[12. Hangos csobbanás]

Spencer Styles 

2012. Május 30. 

Los Angeles. 

7 hónap telt el, a bál és a Liam-mel való kibékülésem óta. A turné javában folyik,  én pedig ezerrel tanulok, illetve dolgozom az új albumon, ugyanis Simon kikötötte, hogy mást nem hajlandó felvenni a dalok megalkotására. Jelenleg még egy dal sincs megírva, amit mindenki megért és elfogadják, hogy az érettségim után fogom megírni őket.

Ashlyn nem jött velünk, hiszen iskolába jár és még van neki egy kevés belőle, mindezek ellenére néha-néha eljön hozzánk öcsém legnagyobb örömére. Azonban azt csak én tudom, hogy barátnőm hova is jelentkezett, mit is vállalt, mi is vár kapcsolatukra, ami rettenetesen elszomorít. Harry csak augusztusban fogja megtudni, addig is próbálom leplezni szomorúságomat, akárhányszor rá nézek.

A tanulással egész jól haladok, ha a fiúk hagynak, vagy néha, ha tudnak még segítenek is.

Most éppen Los Angeles-ben vagyunk, számomra ez az utolsó állomás, ugyanis holnap hazautazom, hogy leérettségizzek. A helyet nagyon szeretik a banda tagok, de leginkább az öcsém lelkesedik.    

-Srácok, kimegyek a partra, rendben? – kiabáltam túl, az éppen kialakult kajacsatát. Ki akartam menni, hogy még egyszer megnézzem, illetve, hogy önző módon meneküljek a csatától.

-Rendben, de siess vissza! 2 óra múlva kezdődik a koncert. – kiabált vissza a fiúk turnémenedzsere, Paul. Bólintottam, bár kétlem, hogy látta, mert éppen akkor nyomták fejbe egy banánnal.

Sietős léptekkel távoztam, figyelve, hogy épségben kiérjek az épületből. A helyszínen már most rengetek rajongó álldogált sorban várva, hogy végre bejussanak és láthassák a példaképeiket énekelni. Próbáltam minél kisebb feltűnéssel távozni, így a kalapomat a fejembe húztam, de még ez sem segített. Felismertek. Francba.

-Sepncer, kaphatunk aláírást és képet? – kérdezték egyszerre többen is.

-Persze – mosolyodtam el halványan. Bár még mindig rettenetesen szokatlan, hogy felismernek és aláírást kérnek tőlem, de megteszem, amit kérnek. – Kinek lesz? – kérdeztem mosolyogva.

Ezt mindig megkérdezem, bár egy idő után annyira elfáradok, hogy még a saját nevemet is elfelejtem.

1 órával később már a parton sétáltam a kiszemelt móló felé, ahol már egy ember sem tartózkodott. Cipőm a kezemben pihent, még akkor levettem, mikor a partra értem.

Elértem a stégre, ahol csak egy-két elhagyatott csónak ringatózott a vízen. Leültem a fából tákolt emelvényre, s belelógattam a lábam a hideg vízbe.

Lassan mozogtak egymás mellett, miközben azon gondolkoztam, mi lett volna, ha nemmel válaszolok Liam-nek? Ha azt mondom, hogy ne legyünk barátok?

Sokat gondolkoztam már ezen, igazából semmire sem jutottam. Ha együtt lennénk, vajon a rajongók elfogadnának? Vagy együtt lennénk még? Hiszen annyit dolgoznak, utaznak, próbálnak, hogy szinte semmi másra nincs idejük. Nem is lehetnénk kettesben. Aztán ott van az öcsém is, aki tutira kinyírná szegény srácot, ha összetöri a szívemet, és ennek a kapcsolatnak úgy is az lenne a vége.

Annyira abszurd ez az egész, hogy én itt fantáziálok arról, hogy mi is lett volna, ha.

És, mi van most? Alig beszélünk, szinte nem is. Egymásra se nézünk. Mindenkivel jóban vagyok, mindenkivel beszélgetek, csak vele nem. Pedig ő kérte, hogy ne taszítsam el magamtól, mégis Ő teszi ezt. Mikor tudnánk egy kicsit beszélgetni inkább elmenekül, vagy nem szólal meg csak nyomogatja a telefonját. Viszont ezt Ő akarta.

Felnéztem a lábam bámulásából, ugyanis már fájt a fejem a lefelé nézéstől. A nap már lemenőben volt, mindent arany színbe burkolt. Egy-két kacsa úszkált a vízben, néha lehajolva egy-egy halért.

Lépteket hallottam magam mögül, ám nem törődtem velük, tovább bámultam, a narancssárgába öltözött tájat.

Valaki megérintette a vállamat, amitől ijedtemben megugrottam, és hangos csobbanással érkeztem a vízbe.

-Úristen, Spencer! – hajolt le Liam, a vízhez, hogy megnézze jól vagyok-e. Nem, nem voltam a toppon. – Gyere, segítek. – nyújtotta a kezét,  és kihúzott a hidegből. – Nem akartalak megijeszteni, csak beszélni akartam veled. – motyogta és rám terítette a pulóverét.

-Eddig, miért nem tetted? – néztem rá nagy szemekkel, szomorúan. – Azt kérted, hogy ne taszítsalak el magamtól, nem? – vontam fel szemöldökömet kérdőn.

-Sajnálom – túrt rövidre nyírt, barna hajába.

-Annyiszor hallottam már ezt – vágtam rá gúnyosan. – Már nem tudom,  hogy higyjek-e neked, Liam. – sóhajtottam szomorúan.

-Spencer, kérlek! – fogta meg a kezemet, amit nem tudtam mire vélni. – Csak egy utolsó esélyt adj, jóvá teszem, ígérem! – nézett mélyen a szemembe. – Fontos vagy nekem.

- És, hányszor fogjuk még eljátszani ezt? – kérdeztem, már a sírás határán. Hiányzott, hogy egész éjszakákat beszéljünk át, hiányzott, hogy spontán megszorongasson és átöleljen, hiányzott, hogy megnevettessen, hiányzott Liam.

- Soha többet – suttogta egyre közelebb hajolva. Lehunytam a szemeimet, nem akartam elhinni, hogy megint ezt teszi.

-Ígéred? – néztem fel rá, pilláim alól. Elmosolyodott, s még közelebb férkőzött hozzám. Tenyerét a derekamra simította, úgy húzott magához még közelebb.

-Ígérem – vigyorgott, majd megcsókolt. Nem ellenkeztem, ellenben tudtam, hogy ennél nem lesz több. Nem lehet. Óvatosan, nehogy visszaessek a vízbe, áthúzott az ölébe, úgy csókolt tovább. Karjaimat a nyaka köré fontam.

-Hát, itt meg mi folyik? – hallottuk meg Louise hangját. Amilyen gyorsan csak tudtam kikászálódtam a srác öléből. Barátnőm kíváncsi tekintettel közelített meg minket, majd mikor kellő közelségbe ért, leült mellénk. – Miért nem mondtátok el?

-Nem volt mit elmondanunk – vontam vállat lehajtott fejjel.

-Akkor ez mi volt? – érdeklődött továbbra is.

-Semmi, csak egy gyenge pillanat. – magyaráztam rá sem nézve.

-És, milyen ritkán vannak ilyen gyenge pillanataid?

-Ez volt az első, és utolsó. – zártam le a témát azzal, hogy felálltam mellőlük. – Még össze kell pakolnom. Holnap korán indulok. Sziasztok! – intettem.

- Spencer, várj meg! – kocogott utánam Louise. – Miért vagy most ilyen? – tette kezét a vállamra. Hátra néztem és láttam, hogy Liam egyedül ül a mólón lehajtott fejjel. Megvontam a vállamat.

-Nem tudom. – mondtam őszintén. Tényleg nem tudom, mi bajom lehet.

-Ha bármi van szólj, oké? – nézett a szemembe, mire csak bólintottam. – És, senkinek nem mondom el, amit láttam.

-Köszönöm. – suttogtam. 

Hii,Girls!:) Cirmoskáim, meghoztam az újat, remélem tetszett! Na, jó. Ez vicces. Most tettem tönkre Liam és Spencer kapcsolatát. A következő részben semmi nem fog kiderülni róluk, de az utána következő még jobban rontja a helyzetet. Na, de utána...:) 
Várom a cukker véleményeket! Legyetek jók, Marharépácskáim! :) 

Guten Tag, Babes

xxx.En_Payne.