[18. "Hogy kerülsz, te ide?"]

Spencer Styles 
2013. Október 21. 
Stirling, Skócia. 

Lassan, s egyedül sétáltam a kikötővárosban, valahol Skóciában. Gemma még a délelőtt folyamán találkozott egy nagyon vonzó fiúval, akivel most valahol randiznak. A fiú, Duke szintén Angliában él, csak valahol Cambridge környékén. Kerestem egy szimpatikus helyet, ahova leülhetek és nézhetem a hajókat. Az egyik világító torony nem messze volt tőlem, imádtam a hangosan búgó hangját. Borom, ami egy gravírozott pohárban volt, kezdett kihűlni, ezzel elvesztve finom ízét. Körkörös mozdulatokkal lötyögtettem a vörös folyadékot, már nem volt kedvem megírni.

Telefonom hangos búgásba kezdett, ezúttal semmilyen dal nem volt beállítva. Előszedtem a kabátom zsebéből, s csak akkor láttam, hogy Liam hív.

-Szia. – vettem fel gyorsan, hogy mihamarabb halhassam bársonyos hangját.

-Hello, babe. – kuncogott fel. – Miújság, életem? – kérdezte. Elmosolyodtam a becézésen, szinte soha nem hívott a saját nevemen, mindig valamilyen nyálas névvel illetett.

-Egyedül ülök a parton. Várom, hogy erre tévedjen valami helyes fickó… - nevettem.

-Milyen másik fickó? – hangja ijedten csengett, amin még jobban nevetnem kellett. – Máris lecserélsz?

-Nyugi, Mackóm. – nyugtattam meg – Csak vicceltem. Gemma randizik, én meg unatkoztam egyedül a szobánkban, így eljöttem sétálni, de ez is rettenetesen unalmas – sóhajtottam szomorúan.  – És, ti mit csináltok most? – kérdeztem terelve a témát.

- Most fejeztük be a koncertet, és a buszon ülünk. Kaptam egy-két percet, hogy nyugodtan beszélhessek a szerelmemmel, csak foglalt volt. – nevetett fel.

- Akkor le is teszem. Próbáld meg még egyszer, hátha most már felveszi. – mondtam duzzogva.

-Tudod, hogy csak vicceltem.

2012. Október 25.

Stirling, Skócia

Kényelmes, levezető tempóban futottam a csendes parton.  Cipőm hangos csattanással jelezte, hogy földet ért. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy leveszem a cipőt, s bele megyek a vízbe. Végül elvetettem az ötletet, s kis házunk felé kezdtem futni.

Hiányzott Liam. Hiányzott, hogy megöleljen, megcsókoljon, és édes szavakat suttogjon a fülembem úgy hogy senki ne hallja.

Azért utaztam el ide, hogy Gemma-val legyek, de mióta itt vagyunk, csak első két nap láttam. Duke és Ő összejöttek, így sülve-főve együtt vannak, engem elhanyagolva. Nem esik rosszul, hisz nem akarok felesleges harmadik lenni, de örülnék neki, ha lenne itt valaki, aki foglalkozik velem. Például Liam.

-Megjöttem – kiáltottam el magamat, holott tudtam, hogy senki nem fogja hallani, ugyanis Gemma Duke-nál töltötte az estét. Levettem a cipőmet, és az előszobában ledobtam a padlóra, majd a fürdőszobába mentem, hogy lemossam magamról az izzadságot.

Kiszálltam a hideg víz alól, gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat.

Vállammal az ablak keretén támaszkodtam, s kémleltem a nyugodtságot tükröző tájat. Kisebb családok sétáltak boldogan egymás mellett, majd egy veszekedő pár lépett ki a szomszédos házból. Hangosan vágtak egymás fejéhez, olyan dolgokat, amiket majd idővel úgyis megbánnak. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, gondoltam Gemma haza talált. Nem foglalkoztam vele, Ő is rendesen elhanyagolt ez alatt az egy hét alatt. Holnap hazautazom, itt hagyom, hadd legyen boldog Duke-val. Talán meglátogatom anyáékat, is. És elkezdhetnék edzeni. Az ideiglenes szobám ajtaja nyikorgással jelezte, hogy nyílik.

-Hol voltál? – kérdeztem felé sem nézve, hátat fordítottam neki, kezeimet összefontam a mellkasom előtt.  Furcsállva néztem a kerítés nélküli kis előkertünket, ahova pár merészebb lány is bemerészkedett, kartonokkal a kezükben.  Remek, megtaláltak a rajongók!

-Jöttem, ahogy tudtam, de koncertem volt. – lépett mögém, s fonta derekam köré karjait.

-Hogy kerülsz, te ide? – kérdeztem, és hihetetlen gyorsasággal fordultam felé.

-Mondtam, hogy rettenetesen hiányozni fogsz. – suttogta egészen közelről, és erős karjaival még közelebb húzott magához. Kezeimet csípőjére tettem, úgy öleltem meg.

-Megtaláltak a rajongók.

-Megcsókolhatlak végre, vagy van még valami? – kérdezte duzzogva, már csücsörítve. Lábujjhegyre álltam, ajkaimat az övéire tapasztottam.

-Meddig maradsz? – kulcsoltam össze kezeinket a derekamnál. Hátamat széles mellkasának döntöttem, és beszippantottam a friss levegőt, ami egy kicsit keveredett Liam parfümének illatával. Fejét nyakhajlatomba temette, belefújt, így elég érdekes hangot adott ki.

-Holnap reggelre kell Boston-ba mennem. Te, mikor is mész haza?

-Holnap reggel repülök Londonba, onnan néhány napra lemegyek anyáékhoz, utána meg elkezdek edzeni.

-Gemma-val mi van?

-Szerelmes. – sóhajtottam, mire felnevetett és megcsikizte az oldalamat.

2013. November 01.

London.

Pár napja értem haza, és elkezdtem az edzéseket. Még januárban döntöttem el, hogy megcsinálom az Iron Man-t, ami a világ egyik legnagyobb kihívása. 3800 méter úszás, 180 kilométer bicikli, és 42 kilométer futás a táv, és erre 24 óránk van.

Úszni mindig is nagyon szerettem. Imádtam, ha a víz lágyan simogatja a testemet, olyankor szabadnak éreztem magamat. Az öcsémtől kaptam egy vízálló Ipodot, ami a zenét biztosítja számomra. Soha nem értettem azt, hogy az emberek hogyan képesek kilómétereket úszni, halálos csendben.

A biciklim is meg van már egy ideje, talán még tavaly augusztusában vettem. Igaz, ez az egyetlen dolog, amiért nem rajongok a három sportág közül, mégsem akadály.

Futni, egyszerűen imádtam, hol egyedül, hol Harry-vel, vagy Liam-mel futottam, majd otthon futópadon.

Éppen a város egyik sportboltjában nézelődtem, ugyanis kellett pár új darab. Toppokat, és nadrágokat nézegettem, mikor egy kisebb csapat érkezett a boltba. Azonnal hozzám siettek. Magamra erőltettem egy mosolyt, próbáltam nem mutatni nekik, mennyire is utálom ezt a felhajtást körülöttem.

-Sziasztok! – köszöntem kedvesen. Elmosolyodtak, de nem szóltak semmit, csak bámultak rám. – Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mert kicsit feszélyezett a bámulásuk.

-Ké-kérhetünk e-egy képet? – szólalt meg a legbátrabb. Bólintottam, mire egyből mellém állt, s el is készítette a képet. Aláírást nem kértek, aminek nagyon is örültem. – Köszönöm. Bekövetnél twitteren?

-Persze – vettem elő a telefonomat. – Mi a neved?

-Caralovesonedirection. – motyogta. Bepötyögtem a nevét, majd az ikonra kattintva be is követtem. – Köszönöm. – mosolygott hálásan. Miután végig  csináltam mindenkivel a képet, s a követést, magamra hagytak.

Azt azonban nem gondoltam, hogy nem fogok tudni kimenni a boltból, annyian lesznek. Valóban hallgatnom kellett volna Liam-re, hogy legyen velem egy testőr. Idegesen kerestem elő a telefonomat, és gondolkoztam el, hogy kit kéne felhívnom, hogy segítsen rajtam.

-Helló, babe – hallottam meg Liam bársonyos hangját a vonal másik oldaláról.

-Szia – sziszegtem idegesen.

-Mi történt? – egyből vette a lapot, rájött, hogy most nem azért hívtam, hogy enyelegjünk.

-Nem tudok kimenni a boltból annyian vannak. – sziszegtem. – Nem tudod ide küldeni valamelyik testőrt?

-5 perc és Seth ott lesz. – mondta, és hallottam, hogy az öcsémnek kiabál, hogy hívja fel a testőrt. – Annyira sajnálom.

-Li, ez nem a te hibád. – próbáltam megnyugtatni, pedig már nem az első eset, hogy magát okolja ezért. – Ez senkinek nem a hibája, egyszerűen csak sok nekem.

-De, nem vagyok ott melletted. – felelte idegesen.

-Már csak 2 nap, kibírjuk. – bíztattam, és nem láttam, de tökéletesen tudtam, hogy elmosolyodott.  – Nagyon hiányzol – sóhajtottam, miközben vadul integetni kezdtem a felém közeledő Seth-nek. – Hánykor értek haza?

-Ez a baj, nagyon későn, vagy már inkább korán. –morogta. – Ne várj meg, rendben? – kérdezte.

-Rendben – sóhajtottam lemondóan, majd a napjától kezdtem érdeklődni. 

Cirmoskáim, meghoztam az újat!:) 

Remélem tetszik, nincs különösebb hozzáfűznivalóm. 

Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácsáim!:) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne