[20. Iron Man]

Spencer Styles
2016. Október 11. 
Kailua-Kona , Hawaii. 

Gyomorgörccsel ébredtem, nehezen tudtam felfogni, hogy ilyen hamar eljött ez a nap.

Naponta többször is edzettem, igaz nem egyszer kerültem korházba, mert túlhajtottam magamat, vagy elestem, és kicsit komolyabban megsérültem.

Liam karja a derekamon pihent, teljesen magához szorítva engem.

-Li – nyomtam csókot nyakára, s így haladtam egyre feljebb. – Mackóm, kelj fel. – suttogtam fülébe. Felmordult, de nem mozdult. – Liam, lefogom késni a rajtomat. – feküdtem a hátára. – Li, légy szíves. – nyomtam puszit a hátára. – Hát jó, akkor elmentem, majd azért szurkolj. – szálltam le róla, és sétáltam át a fürdőszobába, hogy felvegyem a mezemet, amiben versenyezni fogok.

Hangos nyikorgással nyílt ki a fürdőszoba ajtaja, s jelent meg mögötte Liam.

-Izgulsz, babe? – lépett mögém, s húzott magához szorosan. Bólintottam, és megfordultam karjai között. Apró csókot nyomott ajkaimra, tenyerét a derekamra helyezte. – Minden a legnagyobb rendben lesz. Ahogy elindulsz biciklizni autóba ülök, és a fordítóhoz megyek, ahol kérni tudsz, ami kell. Aztán rohanok a futópályára, és viszem, ami kell. – magyarázta, inkább magának, mint nekem. Helyeslően bólogattam és egy utolsó csók után, kimentem a fürdőből. A szállásunk az úszás helyszíne, és az első depó közelében volt, így az összes szükséges cuccommal, lementem.

Azt gondoltam, hogy rengetegen lesznek, de nem ennyire. Több nő álldogált a biciklis depó mellett, és nézte aggódva a gyakorló férjét, barátját, vőlegényét, esetleg saját fiát.

Mivel még reggel 7 óra sem volt, így nagyon hideg volt. Összehúztam magamon a melegítő felsőt.

A kihelyezett hangfalakból, motiváló, vagy épp nyugtató számok szóltak, miközben néha-néha lehetett hallani a speaker hangját is.

Fülemben hangosan dübörgött Ed Sheeran – I See Fire című száma, amitől elöntött a nyugalom.

-Kérem húzza le a felsőt, hogy felírjam a  rajtszámot! – kért félénken egy 18 körüli lány. Lehúztam a cipzárt és szabaddá tettem a jobb, majd bal vállamat is. A filc alkoholos szaga egyből bekúszott az orromba, elhúztam a számat. – Köszönöm, sok sikert! – motyogta, amint végzett, és engedte, hogy belépjek a többi versenyző közé. Kijelölt helyemet kerestem, és közben megnéztem mennyi nő is van jelen.

-Spencer, Spencer! – kiabálta egy ismerős női hang. Megpördültem a tengelyem körül, szembe találtam magamat Gabival. – Jaj, de jó, hogy te is itt vagy! – ölelt magához szorosan, a magyar lány. – És, most végre te is versenyzel! – csapta össze tenyereit, miután elengedtem.

-Igen, most nem csak nézem. – sóhajtottam kicsit idegesen. Lepakoltam a cuccomat, és örömmel tapasztaltam, hogy Gabi mellett van helyem. – Miért vagy te ennyire felpörögve? – álltam meg vele szembe.

-Annyira várom, már! – ugrált.

-Hanyadjára is csinálod végig? – kérdeztem, miközben a tóhoz sétáltunk. Bejelentették, hogy csak 20 perc van a rajtig.

-Uhm, azt hiszem ez lesz a 11. – nyomta mutató ujját az ajkaira, ezzel imitálva a gondolkozást.

-Azta – csak ennyit tudtam kinyögni, mielőtt belementünk volna a hideg vízbe, hogy melegítsünk egy kicsit.

Liam Payne
2016. Október 11. 
Kailuna-Kona, Hawaii. 

Spencer rettenetesen ideges volt egész reggel, és még tegnap is. Megértem, ugyanis nem kis dologra készül, és még aranyos is, mikor ideges. Nehezen engedtem el reggel, féltem, hogy valami baja eshet, és soha többet nem tarthatom karjaim között.

Elhessegettem rémisztő gondolataimat, és telefonomat kezdtem keresni. Még mielőtt lemennék a rajt helyszínéhez fel kell hívom Harry-éket, hogy mikor érkeznek.

Spen úgy tudta, hogy senki sem tud eljönni, de csak álca volt, hogy egy kicsit meglepjük. A szülei is ma érkeznek, róluk szintén nem tud.

-Csá, haver! – hallottam meg a vonal túlsó oldalán Harry hangját.

-Helló, mikorra értek ide, körülbelül? – kérdeztem egyből a lényegre térve.

-Nem tudom, most szálltunk le a repülőről, innen elvileg még olyan 2-3 óra. Szóval, olyan 10-11 körül. Akkor már biciklizni fog? – kérdezte.

-Igen, reméljük, hogy minden rendben lesz. – sóhajtottam idegesen, és beletúrtam a hajamba. – Mennem kell, haver. 10 perc múlva lesz a rajtja.

-Oké, de nyugodj meg, semmi baj nem lesz – próbált nyugtatni, de tudtam, hogy ő is nagyon ideges. Kinyomtam, és a telefont a zsebembe süllyesztettem, majd a Spencer táskáját a vállamra kapva, elhagytam a szállodát.

A tóhoz sétáltam. A rajtvonal elvolt különítve tőlünk, szurkolóktól. Már mindenki bent volt az kis részen, hiszen alig 2 perc volt a rajtig.

-Spencer! – kiabáltam, mikor észrevettem a lányt, akibe oly’ régóta szerelmes vagyok. Felém kapta tekintetét, s idegesen elmosolyodott. Odasétált hozzám, derekánál rántottam még közelebb magamhoz. Ajkaimat nyugtatólag helyeztem övéire. Nyakamnál ölelt át szorosan, erősen markolta meg a pólóm szegélyét. – Sok sikert, babe! – suttogtam ajkaira, majd elengedtem és hagytam, hogy elfoglalja a rajt pozíciót.

-Egy perc a rajtig! – a speaker hangja izgatottan csengett, míg a versenyzők és a legtöbb hozzátartozó torka elszorult. – A 38. Hawaii Iron Man rajtjáig 30 másodperc van hátra! – a sziklára kihelyezett gép elkezdte a visszaszámlálást, a lufikat egyesével kezdték felengedni. Közben elindult az egyik legmotiválóbb dal, I am in on Iron Man. Spencer rám nézett, tekintete félelmet sugárzott.

-Ügyes leszel, babe! – tátogtam. Halvány mosoly futott végig csodálatos arcán, ami megmelengette a szívemet.

A duda eldörrent, mindenki egyszerre kezdett megindulni a víz felé, míg mi hangos tapssal bíztattuk őket.

Az idő telt, de még senki nem jött ki a vízből. Az úszás 2 körös volt, egyszer elfutottak előttünk, hátha szükségük lehet valamire.

-Figyelem emberek! – szólalt fel, Logan – a speaker. – Érkezik az első boly! – mindenki izgatott lett, egyszerre fordultunk a tó felé, ahonnan érkezni fognak.

Az első 10 ember, csak férfiakból állt, nem is vártam mást. – Figyelem, újabb boly! – figyelmeztetett, de még mindig nem voltak benne nők. – És, érkeznek az első nők! – hangja betöltötte az egész partszakaszt, mindenki lélegzete elakadt. Idegesen figyeltem, nem tudtam, hogyan úszik a többi nő.

-Gyerünk, babe! – kiabáltam túl a tömeget, mikor megláttam Spencert. Gabival jött ki egyszerre, s mögöttük futott ki  másik 3 nő, és egy-egy férfi versenyző is. Hozzám futott, amit nagyon furcsálltam, ugyanis nem írt fel semmit a lapra, amire esetleg szüksége lehet. Gyors csókot nyomott ajkaimra, majd visszaszalad a vízbe.

-Liam, hol vagy már? – kiabált a vonal másik végén Harry. – Mindjárt ideér, és te még mindig nem vagy itt! Hallod, Liam, Spencer mindjárt beér a célba! – gyorsan kapkodtam a lábaimat, egyre hangosabban hallottam hangját, végül megláttam a nekem háttal álló Harry-t és szüleit, valamint Gemma-t és egy ismerős szőke lányt.

-Itt vagyok – álltam meg mögöttük, és öleltem meg gyorsan mindenkit. – Ashlyn? – kérdeztem. – Hát, te?

-Én, izé. – nem válaszolt, arcát Harry mellkasába fúrta, miközben a srác boldogan mosolygott.

-Együtt? – kérdeztem mosolyogva. Bólintott és Logan-re kezdett figyelni.

-Már, 7 versenyző a célban van, köztük egy nő, Gabi. És, most érkezik a 38. Hawaii Iron Man, 8 helyezettje, a női kategória második legjobbja, aki mindössze 9 óra 34 perc alatt teljesítette a távot. Spencer Styles! – az emberek boldogan tapsolni kezdtek, néhány fiatalabb lány felkapta a fejét, egyértelműen felismerték.

Kezeit magasba emelve szakította át a célszalagot, és dőlt az előttünk lévő korlátra. Szülei egyből odapattantak hozzá és szoros ölelésbe zárták, majd Gemma, Harry és Ashlyn is követték a mozdulatsort.

-Babe – suttogtam és magamhoz szorítottam remegő testét. Hajába kisebb puszikat nyomtam, miközben hátát simogattam. – Annyira, de annyira büszke vagyok rád. – felemelte a fejét, és megcsókolt. Sajnos a kordon még mindig elválasztott minket, de még így is könnyedén öleltem át vékony derekát.

-Köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogta és felém nyújtotta az eddig kezében szorongatott köszönet rózsáját.

-Nem, ez anyukádat illeti. – nyomtam csókot homlokára és a síró Anne felé fordítottam.

Újra édesanyja nyakába borult, és együtt sírtak. Ezalatt megérkeztek a többiek is. Mindenki sorra gratulált a lánynak, majd hagyták, hogy elmenjen masszíroztatni.

-Volt egy olyan pont, mikor azt hittem megállok. Nem láttalak sehol, pedig nagyon is kellett volna a víz, mert a frissítő állomásokon nem adtak, csak energia löttyöt. De, aztán megláttalak, és megnyugodtam. Tudtam, hogy végig csinálom, ha te is itt vagy nekem. Viszont azt tényleg nem gondoltam, hogy ilyen elől végzek. – magyarázott lelkesen Spencer, miközben a fürdőben szárította a haját. Arra kértem, hogy öltözzön át, és menjünk el együtt valahova.

Én tudtam, miért, és hova. Csak is én tudtam az egészről. – Mackóm, hová is megyünk? – ült a derekamra, és támasztotta meg magát, a mellkasomon.  Elmosolyodtam, meglöktem karjait, így elvesztette egyensúlyát és a mellkasomra esett.

-Az titok – suttogtam ajkaira, s végre megcsókoltam.  Nyelveink lassú táncot jártak, kezdtünk kicsit messzire menni, főleg mikor a pólómat kezdte lehúzni. – Ne most. Menjünk, babe. – húztam fel az ágyról, kicsit sértődött barátnőmet. – Na, ne durcizz már – fordítottam szembe magammal. Duzzogva pislogott fel rám, de ajkain látszott a halvány mosoly – Ígérem, hogy bepótoljuk. – vigyorodtam el kajánul. Felkaron ütött, majd elhúzott tőlem. 

Cirmoskáim, itt az új. Nincs külösebb hozzáfűznivalóm, szerintem úgyis kitaláljátok mi lesz.:)
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépacskáim!:)

Gutes Tag, Babes 

Xxx.En_Payne

[19. "Végre eljött ez a nap is!"]

Spencer Styles 
2013. November 04.
London. 

Az elmúlt két napban nem mozdultam ki a lakásomból, ami miatt egyre több rajongó gyülekezett a ház előtt. Futópadon futottam, valamint egy biciklis eszközzel oldottam meg az edzést. Tény és való, hogy úsznom is kéne, de egyszerűen nem tudok kimozdulni. Szegény Seth szinte egésznap a lakásom ajtajában őriz, csak akkor jön be, ha meg kérem, vagy szüksége van egy pohár vízre.

Igen későn keltem, olyan 2 óra körül, így a reggelim elmaradt és az ebédemhez sem kezdtem még hozzá. Nagyon szigorú étrendem van, amit követnem kell, ha nem akarok elbukni a versenyen.

Liam nem rég hívott, hogy elkezdik a turnéjuk utolsó koncertjét, és utána csak egy 7 órás repülőút választja el tőlem. Nagyon későn ér haza, szegény rettenetesen kimerült lesz, de másnap már indulunk is a szüleihez. Nagyon remek emberek, sokszor találkoztam már velük, nagyon megkedveltem őket. Nagyon összetartó család, szinte mindennap beszélnek.

-Seth – lestem ki lakásom ajtaján, ami előtt a 25 év körüli srác figyelte az eseményeket. Tökéletes rálátása volt a rajongókra. – Nem kérsz valamit enni, inni?

-Nem, köszönöm – mosolyodott el egy pillanatra. – Menjen vissza nyugodtan.

-Kérlek, Seth – sóhajtottam fel – Ne magázz, mindössze 5 évvel vagy idősebb nálam.

-Rendben, de akkor is menj vissza. Az előbb szóltak, hogy a hátsó ajtón bejutott legalább 10 lány.

-Oh, értettem. – gyorsan becsuktam a lakás ajtaját, és figyelem elterelés képen, leültem a tv elé.

Rengeteg idióta műsor, semmi értelem. Talán ez volt az oka, hogy elaludtam, és arra keltem, hogy valaki a nevemen szólít.

-Spencer, nekem mennem kell, Liam nem sokára érkezik. – mondta Seth. – Vigyázz magadra.

-Köszönöm, te is – öleltem magamhoz gyorsan.

A srác távozott én, pedig visszadőltem a kanapéra, és újra elaludtam.

Valaki halkan zörgött a kulcsokkal, hirtelen felébredtem, ugyanis nagyon megijedtem. Az ajtóhoz sétáltam, és a kis nyíláson kilestem, ki is akar bejönni. Majdnem felsikítottam, mikor megláttam Liam-et az ajtóban, szinte feltéptem a faeszközt, hogy bejusson.

-Spencer – szorított magához szorosan, miközben fél kézzel bezárta az ajtót. Nyakába fúrtam az arcom, s szívtam be illatát. – Úristen, de hiányoztál. – suttogta a hajamba, és az ajtónak dőlt. – Nagyon-nagyon szeretlek. – ujjaival felemelte a fejemet, így kényszerítve, hogy ránézzek. Ajkaimra tapadt, lágyan kezdett csókolni, ami nagyon hiányzott.

-Én is, nagyon szeretlek. – sírtam el magamat, el sem hittem, hogy végre látom. Táskáját hátra hagyva kapott fel az ölébe és cipelt el a szobámig, ahol letett az ágyra, majd ruhástól bedőlt mellém. Hozzábújtam, fejemet a mellkasára hajtottam, így aludtunk el.

2013. November 05.

Liam egy egésznapot végigaludt, ami alatt én kitakarítottam a lakásban, kiszedtem Liam szennyes ruháit a bőröndjéből. Kezembe akadt egy-két rajongótól kapott levél is, ami nekem és neki szólt. Nem csak Liam-nek, nem csak nekem, nekünk. Nem akartam kibontani azelőtt, hogy Liam felébredne, így csak félretettem, és tovább pakolásztam.

Miután kipakoltam mindent, sőt a helyére is raktam őket, ebédet rendeltem. Tudtam főzni, de most nem akartam azzal foglalkozni. Időközben felhívtam Eleanor-t, hogy megtudjam Louis felébredt-e. Nevetve közölte, hogy barátja már órák óta fent van, és dumál neki. Elnevettem magam és öcsémről kezdtem érdeklődni, aki időközben visszaköltözött hozzájuk, engem és Liam-et békén hagyva.

-Louis már vagy hatszor felakarta kelteni, de még nem engedtem neki. – sóhajtott. – Úgy jött haza, hogy Ashlyn-nel beszélt, de nem túl jókedvében. – magyarázta.

-Hogy érted? Veszekedtek? – ijedtem meg.

-Hát, nem is tudom. Uh, na figyelj, felkelt. Odaadjam neki a telefont? – kérdezte.

-Persze. – mosolyodtam el halványan és tudatosult bennem, hogy valószínűleg Zayn és Liam fog a legtovább henyélni. Niall, már reggel 7-kor fent volt, ugyanis beszéltem vele telefonon. – Öcsikém – üdvözöltem Harry-t boldogan.

-Spencer – köszöntött rekedtes hangján. – Gondolom kipletykáltátok magatokat Eleanor-ral.

-Mi az, hogy összevesztél Ahslyn-nel? – megjegyzését figyelmen kívül hagyva, tettem fel neki a kérdést, ami nagyon is zavart.

-Kérlek, most keltem fel. – sóhajtott fájdalmasan – Egyébként, csak kicsit összezörrentünk, de még este megbeszéltük.

-Biztos?

-Persze, most, ha nem gond visszamennék aludni.

-Rendben, de még beszélünk, öcskös.

Visszasétáltam a szobánkba, ahol édes látvány fogadott. Liam görcsösen szorította magához, azt a párnát, amin aludtam. Bemásztam mellé, s kivettem kezéből a párnát. Felnyitotta szemeit, amjd ahogy meglátott hatalmas, édes mosoly terült szét, tökéletes arcán. Karjait felém nyújtotta, jelezve, hogy bújjak oda hozzá. Tettem, amit kért, fejemet a mellkasára hajtottam, hallgattam szíve egyenletes dobogását, ami kicsit felgyorsult. Nyomtam egy puszit meztelen mellkasára, mire még jobban megszorította a derekamat. 

Nyakamat halmozta el kisebb puszikkal, még ujjai felsőm alá vándoroltak.

-Jó reggelt! – suttogtam két mámorító csók között.

-Neked is, életem. Hogy aludtál?

-Sokkal jobban, hogy itt voltál mellettem. – túrtam bele sötét hajába, mire felmordult. – Nagyon szeretlek, ugye tudod? – néztem rá teljesen komolyan, mire elmosolyodott. Még egy kisebb puszit nyomott ajkaimra, és kihúzott az ágyból.

-Én nem szeretlek. Az nem elég kifejezés arra, amit irántad érzek. – mondta, miközben a derekamnál ölelt át, a fürdőszobában állva. – Imádlak, Spenc. – nyomott újabb csókot számra, én pedig éhesen kaptam ajkai után. Felültetett a pultra, s úgy folytatta a csókot. Kezei derekamról, fedetlen combjaimra vándoroltak. Bele markolt combomba, ezzel kiváltva belőlem egy hangos nyögést.

-Öltözz fel, mindjárt itt lesz az ebéd. Nem lenne jó, ha megváratnánk a futárt, nem gondolod? – céloztam arra, hogy hagyja abba a felsőm piszkálását. Felsóhajtott, és ellépve tőlem levetkőzött és belépett a kabinba. Ámulva figyeltem tökéletes testét, de hamar magamhoz tértem és magára hagytam.

Az ebédünk valóban hamar megérkezett. Csendben fogyasztottuk el a még meleg lasange-t, miközben egy perce sem engedtük el egymást. Miután elfogyasztottuk az ételt, és készülődni kezdtünk, hogy elindulhassunk Liam szüleihez.

Táskáinkat egyik kezébe vette, majd a másikkal az enyémet fogta.

-Várod már, hogy ott legyünk? – fordultam felé és öleltem át a derekánál,miközben a liftben ácsorogtunk. Homlokon csókolt, és derekamra simította szabad kezét.

-Természetesen. Tudod, hogy szeretem, mikor a gyerekkori ágyamban alszunk. – húzott közelebb magához. – Tudod, ott kevesebb hely van – vigyorodott el kajánul.

-Miből gondolod, hogy nem választom a vendégszobát? – vontam fel a szemöldökömet, és kicsit elhúzódtam tőle. Azonnal visszahúzott magához, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy azt hittem, nem állok meg a lábamon.

-Biztos vagy, te abban a vendégszobában? – csókolt meg újra, esélyt sem adva a válaszolásra.

-Nem egészen – mondtam, és kibontakoztam karjai közül, ugyanis megérkeztünk a garázshoz. Nevetve jött utánam és a derekamat elkapva húzott magához. – Odakint nagyon sok rajongó van, még mindig? – kérdeztem, mert nemrég még Seth is alig tudta elhagyni a házat.

-Hát, ha azt nézzük, hogy igazából egy órával hamarabb érkeztem meg, mint ahogy felértem hozzád, nem nincsenek – sóhajtott, és beindította az autót.

2013. November 6.

Wolwerhampton

-Ruth, add azt ide! – hajolt át rajtam Liam, hogy eltudja venni nővérétől a fényképes albumot.

-Li, ne már! Annyira cuki vagy – mondtam és végig simítottam enyhén borostás arcán – És, szúrsz is. – kuncogtam és nyomtam egy puszit az arcára.

-Tudom, hogy szereted – dörgölte hozzám arcát, mire felvisítottam, és arrébb toltam. – Na, babe. – jött közelebb, s kezdett csücsörítetni – Adj egy puszikát!

-Te teljesen hülye vagy! – nevettem fel, és felpattantam a kanapéról, hogy elmeneküljek előle.

-Na, gyere ide! – pattan fel Ő is és utánam szalad. Derekamnál fogva kap el, és dob a hátára. – Most pedig megbüntetlek.

-Óvatosan gyerekek! – kiabált utánunk Karen, aki nemrég érkezett haza.

-Oké, anya!

A szobájában ledobott az ágyra, és felém mászott. A nyakamat kezdte el behinteni apró csókokkal, míg én a haját túrtam. Kezei ismételten pólóm alá vándoroltak, ezúttal le is húzta rólam a darabot.

-Li, a szüleid házában vagyunk – ziláltam, miközben a nadrágommal bíbelődött.

-Bezártam az ajtót. – suttogta és megcsókolt. 

Cirmoskáim, meghoztam a mai újat, ami rettentő rövid lett,  remélem nem baj. Már csak 6 rész van, ugyanis sikerült megírnom a 25.-et is.
Van egy másik jó hírem is. Lesz második évad! Csak kicsit másképp. :) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne

[18. "Hogy kerülsz, te ide?"]

Spencer Styles 
2013. Október 21. 
Stirling, Skócia. 

Lassan, s egyedül sétáltam a kikötővárosban, valahol Skóciában. Gemma még a délelőtt folyamán találkozott egy nagyon vonzó fiúval, akivel most valahol randiznak. A fiú, Duke szintén Angliában él, csak valahol Cambridge környékén. Kerestem egy szimpatikus helyet, ahova leülhetek és nézhetem a hajókat. Az egyik világító torony nem messze volt tőlem, imádtam a hangosan búgó hangját. Borom, ami egy gravírozott pohárban volt, kezdett kihűlni, ezzel elvesztve finom ízét. Körkörös mozdulatokkal lötyögtettem a vörös folyadékot, már nem volt kedvem megírni.

Telefonom hangos búgásba kezdett, ezúttal semmilyen dal nem volt beállítva. Előszedtem a kabátom zsebéből, s csak akkor láttam, hogy Liam hív.

-Szia. – vettem fel gyorsan, hogy mihamarabb halhassam bársonyos hangját.

-Hello, babe. – kuncogott fel. – Miújság, életem? – kérdezte. Elmosolyodtam a becézésen, szinte soha nem hívott a saját nevemen, mindig valamilyen nyálas névvel illetett.

-Egyedül ülök a parton. Várom, hogy erre tévedjen valami helyes fickó… - nevettem.

-Milyen másik fickó? – hangja ijedten csengett, amin még jobban nevetnem kellett. – Máris lecserélsz?

-Nyugi, Mackóm. – nyugtattam meg – Csak vicceltem. Gemma randizik, én meg unatkoztam egyedül a szobánkban, így eljöttem sétálni, de ez is rettenetesen unalmas – sóhajtottam szomorúan.  – És, ti mit csináltok most? – kérdeztem terelve a témát.

- Most fejeztük be a koncertet, és a buszon ülünk. Kaptam egy-két percet, hogy nyugodtan beszélhessek a szerelmemmel, csak foglalt volt. – nevetett fel.

- Akkor le is teszem. Próbáld meg még egyszer, hátha most már felveszi. – mondtam duzzogva.

-Tudod, hogy csak vicceltem.

2012. Október 25.

Stirling, Skócia

Kényelmes, levezető tempóban futottam a csendes parton.  Cipőm hangos csattanással jelezte, hogy földet ért. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy leveszem a cipőt, s bele megyek a vízbe. Végül elvetettem az ötletet, s kis házunk felé kezdtem futni.

Hiányzott Liam. Hiányzott, hogy megöleljen, megcsókoljon, és édes szavakat suttogjon a fülembem úgy hogy senki ne hallja.

Azért utaztam el ide, hogy Gemma-val legyek, de mióta itt vagyunk, csak első két nap láttam. Duke és Ő összejöttek, így sülve-főve együtt vannak, engem elhanyagolva. Nem esik rosszul, hisz nem akarok felesleges harmadik lenni, de örülnék neki, ha lenne itt valaki, aki foglalkozik velem. Például Liam.

-Megjöttem – kiáltottam el magamat, holott tudtam, hogy senki nem fogja hallani, ugyanis Gemma Duke-nál töltötte az estét. Levettem a cipőmet, és az előszobában ledobtam a padlóra, majd a fürdőszobába mentem, hogy lemossam magamról az izzadságot.

Kiszálltam a hideg víz alól, gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat.

Vállammal az ablak keretén támaszkodtam, s kémleltem a nyugodtságot tükröző tájat. Kisebb családok sétáltak boldogan egymás mellett, majd egy veszekedő pár lépett ki a szomszédos házból. Hangosan vágtak egymás fejéhez, olyan dolgokat, amiket majd idővel úgyis megbánnak. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, gondoltam Gemma haza talált. Nem foglalkoztam vele, Ő is rendesen elhanyagolt ez alatt az egy hét alatt. Holnap hazautazom, itt hagyom, hadd legyen boldog Duke-val. Talán meglátogatom anyáékat, is. És elkezdhetnék edzeni. Az ideiglenes szobám ajtaja nyikorgással jelezte, hogy nyílik.

-Hol voltál? – kérdeztem felé sem nézve, hátat fordítottam neki, kezeimet összefontam a mellkasom előtt.  Furcsállva néztem a kerítés nélküli kis előkertünket, ahova pár merészebb lány is bemerészkedett, kartonokkal a kezükben.  Remek, megtaláltak a rajongók!

-Jöttem, ahogy tudtam, de koncertem volt. – lépett mögém, s fonta derekam köré karjait.

-Hogy kerülsz, te ide? – kérdeztem, és hihetetlen gyorsasággal fordultam felé.

-Mondtam, hogy rettenetesen hiányozni fogsz. – suttogta egészen közelről, és erős karjaival még közelebb húzott magához. Kezeimet csípőjére tettem, úgy öleltem meg.

-Megtaláltak a rajongók.

-Megcsókolhatlak végre, vagy van még valami? – kérdezte duzzogva, már csücsörítve. Lábujjhegyre álltam, ajkaimat az övéire tapasztottam.

-Meddig maradsz? – kulcsoltam össze kezeinket a derekamnál. Hátamat széles mellkasának döntöttem, és beszippantottam a friss levegőt, ami egy kicsit keveredett Liam parfümének illatával. Fejét nyakhajlatomba temette, belefújt, így elég érdekes hangot adott ki.

-Holnap reggelre kell Boston-ba mennem. Te, mikor is mész haza?

-Holnap reggel repülök Londonba, onnan néhány napra lemegyek anyáékhoz, utána meg elkezdek edzeni.

-Gemma-val mi van?

-Szerelmes. – sóhajtottam, mire felnevetett és megcsikizte az oldalamat.

2013. November 01.

London.

Pár napja értem haza, és elkezdtem az edzéseket. Még januárban döntöttem el, hogy megcsinálom az Iron Man-t, ami a világ egyik legnagyobb kihívása. 3800 méter úszás, 180 kilométer bicikli, és 42 kilométer futás a táv, és erre 24 óránk van.

Úszni mindig is nagyon szerettem. Imádtam, ha a víz lágyan simogatja a testemet, olyankor szabadnak éreztem magamat. Az öcsémtől kaptam egy vízálló Ipodot, ami a zenét biztosítja számomra. Soha nem értettem azt, hogy az emberek hogyan képesek kilómétereket úszni, halálos csendben.

A biciklim is meg van már egy ideje, talán még tavaly augusztusában vettem. Igaz, ez az egyetlen dolog, amiért nem rajongok a három sportág közül, mégsem akadály.

Futni, egyszerűen imádtam, hol egyedül, hol Harry-vel, vagy Liam-mel futottam, majd otthon futópadon.

Éppen a város egyik sportboltjában nézelődtem, ugyanis kellett pár új darab. Toppokat, és nadrágokat nézegettem, mikor egy kisebb csapat érkezett a boltba. Azonnal hozzám siettek. Magamra erőltettem egy mosolyt, próbáltam nem mutatni nekik, mennyire is utálom ezt a felhajtást körülöttem.

-Sziasztok! – köszöntem kedvesen. Elmosolyodtak, de nem szóltak semmit, csak bámultak rám. – Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mert kicsit feszélyezett a bámulásuk.

-Ké-kérhetünk e-egy képet? – szólalt meg a legbátrabb. Bólintottam, mire egyből mellém állt, s el is készítette a képet. Aláírást nem kértek, aminek nagyon is örültem. – Köszönöm. Bekövetnél twitteren?

-Persze – vettem elő a telefonomat. – Mi a neved?

-Caralovesonedirection. – motyogta. Bepötyögtem a nevét, majd az ikonra kattintva be is követtem. – Köszönöm. – mosolygott hálásan. Miután végig  csináltam mindenkivel a képet, s a követést, magamra hagytak.

Azt azonban nem gondoltam, hogy nem fogok tudni kimenni a boltból, annyian lesznek. Valóban hallgatnom kellett volna Liam-re, hogy legyen velem egy testőr. Idegesen kerestem elő a telefonomat, és gondolkoztam el, hogy kit kéne felhívnom, hogy segítsen rajtam.

-Helló, babe – hallottam meg Liam bársonyos hangját a vonal másik oldaláról.

-Szia – sziszegtem idegesen.

-Mi történt? – egyből vette a lapot, rájött, hogy most nem azért hívtam, hogy enyelegjünk.

-Nem tudok kimenni a boltból annyian vannak. – sziszegtem. – Nem tudod ide küldeni valamelyik testőrt?

-5 perc és Seth ott lesz. – mondta, és hallottam, hogy az öcsémnek kiabál, hogy hívja fel a testőrt. – Annyira sajnálom.

-Li, ez nem a te hibád. – próbáltam megnyugtatni, pedig már nem az első eset, hogy magát okolja ezért. – Ez senkinek nem a hibája, egyszerűen csak sok nekem.

-De, nem vagyok ott melletted. – felelte idegesen.

-Már csak 2 nap, kibírjuk. – bíztattam, és nem láttam, de tökéletesen tudtam, hogy elmosolyodott.  – Nagyon hiányzol – sóhajtottam, miközben vadul integetni kezdtem a felém közeledő Seth-nek. – Hánykor értek haza?

-Ez a baj, nagyon későn, vagy már inkább korán. –morogta. – Ne várj meg, rendben? – kérdezte.

-Rendben – sóhajtottam lemondóan, majd a napjától kezdtem érdeklődni. 

Cirmoskáim, meghoztam az újat!:) 

Remélem tetszik, nincs különösebb hozzáfűznivalóm. 

Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácsáim!:) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne

[17. "Tudod, hogy rettenetesen hiányozni fogsz?"]

Spencer Styles 
2013. Október 19. 
Phoenix. 

Egy év telt el azóta, hogy Liam elrabolt a pláza közepén, s szerelmet vallott nekem a parton. Ashlyn-t azóta sem láttam, szinte már nem is nagyon tartjuk a kapcsolatot, ugyanis mindannyian elfoglaltak vagyunk. Egyedül Harry az, aki néha-néha megszökik, hogy beszéljen vele telefonon.

Liam semmi jelét nem mutatta annak, hogy jelentene is számára ez a nap. Viszont nem panaszkodhatok, ugyanis nap, mint nap kimutatja, mennyire szeret.

El sem hiszem, hogy már egy éve a barátnője vagyok, annyira lehetetlen. Milliók ezrei rajonganak érte, simán kihasználhatná, hogy ilyen sokan hevernek a lábai előtt, de nem teszi. 1 éve csak velem hajlandó együtt aludni.

-Hol jársz, életem? – hajolt közelebb hozzám, kizökkentve a körülötte forgó gondolataimból.  Halványan elmosolyodtam, s nyomtam egy kisebb puszit az arcára. Vállára hajtottam fejemet, ujjaimat összekulcsoltam övéivel.

-Este elutazom. – mondtam felpillantva rá. Felsóhajtott, s még szorosabban fogta kezemet. – 2 hétre.

-Tudod, hogy rettentően hiányozni fogsz? – Fordult felém teljes testtel, már amennyire egy repülőn lehet. Arcán szomorkás mosoly ült, amitől majd’ megszakadt a szívem. Tenyeremet enyhén borostás arcára simítottam.

-Te is. – mosolyogtam rá, majd arcon csókoltam. – Már csak otthon találkozunk. – sóhajtottam és visszadőltem a kényelmes bőrülésbe. Lassan elnyomott az álom, amit nem is csodálok, hiszen reggel 3 óta úton voltunk Phoenix-be, ahol számomra véget ér a turné. Csak arra ébredtem fel, hogy Liam lágyan simogatja az arcomat, miközben halkan szólongat.

-Spencer, megjöttünk. – mosolygott rám, s gyors csókot nyomott ajkaimra. Éhesen kaptam tökéletes ajkai után, és hívtam hosszú csókba. Kisebb puszikkal vált el tőlem, majd felállt, és felsegített engem is. Kézipoggyászomat egyből kivette kezemből és kiengedett maga előtt a levegőre. Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk át a kitartó rajongók között. Kivételesen nem álltunk meg képet készíteni, mivel késésben voltunk. A parkolóban több autó várt ránk, amivel a koncert helyszínére és a szállodába szállítottak minket.

A szobánk természetesen közös volt Liam-mel, ahogy beléptünk bőröndjeinket a sarokba pakoltuk, mert felesleges kipakolni belőlük. Ledőltem az ágyra, hogy tovább alhassak, de barátom nem egészen úgy tervezte. Kezeivel fejem mellett támaszkodott meg, lassan kezdett közelíteni. Ajkai lágyan találkoztak az enyémekkel, lassú táncot jártak. Pihegve váltunk el egymástól.  – Szeretlek! – suttogta halkan.

-Én is. – motyogtam, s újra megcsókoltam. – Ki kell mennem a reptérre Gemma elé. – toltam el magamtól.

-Jó. – dőlt le sóhajtozva az ágyra. – Siess vissza. – mondta és párnájába hajtotta a fejét.

-Szívem, 2 perc múlva indultok az arénába.

-Basszus – pattant fel helyéről és a fürdőbe sietett. Kuncogva kisétáltam a szobából, elköszöntem a többiektől, s megkértem Preston-t, hogy vigyen el nővérem elé.

-Gemma.- öleltem meg szorosan rég nem látott testvéremet. – Hogy utaztál? – kérdeztem, miközben bemásztunk a kocsiba.

-Tűrhető volt, bár nem egy ember ismert fel. – sóhajtott fáradtan. Sem Harry, sem én nem akartuk, hogy Gemma-t sokan felismerjék, de nem tudtunk ellene mit tenni, letagadni mégsem akartuk.

-Sajnálom. – mosolyogtam rá együtt érzően.

-Semmi baj. – vont vállat. – Mikor érünk oda az arénába?

A koncert eszméletlen volt, a fiúk ismét kitettek magukért. Fáradtan, izzadtan szaladtak le a színpadról, totálisan felpörögve. Liam szorosan ölelt magához, erősen kapaszkodott belém.

-Muszáj elmenned, babe? – kérdezte szomorúan. Elmosolyodtam és végig simítottam borostás arcán.

-Észre se veszed és otthon leszünk. – suttogtam ajkaira. Megrázta a fejét, majd számra tapadt. – Hiányozni fogsz. – bújtam hozzá szorosan, s addig öleltem, míg az öcsém el nem rángatott mellőle.  – Harry, mit művelsz? – vinnyogtam, és karomat Liam felé nyújtottam.

-Elbúcsúzok a nővéremtől. – mondta, úgy mintha egy orbitális nagy hülyének magyarázna.

 -De, már elbúcsúztál, engedj vissza Liam-hez. – nyafogtam, akár egy kislány. Testvérem felnevetett, majd még egyszer megszorongatott – Azért szeretlek, öcsi. – nyomtam hangos, cuppanós puszit az arcára.

-Én is, Spency – nevetett fel. Elengedett, így egyből visszaszaladtam Liam-hez, aki már tárt karokkal várt.

-Annyira szeretlek. – suttogta a hajamba, miközben a lehető legszorosabban ölelt magához. – És, nagyon-nagyon-nagyon hiányozni fogsz – nyomott apró csókot a számra, s elengedett.

-Mehetünk? – kérdezte mellém lépve, Gemma.

-Menjünk – sóhajtottam – még mielőtt meggondolom magam. 


Cirmoskáim, meghoztam az újat! És egy nagyszerű hírrel szolgálok. Minden nap lesznek részek, hogy minél hamarabb felkerüljön az új töri. :) És van egy rossz hírem is. Sajnálatos módon csak 24 rész megírására voltam képes, a 25-et már nem kezdtem el. 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne

[16. "And all your Little Things..."]

Spencer Styles 

2013. Február 23. 

London.

Az idő nagyon gyorsan telt. Megjelent a One Direction második albuma, a turné pedig ma indul. Először 6 koncert lesz, itthon Londonban, majd utána utazunk tovább.

Ahslyn a legutóbbi látogatása óta nem járt itthon többet, testvéremet, pedig egyre kevesebbet keresi. És, az öcsém se tesz ez ellen semmit. Látványosan szenved, miközben továbbra is nálam lakik. Semmi bajom azzal, hogy ott lakik, mert az öcsém és szeretem, de igazán összeszedhetné magát.

Most sem megyek minden koncertjükre, valamint a turnéról is hamarabb hazajövök, mint ők. Nem tanulási szándékból, csupán tudom, hogy nem fogom bírni a rajongók sokaságát, így ki is néztem magamnak és nővéremnek egy aranyos helyet, ahová egy-két hétre utazunk.

Liam-nek nincs ínyére, hogy hetekre otthagyom, mégis megérti és mindenben próbál támogatni.

Nap, mint nap édes ajándékokkal halmoz el, ami megmelengeti a szívemet. Ha nem próbál és nem épp interjúja van, és én sem dolgozom, akkor együtt vagyunk. Még most is emlékszem arra a napra, mikor a rajongók és mindenki megtudta, hogy van köztünk valami.

2012. Október 1.

2 nap telt el azóta, hogy Liam-et a barátomnak nevezhetem. Azóta, sehol nem mutatkoztunk, sem együtt, sem külön. Az egész napot a lakásban töltöttük, viszont ma mindkettőnknek muszáj lesz kimozdulnia, ugyanis megkezdődik az új album felvétele.

-Liam. – nyomtam puszit meztelen hátára, mire felmordult de nem mozdult. – Ha elkésel Simon nagyom morcos lesz. – csókoltam meg a nyakát. Megint felmordult, viszont mozdulni nem óhajtott. – Ma veszitek fel az album első dalát, és én is ott leszek. – próbálkoztam tovább, de a fiú egyszerűen hajthatatlan volt. Sóhajtozva álltam fel mellőle, s léptem át a DVD tokokat, amik 2 nap alatt összegyűltek, majd kerestem magamnak valami öltözéket.

Éppen a pólómat vettem lefelé, mikor két erős kar fonódott a derekamra, s szorított izmos mellkasához. Elmosolyodtam, és kezemet az övére simítottam. Arcát kisfiúsan a nyakamba hajtotta, és apró csókot hagyott ott. Hirtelen szembefordultam vele, s ajkaimat övéi ellen nyomtam.

-Jó reggelt! – szólalt meg végre. – Hány óra van, asszony? – kérdezte mosolyogva.

-Ezerszer elmondtam már, hogy ne hívj így. – néztem rá szúrós szemekkel. – És, negyed 10 van, nekünk pedig háromnegyedre kell a stúdióhoz érnünk. Szóval öltözz, nagyfiú! – paskoltam meg játékosan az arcát.

-De, nem akarok! – makacskodott, és próbált engem is maradásra bírni, de miután felöltöztem, otthagytam, hogy reggelit készítsek.

-Jó reggelt, galambocskáim! – köszöntem az egymást faló testvéremet és barátnőmet. Hangomra hamar szétröppentek, amit egy nevetéssel díjaztam. – Hogy vagytok? – kérdeztem, miközben kávét töltöttem magamnak, és Liam-nek – Ti kértek?

-Már ittunk. – válaszolt Harry, de arcán egy apró mosoly sem látszott.

-Mi a baj? – ültem le vele szembe, és aggódva fürkésztem öcsém arcát. Segítség kérően néztem Ash-re, de rajta is csak ugyanazt láttam. Szomorúságot.

-Ma vissza kell repülnöm, Amerikába. – motyogta halkan. A szomorúság hamar eluralkodott rajtam, s nem is féltem kimutatni. Felálltam a helyemről és azt asztalt megkerülve öleltem meg szorosan.

-Mikor indulsz? – suttogtam halkan.

-5 perc és itt a taxim. – hangja annyira halk volt, hogy nagyon koncentrálnom kellett arra, hogy megértsem. Erősen markoltam meg a pólóját, nem akartam elengedni és szerintem ezzel a testvérem is így volt. – Annyira fogsz hiányozni, Spen. – suttogta megtörten.

-Te is, Ahs.

Az 5 perc rémesen hamar eltelt, így kénytelenek voltunk újra könnyes búcsút venni tőle. Szorosan bújtam barátom ölelésébe, s rejtettem mellkasába könnyes arcomat. Harry addig búcsúzott szerelmétől, míg a taxis rá nem szólt, hogy nem ér rá egész nap.

Miközben búcsúztunk legjobb barátnőmtől, többen is lekaptak minket, így még jobban Liam-hez simultam, valamiféle búvóhelyet keresve. Lassan indultunk meg a saját taxinkhoz, ami elvitt a stúdióhoz, ahol Zayn, Niall és Louis várt ránk. Sajnálkozva nézték öcsémet, aki nem volt hajlandó az éneklésen kívül megszólalni, valamint még enni sem evett, ami aggasztott is.

-Figyelj – hallottam meg a hátam mögül Liam hangját, ahogy szorosan magához húzott. – tudom, hogy figyelni akarod, de mi lenne, ha este elmennénk valahová?

-Valóban vigyázni szeretnék rá. – mosolyodtam el halványan. – De, persze nekem is van életem, szóval rendben.

A felvételek remekül sikerültek, nem csalódtam a fiúkban. Nem rég értünk haza, már javában sötétedik, de Liam nagyon is erősködött, azzal kapcsolatban, hogy menjünk el valahova. Belementem, de csak egy rövid sétára telt tőlem.

Lassan, egymás kezét fogva sétáltunk a házhoz közeli parkban, ahol igen sok fiatal tartózkodott. Egy ideig halkan beszélgettünk, nehogy felismerjenek minket, de tervünk hamar fuccsba ment, ugyanis egy nagyon szemfüles rajongó kiszúrta vörös hajamat.

Többen gyűltek körénk, s zártak be egy nagy körbe. Hangosan próbálták túlkiabálni egymást, így mi szinte semmit nem értettünk az elhangzottakból. Végül egy eszesebb lány elkiáltotta magát, hogy mi lenne, ha egyesével kérdeznének, mert így semmit sem fognak megtudni.

Mindkettőnktől kértek képeket, valamint aláírást is, és csak azután kezdtek  faggatózni.

-Ti most együtt vagytok? – kérdezte, az egyik szőke lány. Barátnői szorosan körülötte álltak, és izgatottan várták a válaszunkat.

-Igen – mosolyodott el Liam, majd óvatosan átölelte a derekamat. Kijelentését hangos visítás követte, ami megmelengette a szívemet, hiszen örültek neki.

-Hangpróba, srácok! – kiabálta a koreográfus és hangmérnök, Paul. – Liam, engedd el Spencert, neki is dolga van! – hangosan felnevettünk kérésén, ám valóban így volt. Liam szomorúan letett az öléből, s nyomott egy csókot a számra, majd felugrott a színpadra. Én odasétáltam Paul mellé, és figyeltem a fiúk munkáját. Néha-néha belejavítottam, mert vagy elbohóckodták, vagy éppen tényleg hibáztak.

Egésznap próbáltak a színpadon, majd mikor végeztek, mehettek ruhapróbára. Louise a próba után megtörten és fáradtan lépett ki az öltözőjükből.

-Mi a baj, Lou? – léptem mellé, mire csak a kezét nyújtotta a nálam lévő vízért.

-Ezek mindig ilyen fárasztóak voltak? – vonta fel a szemöldökét, miuán kiitta a félliteres üvegem egész tartalmát. Kuncogva bólintottam, majd egyszerre nevettünk fel. A pillanatot az ordibáló fiúk szakították félbe, akik akkor szabadultak meg, a megbeszélésről. Liam mosolyogva lépett elém, s nyújtotta felém a kezét, hogy felhúzhasson. Hosszasan megcsókolt, ami a többieknek annyira nem tetszett, de nem nagyon zavarta.

-Tolerálni a szinglit! – szakított szét minket Harry duzzogva.

-Nem is vagy szingli. – szóltam vissza, miközben Liam átölelte a vállamat, s úgy indultunk a színpadhoz, ami előtt már rengeteg rajongó várakozott.  – Ügyes legyél! – nyomtam puszit a szájára, amit lassan csókká formált.

A koncert a felénél járhatott, és én Lux-xal az ölemben néztem, ahogy a srácok a Little Things éneklésére készülnek. Niall kezébe gitárt nyomtak, Liam és Zayn a lépcsőre ültek, míg a másik három srác az emelvényen helyezkedett el.

Ahogy felcsendültek a dal kezdő akkordjai, eszembe jutott, mi minden is köt ehhez a számhoz. Nagyon sok dalt írtam már a One Direction-nak, de az összes közül ez a legnagyobb kedvencem, talán azért, mert ezt a számot Liam-mel közösen írtam.

Mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok, engem kezdett el nézni, miközben közösen énekelték a refrént. A szívem hatalmasat dobbant, mikor egyenesen a szemeimbe nézett, s kiejtette a tökéletes ajkain a szavakat.

-I am in a love with you. And all your Little Things…- lesétált a lépcsőről, s felénk sétált.  A derekamnál fogva húzott magához, nyomott egy puszit Lux apró arcára, majd hosszasan megcsókolt.  – Szeretlek, Spencer! – suttogta, de mivel a mikrofon a szája mellett volt, így mindenki hallotta, s hangosan kezdtek visítani. Elmosolyodott, majd még egy kisebb puszit nyomott a számra és visszaszaladt a srácokhoz.

-Nos, most, hogy láttátok, ahogy Liam lenyomja a nyelvét a nővérem torkán, folytathatjuk a koncertet. – nevetett fel Harry. 

Cirmoskáim, egy újabb rettenetesen rövid résszel jelentkezem. Remélem tetszik, még ha elég semmit mondó is lett. :) 
Már nagyon várom, hogy elolvashassátok az új történetet, ami a Wherever You Are címet kapta. Igen, Liam lesz a főszerepben, valamit a lány szerepét Cher Llyod fogja "eljátszani" :) 
Várom a cukker véleményeteket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne

[15. Csak Ő és én]

Spencer Styles 

2012. Szeptember 29. 

London. 

A nap során többször is bocsánatot kértem Harry-től, aki többször is elmondta, hogy nem haragszik rám, csak nem érti, hogy mostanában miért viselkedem, úgy ahogy.

A következő veszekedésünk viszont elkerülhetetlen volt. Ahogy meglátta a tegnap megjelent újságcikket, hatalmas vitába kezdett. Kiabált, mert csalódott volt, hogy nem mondtam el neki. Kiabált, mert mérges volt, hogy figyelmeztetése ellenére „összejöttem” az egyik bandatársával. Szerencsére nem tört-zúzott, viszont azt már nem engedhettem neki, hogy meglátogassa Liam-et is.

-Szereted? – ült le sóhajtozva mellém az ágyamra. Kezembe nyomott egy zsebkendőt, majd egy tál fagyit is. Nem szóltam semmit, de szerintem sejtette válaszom. – Miatta voltál olyan reggel? – megint nem szóltam semmit, csak bólintottam, amitől újra rájött az idegesség. –Esküszöm, hogy kinyírom. – indult meg az ajtó felé, és nem volt hajlandó megállni semmilyen megszólításra. Valamiért mégis lelassított. A telefonja egyre hangosabban csörgött, de nem vette fel. Meredten bámulta a képernyőt.

-Nem szeretnéd felvenni? – kérdeztem idegesen, mert már nagyon idegesített.

-Ashlyn az. – motyogta és leült a földre. – Biztos szakítani akar.

-Harold Edward Styles. – néztem rá szúrós szemekkel, csípőre tett kézzel. – Vedd fel azt a nyomorék telefont, vagy én veszem fel!

-Tessék. – nyújtotta felém a készüléket.

-Komolyan? Ennyire gyáva vagy? – csak bólintott én pedig felvettem. – Harry Styles telefonja.

-Szia, Spencer. – hallottam meg Ashlyn boldogan csengő hangját. – Hazz-al mi van?

-Gyáva, mint a nyúl – mondtam enyhe gúnnyal a hangomban, mire öcsém, csak a szemét forgatta és kinyújtotta a nyelvét. – Miért kerested? Mit adjak át neki?

-Szeretnék beszélni vele. – hangja továbbra is boldogan csengett.

-Egy másodperc és adom.  Puszi, Ash. – köszöntem el barátnőmtől, és öcsém felé nyújtottam a telefonját. – Harry, veled akar beszélni.

-Szakítani akar – motyogta továbbra is.

-Beszélj már vele, te szerencsétlen! – rántottam fel a padlóról, nyomtam a kezébe a készüléket, majd  kilöktem az ajtón. – Addig vissza se merj jönni, míg meg nem beszéltétek! – csaptam rá a faeszközt.

Gyorsan felöltöztem, hogy vásárolni mehessek Louise-val, de aranyom az utolsó pillanatban lemondta, Lux betegségére hivatkozva.  Unottan üldögéltem a konyhámban, miközben a fagyimat falatoztam és vártam, valamiféle csodára.

Telefonom hangosan kezdett rá, Rihanna- Only Girl számára, így kapkodva vettem fel a készüléket.

-Igen? – szóltam bele tele szájjal. – Mizújs, Zayn?

-Szia, szivi. – szólt bele kuncogva Perrie.

-Miért van nálad Zayn telója? – kérdeztem furán, barátnőmtől.

Zayn és Perrie még a 2011-es x-factor idején jöttek össze, és azóta is nagyon boldogok együtt. Igaz, voltak hírek, hogy Zayn egy ausztrál lánnyal csalta meg Perrie-t, de felnőtt ember módjára megbeszélték, és továbbra is együtt vannak.

Zayn még ’11-ben bemutatta nekem, azonban csak pár hónappal később lettünk jóban, mikor az érettségimre készültem és Perrie keresett nekem valami eldugott helyet, ahol tanulhatok.

-Az enyém lemerült, és most itt vagyok Zaynie-nél, de neki mennie kell próbára, így gondoltam, benne lennél egy kis vásárlásban. – hadarta túlpörögve. Elmosolyodtam buzgóságával, tudtam, hogy Zayn mennyire is szereti az ilyen lányokat. – És, persze jönne Eleanor is.

Na, igen Eleanor. Louis barátnője, nagyon szép és okos lány valamiért egy ideig mégsem bírta felfogni, hogy semmi sincs köztem és Lou között. De, azóta megbeszéltük a dolgot és, már megférünk egy légtérben.

-Mehetünk felőlem. – mondtam, és vártam, hogy megbeszéljük a részleteket.

Órákkal később, több száz szatyorral a kezünkben sétáltunk végig a pláza folyosóján, ahol több lány is megbámult minket.

-Ti, értitek miért bámulnak minket? – fordult felénk Eleanor csodálkozva.  Nem rég óta „direction barátnő”, így szegény még elég tapasztalatlan.

- Nos, szivi. – kezdte Perrie. Szokása, hogy mindenkit „sziviz” ezzel őrületbe kergetve engem. – Engem többnyire azért, mert a Little Mix tagja vagyok, valamint Zayn barátnője, téged azért, mert Louis barátnője, Spencer meg Harry húga, és Liam ágyasa. – vont vállat a végén.

-Héééé – háborodtam fel hangosan. – Mégis, mi az, hogy az ágyasa vagyok? Honnan szedsz, te ilyeneket? – fékeztem le, és tettem csípőre a kezemet.

-Tudod, szivi – megszólítására csak a szememet forgattam, továbbá érdeklődve vártam magyarázatát. – Zayn legjobb barátja Liam. Liam mindent elmond Zayn-nek. Zayn mindent elmond nekem. Szóval inkább, te tartozol magyarázattal. – szűkítette össze szemeit.

-Hát…Öööö. Izééé. – dadogtam össze-vissza. Karokat éreztem meg a derekamon, majd valaki levette az ott lévő tenyeremet, és óvatosan a hátára kapott. Ijedten kerestem Perrie tekintetét, de csak azt láttam, hogy vigyorog, mint a tejbe tök. – Perrie, segíts! – visítottam, de nem mozdult. – Hé, te. – ütöttem meg elrablóm hátát. – Tegyél le! – vergődtem karjaiban.

-Nyugi, babe. – hallottam meg szórakozott hangját. – Egy perc és ott leszünk.

-Liam? – hangom oktávokkal lett magasabb, hirtelen abbahagytam a kapálózást. – Tegyél, le. Most!

-Babe, mondtam, hogy mindjárt ott vagyunk.

-Ne, hívj így! – morogtam. – És, különben is. Hová viszel, te állat?

-Nyugi. – simított végig combomon. – Megjöttünk. – vett le a válláról, de szemével eltakarta a szememet.

-Te, komolyan elraboltál a pláza közepén? Mond csak, normális vagy? És, miért nem láthatok semmit? Liam, vedd le a kezedet a szememről! – toporzékoltam, akár egy kislány. Felnevetett, nyomott egy csókot a nyakamba, amitől szokás szerint megremegtem, majd végre engedte, hogy lássak valamit.  Tátott szájjal bámultam előre. A pláza teraszán voltunk, ahonnan látszott a folyó, de még a város, hatalmas épületei is, valamint az egész gyönyörű színekben pompázott. – E-ezt, te csináltad? – fordultam felé hitetlenkedve. Halványan elmosolyodott, most nem volt olyan bátor, mint az előbb, mikor a vállán cipelt. – Mi-miért? – a meglepődöttségtől és a meghatódottságtól alig tudtam kiejteni a szavakat.

-Sajnálom, ami reggel és az elmúlt egy évben történt. – tette kezét a derekamra. Lassan simogatta, majd tenyere becsúszott a pólóm alá. – De, csak azokat a pillanatokat bántam, mikor veszekedtünk, vagy nem voltál velem. – suttogta a nyakamba.

Hirtelen nem éreztem semmit, eltávolodott tőlem. Kinyitottam a szemeimet, s srácot kezdtem keresni. A korláton ült, háttal a városnak, és mindennek, fejét lehajtva bámulta cipőjét. Odasétáltam hozzá, állánál fogva emeltem meg a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Meglepődtem, mikor könnyeket véltem felfedezni gyönyörű barna íriszeiben. Lábai közé férkőztem, egészen közel hozzá. Tenyereit két oldalt derekamra tette.

-Utálom, ha elrabolnak. – mosolyodtam el halványan, hogy tudja nem haragszom, még ha rosszul is érintett. – És, azt se szeretem, ha haragudnom kell rád.

-Nem akarom, hogy haragudnod kelljen rám. – suttogta. Könnyei lassan kezdték végig szántani tökéletes arcát, gyorsan letöröltem őket. Érintésemre, jobban hozzásimult tenyeremhez. Homlokomat az övének döntöttem, lehunytam szemeimet, csak élveztem, hogy szótlanul vagyunk kettesben senki nem zavar, csak ő és én. Újra eltávolodott tőlem, de most csak azért, hogy orrát az enyémhez dörgölje, ezzel engedélyt kérve arra, hogy megcsókolhasson. Alig láthatóan elmosolyodtam, bólintottam egyet. Ajkai lassú táncot jártak az enyémekkel. Rengetegszer csókolt már meg, ez mégis másabb volt, mint azok.  Sokkal több érzelem volt benne.

-Ugye tudod, hogy ezzel semmi nincs megbeszélve? – kérdeztem, mikor elváltam tőle. Szemeim továbbra is csukva voltak, nem is szándékoztam őket kinyitni.

-Francba. – suttogta kuncogva. – Pedig, már lekaptak minket. – vonta meg a vállát.

-Tessék?! – csattantam fel hirtelen. – És, ezt te hagytad?

-Mit kellett volna tennem? Itt hagyni téged? Abbahagyni a csókot? – vonta fel jobb szemöldökét. – Azt várhatod.

-De, hogy találtak meg? – akadtam ki egyre jobban. – Most megint hazugságokat fognak írni.

-Milyen hazugságokat?

-Azt, hogy együtt vagyunk. – motyogtam halkan. – vagy, hogy van köztünk valami.

-Miért, nincs? – hangja annyira csalódottan csengett, hogy azt hittem megszakad a szívem.

-Miért van? – vontam fel a szemöldökömet.

-Hát, te az előbbit minek neveznéd?

-Egy újabb gyenge pillanatnak? – kérdeztem mosolyogva.  – Beszéljünk, oké?

-Menjünk a partra. – ajánlotta fel. Leugrott a korlátról, megragadta a kezemet, a kijárat felé kezdett húzni.

Csendben sétáltunk egymás mellett, egymás kezét fogva. Nem akartam megszólalni, arra vártam, hogy Liam tegye meg.

-Figyelj, Spencer. – hangja lágy volt, miközben óvatosan maga felé fordított, s kezét újra a derekamra simította. – Nem mondom azt, hogy az első perctől kezdve szerelmes vagyok beléd, mert túl elcsépelt lenne, ráadásul még csak nem is igaz. Nem tudom, mikor estem beléd, szerintem oltári nagy bunkó lennék, ha azt mondanám, hogy azután estem beléd, miután együtt voltunk. Azt hiszem, már előtte is éreztem irántad valamit, csak nem tudtam, mit. Viszont, mikor másnap a bálon, hazacipeltél és ágyba dugtál, aztán otthagytál, azt hittem elbőgöm magam, és nem csak azért, mert seggrészeg voltam. Arról nem is beszélve, mikor az utána következő nap, megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Azt hittem, hogy összetörök. És, most olyan bénán érzem magamat. – nevette el magát kínjában.

-Miért? – kérdeztem, felpillantva rá. Szinte sejtettem, hogy mi a válasz.

-Mert az előbb vallottam szerelmet a bandatársam nővérének, ő meg csak vigyorog. – dörzsölte meg a nyakát idegesen. Levettem tenyerét a nyakáról, és összefontam a sajátommal. 

-Nem tudom, mit mondjak – hajtottam le a fejemet.  Államnál fogva emelte fel a fejemet, s nyomta ajkait az enyémek ellen. Nyakát átölelve viszonoztam édes csókját. Derekamnál fogva emelt fel, így lábaim centikkel voltak a talaj felett. – Akkor, most…?

-Te, vagy a leendő Mrs.Payne, igen. – nevetett fel, és tovább sétáltunk a parton.

-Ennyire ne szaladj előre, nagyfiú. – löktem meg óvatosan. – Előbb add be a testvéremnek.

-Óó, ő már tudja. – világosított fel vigyorogva. – Apropó, most megyünk haza.

-Mi az, hogy Ő már tudja? – fékeztem le, ezzel magammal rántva őt is.

-Szerinted, nem jött el hozzám, és üvöltötte le a fejemet?   - kérdezte szemtelen vigyorral.

-Óóó, és miből gondoltad, hogy belemegyek? – kérdésem hallatán egy pillanatra megijedt.

-Hát…Öhm. Harry, izéééé. – hebegte. Szerencséje volt, hogy megszólalt a telefonja, amit abban a percben fel is vett. – Aham, oké. Igen. Nem. Igen. Mi? Most? Oké. – csalódottan bontotta a vonalat, amiből csak foszlányokat hallottam. – Megyünk haza.

Egész úton nem szólaltam meg, talán még mindig a történtek hatása alatt álltam. A mellettem ülő Liam meleg tenyerét a combomra helyezte, és simogatni kezdte.

-Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte felém fordulva a ház garázsában.

-Nem tudom, úgy mindenen. – vontam vállat és hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat. – Amúgy, miért kellett hazajönnünk?

- Harry azt mondta, hogy valamit feltétlen látnunk kell. – vont vállat, majd felém fordult és lassan megcsókolt. – De, ígérem, hogy elviszlek egy rendes randira. – villantotta meg tökéletes mosolyát.

-Miből gondolod, hogy elmegyek veled bárhova is? – kuncogtam, mire a mellettem sétáló srác láthatóan lesápadt. – Nyugi, csak vicc. – simogattam meg az arcát és nyomtam egy puszit arcára.

-A frászt hoztad rám, asszony. – tette tenyereit szívére drámaian. Szemöldökömet felvonva néztem rá, a becézés miatt.  Felnevetett, és behúzott a lakásba, ahol egy nagy meglepetés fogadott.

-Ashlyn! – ugrottam rég nem látott barátnőm nyakába boldogan. Szorosan öleltem magamhoz, hosszú perceken át. – Nagyon örülök, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy egy kis időre boldoggá teszed. – suttogtam a fülébe. Elhúzódtam tőle, láttam, hogy néhány könnycsepp folyik végig arcán, amit le is törölt. Harry azonnal mellé sietett és szorosan magához húzta szerelmét.

-Meddig maradsz, Ash? – kérdeztem, miközben a nem rég érkezett vacsoránkat fogyasztottuk.

-Nem sokáig, talán 2-3 napig. – mondta szomorúan, s öcsémre nézett. Mosolyogva nyomott puszit szájára, és húzta magához ismét, még így asztalnál is. Eközben Liam a derekamra fektette tenyerét, és lassan simogatni kezdett. Halvány mosollyal arcomon néztem fel rá, mire ő is elmosolyodott, majd testvéremmel kezdett beszélgetni a közelgő turnéról.



Cirmoskáim, újat hoztam, mint látjátok. Na, jó gondolom nem vagytok vakok:) 
Szó, a lényeg annyi lenne, hogy bocsánat a közepéért, de még egy kicsit húzni akartam a dolgot. Sajnálom. 
A következő: a történetből, már "csak" 15 rész van, nekem pedig csak egyet kell megírnom. 
Az új történetet elkezdtem, bár ezt még nem fejeztem be. Igen, Enikő- logika. :) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes 

xxx.En_Payne