó dal szövegét is.

-Azt hiszem, otthon – kuncogtam.

-Mit szólnál hozzá, ha teljes állást kapnál? – kérdezte mosolyogva.

-Tessék?

-Úgy értem, hogy te lennél a One Direction hivatalos dalszerzője.

-Ko-ko-komolyan? – dadogtam. Az egyik álmom válhat valóra ezzel. – És, mik a feltételei? Mármint, hogy… -kezdtem.

-Természetesen először aláírsz egy szerződést, holnap. Aztán valószínű, hogy Londonba kell költöznöd, vagy ha vállalod az ingázást, maradhatsz otthon is. És, ha a srácok turnézni mennek, te is mész velük, hogy folyamatosan tudják készíteni az albumokat. Valamint a fizetés… Na, az már egy másik téma. És, a nyilvánosság. Nagyon sok dolgot kell még megbeszélnünk. – sóhajtott.

-Veszem észre. – mosolyodtam el halványan. – És, a daloknak mikorra kell elkészülniük? Valamint, hány dal kell?

-Egy újabb remek kérdés – mosolyodott el ezúttal Ő. – Nem adok különösebb időhatárt, csak annyit kérek, hogy a jövőhónapra legyenek készen. A számok, olyan 15-16 körül legyenek,ha megtudod csinálni.

-Huh, rendben. – sóhajtottam. Rengeteg dolgom lesz.

- Lakást tudsz intézni, vagy keressünk neked?

-Ezt, már tényleg nem kérhetem.

-Spencer, már elmondtam, hogy egy dallal rengeteget segítettél a srácoknak. Azt kérsz, amit csak szeretnél. – mosolygott rám kedvesen.

-Rendben – sóhajtottam. – Megköszönném, ha tudnának nekem intézni egy lakást.

-Holnapra elintézzük. Ma van hol aludnod? – kérdezte.

-Persze, a hotelben, ahol eddig is. Lehetne még egy kérésem? – kérdeztem félve. Tényleg nem akartam teher lenni. – Illetve kettő.

-Lehet akár három is – mosolygott.

-Akkor,  lehetne, hogy a lakás a belvárosban legyen, lehetőleg nagyon magasan? – kérdeztem.

-Meglátom mit tehetünk, de ezzel rendesen megkönnyítetted a keresést. Második?

-A tanulást be tudom fejezni? Mármint eddig is magántanuló voltam, de a tanárom nem tudna velem jönni. Tudnátok segíteni?

-Ezt nevezem! Egyetlen fiatal alkalmazottam se szerette volna befejezni az iskolát, de örömmel hallom, hogy te tervezed. – mosolygott elismerően – Keresünk neked egy tanárt.

-Köszönöm – suttogtam hálásan. – Mehetek?

-Menj csak! Holnap, nyolckor találkozunk!  - engedett utamra.

                                                     

Amint elhagytam az épületet, taxiba ültem, s a szállodába szállítattam magam.  Útközben felhívtam anyát, valamint Gemma-t.  Mindketten örültek a hírnek, hogy van állásom, viszont azt szomorúan fogadták, hogy el fogok költözni. Miután befejeztem a beszélgetést anyáékkal, és megígértem, hogy holnapután, már otthon is leszek, az öcsémet hívtam.

-Na, hogy ment? – kérdezte. Hangjából tisztán ki lehetett venni az izgalmat.

-Harry – motyogtam tettetett szomorúsággal.

-Úristen, Spencer. Annyira sajnálom. Nem kellett volna, hogy rávegyelek. Az egész az én hibám. Ne haragudj! – hadarta folyamatosan, mire hangosan felnevettem. A taxis furcsállva nézett rám, amiből arra következtettem, hogy rettentő hülyének néz.

-Nyugi, öcsi! – szóltam rá, miközben még mindig hadart. – Megkaptam a melót. Megyek veled turnézni. És, költözöm. – mondtam kuncogva.

-Te – vett egy mély levegőt és idegesen fújta ki. Azt hiszem, hogy elég rendesen felidegesítettem. – tudod mennyire megijedtem?

-Sejtem – kuncogtam.  – Nem jössz át? – kérdeztem.

-Jöhetnek a fiúk is? – kérdezett vissza. Igazából, bírom a srácokat, egész jó fejek.

-Ha, hoztok kaját – egyeztem bele.

-Mi bajod van a szállodai kajával?

-Azon kívül, hogy már háromszor találtam benne hajszálat? – kérdeztem vissza gúnyosan, mire hangosan felnevetett, amit a srácok is észrevehettek, ugyanis, négyen egyszerre ordítottak a telefonba, ezzel kiszakítva a dobhártyámat.

-Sziasztok srácok! – köszöntem nevetve, közben a fülemet fájlalva. – Mizu? – kérdeztem és leültem a kanapéra.

-Megyünk, Amerikába! – kiabálta Louis, és egyre közelebbről hallottam a hangját. – Spen, leszel szíves, kinyitni az ajtód? – kérdezte kuncogva.

Azonnal felpattantam és boldogan ugráltam el az ajtóig, ahol az 5 ütődött srác álldogált.

-Hogy érted azt, hogy Amerikába mentek? – kérdeztem, miközben a kanapén ültem.

-Meghívtak minket az iCarly-ba – ujjongott Harry. Elég érdekesen néztem rá, mert egyből magyarázni kezdett. – Az egy show, ott Amerikában.

-Ééértem – bólogattam. – És, mikor mentek?

-Holnap reggel indulunk.

-És, dárga öcsikém, mikor akartál szólni, hogy Amerikába mész? Talán, mikor a repülőn ülsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Hát, ööö. – kezdte el zavartan vakargatni a tarkóját.

-Megint azt csinálod, mint a dallal – fújtattam idegesen.

- Te nem mondtad el neki, hogy kijött a dal? – förmedt rá Liam.

-N-nem – makogta. Megforgattam a szemeimet. Felpattantam a helyemről, s a szobámba mentem.  Felkaptam a gitáromat, elhaladva a fiúk mellett, a hotel udvarára siettem.

Kerestem egy távoli padot, ahova leülhettem. Lassan pengetni kezdtem a húrokat, míg meg nem született egy dallam.  Szerencsére nálam volt a vázlat füzetem és egy ceruza, így már szöveget is tudtam hozzá írni.

-(Na na na na na) [2x]

He takes your hand
I die a little
I watch your eyes
And I'm in riddles
Why can't you look at me like that?

(Na na na na na)

When you walk by
I try to say it
But then I freeze
And never do it
My tongue gets tied
The words get trapped

I hear the beat of my heart getting louder
Whenever I'm near you

But I see you with him
Slow dancing
Tearing me apart
'Cause you don't see
Whenever you kiss him
I'm breaking,
Oh how I wish that was me

(Na na na na na) [2x]

He looks at you
The way that I would
Does all the things,
I know, that I could
If only time could just turn back

'Cause I got three little words
That I've always been dying to tell you

But I see you with him
Slow dancing
Tearing me apart
'Cause you don't see
Whenever you kiss him
I'm breaking,
Oh how I wish that was me

With my hands on your waist
While we dance in the moonlight
I wish it was me that you’ll call later on
'Cause you wanna say good night

'Cause I see you with him
Slow dancing
Tearing me apart
'Cause you don't see

But I see you with him
Slow dancing
Tearing me apart
'Cause you don't see
Whenever you kiss him
I'm breaking,
Oh how I wish
Oh how I wish
Oh how I wish that was me

Oh how I wish that was me

A dal végeztével, hangos tapsszó hallatszott, egyre közelebbről.  Nem néztem oda, csak lehajtott fejjel, bámultam a gitáromat.

-Ez nagyon szép volt – szólalt meg rekedtes hangján. Félve, de leült mellém. – Figyelj, Spencer. Sajnálom, hogy nem szóltam se a dalról, se az utazásról, de olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy még én is alig  tudom követni a őket. – sóhajtott.

-Megértem – sóhajtottam fel fájdalmasan – De, a múltkor is elmondtam, ha ez lesz, nagyon hamar meg fogom utálni.

-Spen…- kezdte, de én még nem fejeztem be.

-Nem érdekel – tettem fel a mutatóujjam, jelezve, hogy nem érdekel a mondani valója. – Emlékszel, hogy régen még azt is bejelentetted, hogy wc-re mész? – kérdeztem.

-Annyira sajnálom. – motyogta. – Esküszöm, hogy mostantól azt is bejelentem, ha wc-re megyek. – mosolyodott el.  Hitetlenül felnevettem, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Megbocsájtasz? – suttogta a hajamba.

-Nem, csak utálok haragba lenni veled. – mondtam – Elénekled? – kérdeztem a dalra utalva, terelve a témát.

-El. – bólintott – Mi a címe? 

-I Wish.