[15. Csak Ő és én]

Spencer Styles 

2012. Szeptember 29. 

London. 

A nap során többször is bocsánatot kértem Harry-től, aki többször is elmondta, hogy nem haragszik rám, csak nem érti, hogy mostanában miért viselkedem, úgy ahogy.

A következő veszekedésünk viszont elkerülhetetlen volt. Ahogy meglátta a tegnap megjelent újságcikket, hatalmas vitába kezdett. Kiabált, mert csalódott volt, hogy nem mondtam el neki. Kiabált, mert mérges volt, hogy figyelmeztetése ellenére „összejöttem” az egyik bandatársával. Szerencsére nem tört-zúzott, viszont azt már nem engedhettem neki, hogy meglátogassa Liam-et is.

-Szereted? – ült le sóhajtozva mellém az ágyamra. Kezembe nyomott egy zsebkendőt, majd egy tál fagyit is. Nem szóltam semmit, de szerintem sejtette válaszom. – Miatta voltál olyan reggel? – megint nem szóltam semmit, csak bólintottam, amitől újra rájött az idegesség. –Esküszöm, hogy kinyírom. – indult meg az ajtó felé, és nem volt hajlandó megállni semmilyen megszólításra. Valamiért mégis lelassított. A telefonja egyre hangosabban csörgött, de nem vette fel. Meredten bámulta a képernyőt.

-Nem szeretnéd felvenni? – kérdeztem idegesen, mert már nagyon idegesített.

-Ashlyn az. – motyogta és leült a földre. – Biztos szakítani akar.

-Harold Edward Styles. – néztem rá szúrós szemekkel, csípőre tett kézzel. – Vedd fel azt a nyomorék telefont, vagy én veszem fel!

-Tessék. – nyújtotta felém a készüléket.

-Komolyan? Ennyire gyáva vagy? – csak bólintott én pedig felvettem. – Harry Styles telefonja.

-Szia, Spencer. – hallottam meg Ashlyn boldogan csengő hangját. – Hazz-al mi van?

-Gyáva, mint a nyúl – mondtam enyhe gúnnyal a hangomban, mire öcsém, csak a szemét forgatta és kinyújtotta a nyelvét. – Miért kerested? Mit adjak át neki?

-Szeretnék beszélni vele. – hangja továbbra is boldogan csengett.

-Egy másodperc és adom.  Puszi, Ash. – köszöntem el barátnőmtől, és öcsém felé nyújtottam a telefonját. – Harry, veled akar beszélni.

-Szakítani akar – motyogta továbbra is.

-Beszélj már vele, te szerencsétlen! – rántottam fel a padlóról, nyomtam a kezébe a készüléket, majd  kilöktem az ajtón. – Addig vissza se merj jönni, míg meg nem beszéltétek! – csaptam rá a faeszközt.

Gyorsan felöltöztem, hogy vásárolni mehessek Louise-val, de aranyom az utolsó pillanatban lemondta, Lux betegségére hivatkozva.  Unottan üldögéltem a konyhámban, miközben a fagyimat falatoztam és vártam, valamiféle csodára.

Telefonom hangosan kezdett rá, Rihanna- Only Girl számára, így kapkodva vettem fel a készüléket.

-Igen? – szóltam bele tele szájjal. – Mizújs, Zayn?

-Szia, szivi. – szólt bele kuncogva Perrie.

-Miért van nálad Zayn telója? – kérdeztem furán, barátnőmtől.

Zayn és Perrie még a 2011-es x-factor idején jöttek össze, és azóta is nagyon boldogok együtt. Igaz, voltak hírek, hogy Zayn egy ausztrál lánnyal csalta meg Perrie-t, de felnőtt ember módjára megbeszélték, és továbbra is együtt vannak.

Zayn még ’11-ben bemutatta nekem, azonban csak pár hónappal később lettünk jóban, mikor az érettségimre készültem és Perrie keresett nekem valami eldugott helyet, ahol tanulhatok.

-Az enyém lemerült, és most itt vagyok Zaynie-nél, de neki mennie kell próbára, így gondoltam, benne lennél egy kis vásárlásban. – hadarta túlpörögve. Elmosolyodtam buzgóságával, tudtam, hogy Zayn mennyire is szereti az ilyen lányokat. – És, persze jönne Eleanor is.

Na, igen Eleanor. Louis barátnője, nagyon szép és okos lány valamiért egy ideig mégsem bírta felfogni, hogy semmi sincs köztem és Lou között. De, azóta megbeszéltük a dolgot és, már megférünk egy légtérben.

-Mehetünk felőlem. – mondtam, és vártam, hogy megbeszéljük a részleteket.

Órákkal később, több száz szatyorral a kezünkben sétáltunk végig a pláza folyosóján, ahol több lány is megbámult minket.

-Ti, értitek miért bámulnak minket? – fordult felénk Eleanor csodálkozva.  Nem rég óta „direction barátnő”, így szegény még elég tapasztalatlan.

- Nos, szivi. – kezdte Perrie. Szokása, hogy mindenkit „sziviz” ezzel őrületbe kergetve engem. – Engem többnyire azért, mert a Little Mix tagja vagyok, valamint Zayn barátnője, téged azért, mert Louis barátnője, Spencer meg Harry húga, és Liam ágyasa. – vont vállat a végén.

-Héééé – háborodtam fel hangosan. – Mégis, mi az, hogy az ágyasa vagyok? Honnan szedsz, te ilyeneket? – fékeztem le, és tettem csípőre a kezemet.

-Tudod, szivi – megszólítására csak a szememet forgattam, továbbá érdeklődve vártam magyarázatát. – Zayn legjobb barátja Liam. Liam mindent elmond Zayn-nek. Zayn mindent elmond nekem. Szóval inkább, te tartozol magyarázattal. – szűkítette össze szemeit.

-Hát…Öööö. Izééé. – dadogtam össze-vissza. Karokat éreztem meg a derekamon, majd valaki levette az ott lévő tenyeremet, és óvatosan a hátára kapott. Ijedten kerestem Perrie tekintetét, de csak azt láttam, hogy vigyorog, mint a tejbe tök. – Perrie, segíts! – visítottam, de nem mozdult. – Hé, te. – ütöttem meg elrablóm hátát. – Tegyél le! – vergődtem karjaiban.

-Nyugi, babe. – hallottam meg szórakozott hangját. – Egy perc és ott leszünk.

-Liam? – hangom oktávokkal lett magasabb, hirtelen abbahagytam a kapálózást. – Tegyél, le. Most!

-Babe, mondtam, hogy mindjárt ott vagyunk.

-Ne, hívj így! – morogtam. – És, különben is. Hová viszel, te állat?

-Nyugi. – simított végig combomon. – Megjöttünk. – vett le a válláról, de szemével eltakarta a szememet.

-Te, komolyan elraboltál a pláza közepén? Mond csak, normális vagy? És, miért nem láthatok semmit? Liam, vedd le a kezedet a szememről! – toporzékoltam, akár egy kislány. Felnevetett, nyomott egy csókot a nyakamba, amitől szokás szerint megremegtem, majd végre engedte, hogy lássak valamit.  Tátott szájjal bámultam előre. A pláza teraszán voltunk, ahonnan látszott a folyó, de még a város, hatalmas épületei is, valamint az egész gyönyörű színekben pompázott. – E-ezt, te csináltad? – fordultam felé hitetlenkedve. Halványan elmosolyodott, most nem volt olyan bátor, mint az előbb, mikor a vállán cipelt. – Mi-miért? – a meglepődöttségtől és a meghatódottságtól alig tudtam kiejteni a szavakat.

-Sajnálom, ami reggel és az elmúlt egy évben történt. – tette kezét a derekamra. Lassan simogatta, majd tenyere becsúszott a pólóm alá. – De, csak azokat a pillanatokat bántam, mikor veszekedtünk, vagy nem voltál velem. – suttogta a nyakamba.

Hirtelen nem éreztem semmit, eltávolodott tőlem. Kinyitottam a szemeimet, s srácot kezdtem keresni. A korláton ült, háttal a városnak, és mindennek, fejét lehajtva bámulta cipőjét. Odasétáltam hozzá, állánál fogva emeltem meg a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Meglepődtem, mikor könnyeket véltem felfedezni gyönyörű barna íriszeiben. Lábai közé férkőztem, egészen közel hozzá. Tenyereit két oldalt derekamra tette.

-Utálom, ha elrabolnak. – mosolyodtam el halványan, hogy tudja nem haragszom, még ha rosszul is érintett. – És, azt se szeretem, ha haragudnom kell rád.

-Nem akarom, hogy haragudnod kelljen rám. – suttogta. Könnyei lassan kezdték végig szántani tökéletes arcát, gyorsan letöröltem őket. Érintésemre, jobban hozzásimult tenyeremhez. Homlokomat az övének döntöttem, lehunytam szemeimet, csak élveztem, hogy szótlanul vagyunk kettesben senki nem zavar, csak ő és én. Újra eltávolodott tőlem, de most csak azért, hogy orrát az enyémhez dörgölje, ezzel engedélyt kérve arra, hogy megcsókolhasson. Alig láthatóan elmosolyodtam, bólintottam egyet. Ajkai lassú táncot jártak az enyémekkel. Rengetegszer csókolt már meg, ez mégis másabb volt, mint azok.  Sokkal több érzelem volt benne.

-Ugye tudod, hogy ezzel semmi nincs megbeszélve? – kérdeztem, mikor elváltam tőle. Szemeim továbbra is csukva voltak, nem is szándékoztam őket kinyitni.

-Francba. – suttogta kuncogva. – Pedig, már lekaptak minket. – vonta meg a vállát.

-Tessék?! – csattantam fel hirtelen. – És, ezt te hagytad?

-Mit kellett volna tennem? Itt hagyni téged? Abbahagyni a csókot? – vonta fel jobb szemöldökét. – Azt várhatod.

-De, hogy találtak meg? – akadtam ki egyre jobban. – Most megint hazugságokat fognak írni.

-Milyen hazugságokat?

-Azt, hogy együtt vagyunk. – motyogtam halkan. – vagy, hogy van köztünk valami.

-Miért, nincs? – hangja annyira csalódottan csengett, hogy azt hittem megszakad a szívem.

-Miért van? – vontam fel a szemöldökömet.

-Hát, te az előbbit minek neveznéd?

-Egy újabb gyenge pillanatnak? – kérdeztem mosolyogva.  – Beszéljünk, oké?

-Menjünk a partra. – ajánlotta fel. Leugrott a korlátról, megragadta a kezemet, a kijárat felé kezdett húzni.

Csendben sétáltunk egymás mellett, egymás kezét fogva. Nem akartam megszólalni, arra vártam, hogy Liam tegye meg.

-Figyelj, Spencer. – hangja lágy volt, miközben óvatosan maga felé fordított, s kezét újra a derekamra simította. – Nem mondom azt, hogy az első perctől kezdve szerelmes vagyok beléd, mert túl elcsépelt lenne, ráadásul még csak nem is igaz. Nem tudom, mikor estem beléd, szerintem oltári nagy bunkó lennék, ha azt mondanám, hogy azután estem beléd, miután együtt voltunk. Azt hiszem, már előtte is éreztem irántad valamit, csak nem tudtam, mit. Viszont, mikor másnap a bálon, hazacipeltél és ágyba dugtál, aztán otthagytál, azt hittem elbőgöm magam, és nem csak azért, mert seggrészeg voltam. Arról nem is beszélve, mikor az utána következő nap, megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Azt hittem, hogy összetörök. És, most olyan bénán érzem magamat. – nevette el magát kínjában.

-Miért? – kérdeztem, felpillantva rá. Szinte sejtettem, hogy mi a válasz.

-Mert az előbb vallottam szerelmet a bandatársam nővérének, ő meg csak vigyorog. – dörzsölte meg a nyakát idegesen. Levettem tenyerét a nyakáról, és összefontam a sajátommal. 

-Nem tudom, mit mondjak – hajtottam le a fejemet.  Államnál fogva emelte fel a fejemet, s nyomta ajkait az enyémek ellen. Nyakát átölelve viszonoztam édes csókját. Derekamnál fogva emelt fel, így lábaim centikkel voltak a talaj felett. – Akkor, most…?

-Te, vagy a leendő Mrs.Payne, igen. – nevetett fel, és tovább sétáltunk a parton.

-Ennyire ne szaladj előre, nagyfiú. – löktem meg óvatosan. – Előbb add be a testvéremnek.

-Óó, ő már tudja. – világosított fel vigyorogva. – Apropó, most megyünk haza.

-Mi az, hogy Ő már tudja? – fékeztem le, ezzel magammal rántva őt is.

-Szerinted, nem jött el hozzám, és üvöltötte le a fejemet?   - kérdezte szemtelen vigyorral.

-Óóó, és miből gondoltad, hogy belemegyek? – kérdésem hallatán egy pillanatra megijedt.

-Hát…Öhm. Harry, izéééé. – hebegte. Szerencséje volt, hogy megszólalt a telefonja, amit abban a percben fel is vett. – Aham, oké. Igen. Nem. Igen. Mi? Most? Oké. – csalódottan bontotta a vonalat, amiből csak foszlányokat hallottam. – Megyünk haza.

Egész úton nem szólaltam meg, talán még mindig a történtek hatása alatt álltam. A mellettem ülő Liam meleg tenyerét a combomra helyezte, és simogatni kezdte.

-Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte felém fordulva a ház garázsában.

-Nem tudom, úgy mindenen. – vontam vállat és hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat. – Amúgy, miért kellett hazajönnünk?

- Harry azt mondta, hogy valamit feltétlen látnunk kell. – vont vállat, majd felém fordult és lassan megcsókolt. – De, ígérem, hogy elviszlek egy rendes randira. – villantotta meg tökéletes mosolyát.

-Miből gondolod, hogy elmegyek veled bárhova is? – kuncogtam, mire a mellettem sétáló srác láthatóan lesápadt. – Nyugi, csak vicc. – simogattam meg az arcát és nyomtam egy puszit arcára.

-A frászt hoztad rám, asszony. – tette tenyereit szívére drámaian. Szemöldökömet felvonva néztem rá, a becézés miatt.  Felnevetett, és behúzott a lakásba, ahol egy nagy meglepetés fogadott.

-Ashlyn! – ugrottam rég nem látott barátnőm nyakába boldogan. Szorosan öleltem magamhoz, hosszú perceken át. – Nagyon örülök, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy egy kis időre boldoggá teszed. – suttogtam a fülébe. Elhúzódtam tőle, láttam, hogy néhány könnycsepp folyik végig arcán, amit le is törölt. Harry azonnal mellé sietett és szorosan magához húzta szerelmét.

-Meddig maradsz, Ash? – kérdeztem, miközben a nem rég érkezett vacsoránkat fogyasztottuk.

-Nem sokáig, talán 2-3 napig. – mondta szomorúan, s öcsémre nézett. Mosolyogva nyomott puszit szájára, és húzta magához ismét, még így asztalnál is. Eközben Liam a derekamra fektette tenyerét, és lassan simogatni kezdett. Halvány mosollyal arcomon néztem fel rá, mire ő is elmosolyodott, majd testvéremmel kezdett beszélgetni a közelgő turnéról.



Cirmoskáim, újat hoztam, mint látjátok. Na, jó gondolom nem vagytok vakok:) 
Szó, a lényeg annyi lenne, hogy bocsánat a közepéért, de még egy kicsit húzni akartam a dolgot. Sajnálom. 
A következő: a történetből, már "csak" 15 rész van, nekem pedig csak egyet kell megírnom. 
Az új történetet elkezdtem, bár ezt még nem fejeztem be. Igen, Enikő- logika. :) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim!:) 

Guten Tag, Babes 

xxx.En_Payne